Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 13. szám - TANULSÁGOK A KISANTANT KONFERENCIÁJÁBÓL

Magyar Külpolitika • 6 • 13. szám magyar földbirtokosok, valamint a magyar protestáns és katholikus egyházak birtokait minimális kártalanítással vagy minden kártalanítás nélkül. A magyar-román birtokper már évek óta ott van a Nemzetek Szövetsége előtt anélkül, hogy csak valamennyire is kielégítő megoldást sikerült volna elérniök. Szlovenszkóból egész sereg magyar embert üldöztek ki, akiknek pedig a trianoni szerződés értelmében automatikusan el kellett volna nyerniök a cseh állampolgárságot. így Papp Antal görög katholikus püspököt és egy egész csomó református és katholikus lelkészt. Romániában a bíróság szabadon engedte mindazokat a diákokat, akik a nagyváradi és erdélyi magyar progromokban résztvettek. A kisebbségek iskoláit formálisan gúzsba kötötték mindenütt. A magyar gyermekeket ara kényszerítik, hogy idegennyelvű iskolákat látogassanak. Romániában a törvény megtiltja a templomoknak és egyházaknak, hogy a kormány beleegyezése nélkül bárminő adományokat elfogadjanak. Ezzel lehetetlenné teszik a felekezeti iskolák fenntartását. Ezen iskolák tanulói az állami felügyelők vezetése alatt végbemenő vizsgákon tömegesen buknak meg. Az utódállamokban élő magyarság teljesen el van szakítva Budapesttől, az ő természetes szellemi központjától. Minthogy mindezek a sérelmek és az igazság ellen elkövetett gyalázatos merényleteket illetőleg a magyarok soha semmiféle jogorvoslást nem kapnak, fel kell vetnünk a kérdést, hogy Európa teljesen szabad prédául, minden törvényen kívül állónak tekinti-e Magyarországot vagy 'sem. EGY SZENTBESZED Írta GABÁNYI JÁNOS ny. tábornok |%/| egható ünnepet ültek a nagyváradiak a budavári koronázó templomban június 24-én. A Nagyváradon született, ott élt, vagy onnan kiüldözöttek nagy tömege minden évben egyszer az Isten házában sorakozik, hogy ott sírják el fájdalmukat az Ur oltáránál és ott kérjék segítségét Szent László királyunknak. A nagymise befejezésekor egy nyugalmazott tábori főpap, akinek vallásossága mellett izzó hazafiassága mindnyájunk előtt ismeretes, gyönyörű beszédet intézett a mélységes csendben hallgató nagyváradiakhoz, amelynek szónoki heve, ragyogó elokvenciája, tüzes szavaiban nyilvánuló meggyőződéses hite és forró magyar érzése magával ragadta a lelkeket. Szinte ott láttuk magunk előtt annak a lovagias, szent királynak szellemét, akinek szobra helyén most egy idegen uralkodó bronzalakja hirdeti az erőszak és az igazságtalan hódítás diadalát és a szemek megnedvesedtek, amikor az ősz lelkipásztor fiatalos hévvel elvonultatta szemünk előtt a letűnt századokat, vázolta a mostani idők sivárságát és megkísérelte azt is, hogy egy pillanatra fölvesse a jövő szürke fátyolát... — Én — mondotta a többi között, — aki a lezajlott világhábúban magam temettem el huszonegyezer derék magyar ifjút, akik mindnyájan az elszakított területek gyermekei voltak, nem tudok és nem is akarok abba belenyugodni, hogy ennek az ezeréves hazának csak egyetlenegy emléke legyen tíz évszázad viszontagsága és szörnyű küzdelmei után: a fájdalom!... És én, ameddig nekem a jó Isten erőt és egészséget ad, meggyőződéssel hiszem és vallom, hogy elszakított területeink visszaszerzéséhez nemcsak szavak, tettek is kellenek." Szavai nem jelenthetik a háborút — leírom a rettenetes szót — mert e tekintetben bár katonaember vagyok, akinek úgyszólván kenyere a hadakozás, nem osztanám a szónok véleményét. Meggyőződésem, hogy mai helyzetünkben karddal nekivágni a bizonytalan jövőnek legalább is őrültség volna. Dehát akkor hogyan értelmezzük szavait? Úgy érzem, a szavaknak csak egy értelmük lehet és pedig az, hogy bár letiprott helyzetünkben még csak nem is gondolhatunk erőszakos cselekedetekre, mégis mindenkinek, ifjúnak és aggnak, nőnek és férfinak, aki magát magyarnak nevezi ebben a megtépázott, letiport csonka, de büszke ha^ zában, készen kell lennie arra, hogy jöhet idő, amikor életünket is fel kell áldoznunk a hazáért. És hiába zengenek harsonát a magyar tudósok, írók, költők, művészek fényes működése mellett, a világ összes hírlapjai, hiába verik a sportoló fiaink az idegen csapatokat egvmásután Amsterdamtól Madridié és távolabb is, ezek a sikerek nem hatják meg szomszédainkat és ők ezekért a sikerekért egyetlenegy szilvafát sem fognak visszaadni minékünk. A revízió sikere és feltétele belső megerősödésünk oly mértékben, hogy kifelé is tekintélyt parancsoló erőt jelentsünk. Ha erről megfeledkeznénk, megérdemelnők, hogy egészen nyakunkra tiporjanak és megszűnnénk méltóak lenni a honfoglaló Árpádhoz, Szent Lászlóhoz, Mátyáshoz, Rákóczihoz és a többi most már csendesen porladozó nagyjainkhoz, akik dicső példájukkal megmutatták nekünk azt az útat, amelyen, ha kell, magyar becsülettel kell végigszáguldanunk. így formulázom én az agg lelkipásztor ihletett szavait és ebben a meggyőződésben újból megrázom viharvert kezét.