Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1928 / 14-15. szám - A DÉLSZLÁV ÁLLAM VÁLSÁGA
Magyar Külpolitika 14 14—15. szám A DÉLSZLÁV ÁLLAM VÁLSÁGA l-celgrádban a kormányválságok meglehetősen mindennaposak, de minden újabb válságból a kibontakozás egyre nehezebb és egyre tovább tart. Nem kormányválság cz már, hanem az állam válsága. A legújabb Vukicsevics-kormány megalakulása előtt már végigjártatták ugyanazt a komédiát, amit most. Akkor is kísérleteztek semleges kormánnyal, sőt felkínálták Rádicsnak is a kabinetalakítást. Nem kételkedtünk benne, hogy van egyetlen ember a délszláv államban, aki csakugyan komolyan vette ezeket a megbízásokat és az a király. A szerb király nagyon szeretne délszláv király lenni; időnként lépéseket is tett ebben az irányban, de a belgrádi kamarilla mindig útját vágja a sikernek. Sándor király a valóságban ennek a kamarillának a foglya. Néha megengedik börtönőrei, hogy játszék egy kissé kiszabadulási kísérletekkel, de mihelyt komolyak kezdenek lenni ezek a kísérletek, rögtön rászorítják a hurkot a börtönét megnyitni akaró fejedelemre. Amíg Belgrádban marad, ebből a sorsból nincs menekülés. Június 20-án adta le sortüzét Rácsics Punisa radikális képviselő a szkupstinában a horvát parasztpárt vezetőire. A horvátok szerint előre készültek erre a merényletre és bűntársa volt Ráesicsnak Pérics Ninkó is, a szkupstina elnöke. Rádics, mint főmagánvádló, maga kívánja vádiratában a vizsgálat kiterjesztését Péricsre, mert az a közbeszóló Rácsics képviselőt parlamenti szokás ellenére azért hívta a szónoki emelvényre, hogy onnan jobban célba vehesse a horvát képviselőket. Vádat emel egyúttal Vukicsevics Velja akkori miniszterelnök és Jankovics Dragutin, volt udvari miniszter ellen is, valamint az ellen a huszonnyolc szerb képviselő ellen, akik aláírták június 29-én azt az ívet, melyben Rácsics indítványt tett Rádics elmeállapotának megvizsgálására. Popovics és Janusovics képviselők a merénylet reggelén hangoztatták már, hogy Rádics élve el nem hagyja a szkupstinát. A vizsgálóbíró a két utóbbi képviselő mentelmi jogának felfüg* gesztését és kiadatásukat kérte, a vádak tehát nem egészen alaptalanok. De akár igaz, akár nem az a vád, ahogy Rádics a szerb radikális párt elitje ellen megformulázta, és ahogy a horvát sajtó öt hete már napról-napra hirdeti, annyi bizonyos, hogy a horvát nép rendületlenül hisz benne és ez a hit befolyásolja mostani és valószínűleg jövendőbeli magatartását. A horvátok pedig nem állanak most magukban, mint annak idején, amikor az öreg Pasics be tudta őket kényszeríteni a szkupstinába. Ma a horvátok oldalán áll az új terül3tek szerbjeinek, szlovénjeinek ás bosnyákjainak tekintélyes része is; ha új választásokat tartanának, talán teljesen két táborra válnék a beválasztott népképviselet: ó-királyságbeliekre és a velük szemben álló új területek embereire. Az új területek pedig egyre haladnak az érzelmi egység felé. A montenegrói föderalista párt határozatiiag mondta ki, hogy minden fenntartás nélkül a horvátokhoz áll a szabadságért és jogokért való küzdelemben az elnyomó régi szerb királysággal szemben. Ugyanígy belehajtotta a belgrádi kamarilla vaksága a katholikus klérust is Rádics táborába. Szárics Iván dr. boszniai érsek üzenetében biztosította a horvát parasztpártot, hogy Rádicsot ismerje el vezérének az egész katholikus papság. Gorics József banjalukai püspök személyesen ment el Rádicshoz, hogy az egyház támogatásáról biztosítsa. A kapkodó, szeszélyes, megbízhatatlan és az egyházzal szemben szélső demagógiában tobzódó talmi parasztvezérből így lett egy egész nemzet képviselője, egy eszme hordozója, a horvátság egységének szimbóluma, sőt az új területek minden népének reménye és megváltója. Olyan eredményt semmiféle agitációval el nem érhetett volna a horvát parasztpárt, mint amilyenhez hozzásegítette a merénylő szerb képviselő orgyilkos golyója. Felfigyelt az egész külföld is a revolverdörrenésre és még az angol félhivatalos is azóta kitartóan a horvátok pártját fogja. Európa rájött arra, hogy a horvát kérdés nem kis helyi probléma, hanem a Nyugat és Kelet nagy összeütközése. A bizánci hagyományú és észjárású Belgrád áll itt szemben egy nyugati műveltségű néppel és e köré a nép köré csoportosulnak mindazok az egyéb népek, melyek a világháború után meggondolatlanul Szerbiához erőszakolt területeken laknak, mert ezekkel éreznek történelmi fejlődésük, hagyományaik, nevelkedésük és érdekeik alapján együvétartozást a közös ellenséggel szemben. Belgrád két hétig makacsul ellentállt a parasztdemokrata koalíció minden kormánybuktató követelésének. Akkor végre belátta, hogy valami áldozatot kell hozni. Belement annyiba, hogy a miniszterelnök távozzák helyéről. Az áldozat könnyű volt, mert Vukicsevicset úgy sem szeretik az orthodox radikálisok: sem Pasics frakciója, sem a centrum. Több áldozatra nem is voltak hajlandók, de hagyták, hogy a jóhiszemű király újra kísérletezzék komoly megoldással, a népek komoly megbékítésévei. Hadzsics tábornok, a király bizalmi embere, a Vukicsevics kormány hadügyminisztere, tiz napig rejtélyeskedett s mint dezignált miniszterelnök tíz napig kísérletezett parlamenten kívül álló személyiségekkel az ország minden részébőt, hogy semleges kormányt alakítson. Az összehívott szlovén, horvát és dalmát szakemberek azonban anélkül, hogy Rádicsékkal összeköttetésben lettek volna, anélkül, hogy a horvát