Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 14-15. szám - Nagyrománia jövője. Dr. Toma Cornea volt prefektus érdekes könyve a kisebbségi kérdésről

1928 • 9 • Augusztus 1 papírrongynál, amelynek semmi reális értéke nincsen". (47. old.) c) Tekintettel kell lenni az egyes bekebelezett országrészek partikuláris viszonyaira is, mert: „Amíg a mai Romániának nagy részét (t. i. Erdélyt) olyan nép lakja, amely megszokta, hogy súlyt és bizalmat helyezzen a legegyszerűbb állampolgár adott szavára is, annál inkább tehát a vezetőkére, — a másik nagy rész (t. i. Ó-románia) abban a kedvező helyzetben volt s van ma is, hogy sokkal jobban ismeri időleges feletteseit, tehát tudja és tudta, hogy szavukra, vagyis a mi „nagy államfér fiaink" szavára még egy fagyott hagymát sem adhat. Ennek következtében tehát terveiket már előre ehhez szabják, hogy ne kelljen csalódni ok. így tehát a komoly kultúrájú tartományok polgárai — ami tudvalevőleg kizárja a hazugságot — sokkal kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint a többiek". (54. old.) Ezek azok a főbb szempontok, amelyeknek 100%-os betartásával és batartatásával remélhető csak a román állam teljes konszolidációja. Akkor majd a tisztviselők újra az államot és nem a liberális pártot fogják szolgálni. (58. old.) Akkor a felülről jövő bolsevizmus nem fog virágzó vállalatokat a csődbe és pusztulásba kergetni (61. old.), akkor majd Erdély nem egy kihasznált és kiuzsorázott gyarmat lesz (56—57. old.), hanem az alkotmányos életet élő Romániának boldog (?) és virágzó életet élő kiegészítő része. • Igyekeztünk ismertetésünk kapcsán a szerző minden fontosabb gondolatát felölelni. Nem hagytunk ki semmi jelentős észrevételt, vagy beismerést, szubjektív véleményünk mellőzésével csupán azon tények és adatok bemutatására törekedtünk, amelyeket a szerző román szívvel és román lélekkel önmagától, minden kényszertől és érdektől mentesen bemutatott. Bár állásfoglalását nem minden téren fogadhatjuk el, be kell ismernünk, hogy őszinte, nemes és bátor munkát végzett, mikor jelen kis munkáját megjelentette. A magyar igazság védelmén kívül jelentős szolgálatot tett az egész művelt világnak, mikor a pusztuló erdélyi kultúra válságára és a Balkánnal folytatott heroikus küzdelmére rámutatott. Debrecen, 1928. június hó 20-án. Feleki M. és Társa angol úri szabósága (20O4) Budapest, IV. ker., (6_13) Irányi-u. 21. (félem.) Nagy választék skót szövetekben VAN DAM (L. I.) Különös emberke. Kicsi és nagyon sárga. Különösen apró kis lába van, formás kicsi keze, olyan mint egy játékbaba. Pedig nem játék és nem baba. Sőt nagyon is komoly. Ferde szemeiből azt olvasná ki az ember, hogy szomorú, pedig nem az. Ő sohasem szomorú és sohasem víg. Legalább is a mi felfogásunk szerint nem. Neki is meg vannak a maga örömei és bánatai, de azok nem európai örömök és bánatok. Ferde szemei figyelnek mindenre és mindenkire. Valami mágikus van benne. Néha egészen megzavar, ha engem figyel, mikor beszélek. És ő tud nagyon figyelni. Amit egyszer hallott nem felejti el és agyának kis kamrái mellé sorakoztatja a hallottakat. Sokat tud. Nagyon sokat és nagyon pontosan. De ezzel sohasem kérkedik. Ha Valaki hibásan mondott valamit, nem javítja. Azt már megtanulta, hogy azért nagyon haragszanak az európaiak. Csak ritkán szól az én barátom, hiszen ő csak a nyelvet tanulta meg, de nem azt a könnyelmű társalgási módot, ahogy az itt nálunk szokás Európában. Különös kis ember az én japán barátom. Van Dam-nak hívják és valahol az egyetem környékén találkoztam vele először. Szívesen vagyok vele. Szeretem ezt a kis sárga embert. Valami titokzatosságot érzek benne. Jobban szeretem, ha beszél, mert ha hallgat akkor félek tőle. Örülök ha együtt vagyunk, mert minden együttlétünk hoz valami érdekességet. Mintha előre történt megállapodás szerint történnének ezek a találkozások. Hol ő beszél, hol meg én. Nagy figyelemmel hallgatjuk egymást. Én beszéltem neki Európáról, erről az öreg földdarabról és a mostani legsúlyosabb problémákról és ő beszélt az ő országáról, melyet olyan kevéssé ismerek. Ott megújhodás előtt áll minden. A semmiből épülnek a legnagyszerűbb városok. Virágzó élet mindenhol. Nagyszerű egyetemek. Sokat tanult és képzett embereik vannak. Nagy kereskedelem, nagy forgalom, nagy élet. Egy egészen újfajta élet kezdi bontogatni fejét odaát, melyet még eddig nem is ismertek. Sok új csoda, mely ugyanolyan ismeretlen volt, mint ez az új élet és száz más dolog. Ez az, amit az én japán barátom nekem elmesélt. Ez a jó kis sárga fiu, az ő ferde szemeivel, csak úgy mesélte ezeket a dolgokat, mint a világ legtermészetesebb eseményét. Egyszerűen és természetesen, mint amilyen egyszerűen és természetesen tesz mindent. Nem ismeri a kertelést és az udvariaskodást. Az ő agya friss és fiatal. Az egészséges természettől kapta fogékony agyát és ezt arra használja föl, hogy azzal egészségesen gondolkozzék. Ruganyos kis testének egy-egy mozdulatával néha nagyobb nyomatékot ad szavának és kis sárga arca megszépül beszéd közben. — Ti európaiak — csak így mondja. — Ti valamennyien terheltek vagytok. A Ti apáitok nagyon rosszul éltek. Ők is bűnösök, de magatok is azok vagytok. Szerelmetek a legeszeveszettebb, ami ezen a világon létezik. A szerelem tönkreteszi minden mozgékonyságtokat. Olyanok vagytok, mint egy kihalóban lévő embercsoport. Ezt mondta. Csak így egyszerűen. Kis ferde szemei, mintha integettek volna, hogy gazdájuknak igaza van. Ingerült lettem, mikor ezeket a szavakat mondta és felelni akartam neki, valami csúnyát és keményet. De inkább nem szóltam egy szót sem. Gondolkoztam azon, amit mondott. Utóbb rájöttem, hogy több volt, mint igaz, amit mondott. Ha Európa nem is, de az európai szellem mindenesetre nagyot hanyatlott. Mértföldes léptekkel közelednek felénk a Sárgák. Ezek a kis ferdeszemű emberkék eljönnek ide a vén Európába és pontosan megfigyelnek mindent, ahogy az itt van és viszik haza, csakhogy nem úgy, ahogyan azt látták, hanem tökéletesítve, megjavítva, így fog hozzánk lassankint visszakerülni minden. A mi sokszázéves munkánkat ők fogják