Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 2. szám - A Bratianu-kormány helyzete

Magyar Külpolitika 6 2. szám TÁRCA A NAGYAPÓ HALINÁJA írta I)R. PECHÁNY ADOLF M

ikor az Istenben boldogult Siska András halálát érezte, magához hivatta a jegyzőt és megíratta vele a végrendeletét, hogy halála után ne legyen perpatvar az utódok között. Belediktálta a testámuntumba ezt is: „Új halinámat (szűrőmet) az én kedves unokámra, Andrásra hagyom." András akkor még csak kisfiú volt, nyáron libát őrzött és anyja mondogatta neki, hogy jövő ősszel beadja őt az iskolába a rektor úrhoz. Andris büszke is volt erre, szorgalmas, értelmes kisfiú volt, szívesen fülelt oda, ha a nagyok okos dolgokról beszéltek, az iskoláról pedig annyit tudott, hogy ott sok szépet és hasznosat lehet tanulni. Aztán minden évben a vizsga után. mely Andrisnak mindig sikerült, az anya megsimogatta fiát és megmutatta neki a nagyapó halináját, mely várt reá, amíg bele nő. Mert bizony az volt ám halina; olyan, hogy alig akadt párja. Fehér volt, mint a hó, puha, mint a bársony és olyan cifra, hogy bizony bárki megnézhette. Meg is nézték biz azt, mikor még az öreg Siska András ment benne az Isten házába. A kis András örült a halinának és szorgalmasan tanult, hogy méltó legyen a cifra öltözetre. Mikor elvégezte az iskolát és otthon maradt a gazdaságnál, nem volt az egész környéken nála szorgalmasabb és értelmesebb suhanc. Akár mezei, akár házimunka volt az, Andris mindig megmutatta ügyességét és gondosságát. Mindenki csak dicsérte s ilyenkor az apja csak úgy nőtt az örömtől. Andris lassan felnőtt. Már közel volt a sorozáshoz. Atyja elvitte magával az öregebbek közé, hogy tanuljon tőlük. Ha a község lakói tanácskozásra gyűltek össze, Andris is ott volt az apjával és szerényen meghúzódva egy sarokban, hallgatott. Aztán hazament, apjával a teh etett kérdéseket mégegyszer megtárgyalták. Mindig ott volt a gazdakörben. Szívesen hallgatott előadásokat, melyekből csak tanulni lehet. Szeretett olvasni is. Esténként, ha a házimunkának vége volt, végig elolvasta az egész újságot, mely naponta járt az apjához. Mint mindenki mást, őt is nagyon érdekelte, hogy mikor és hogyan végződik ez a borzasztó, véres háború. A harctereken befejezték a háborút, de az azelőtt oly csendes falvakban most rombolták össze a békét. Az embereknek egyre több oka lett a panaszra, az elégedetlenség, türelmetlenség napról napra nőtt és az összejövetel és gyűlések mindjobban divatba jöttek. Persze egy összejövetel és gyűlés sem végződött zavargás nélkül. Egy napon a plébános figyelmeztette az Andris atyját, hogy ne mulassza el elvinni a gyűlésre, mely másnap lesz a szomszéd községben. És hozzátette, hogy a fiát is vigye magával. Az apa megígérte és hazaérvén, rögtön meg is tette a szükséges intézkedéseket. — Asszony! Húzd elö a ládából a nagyapó után maradt halinát és próbáld fel Andrisra, jó lenne-e már neki? Az anya a ládához sietett és egy perc múlva már nézhették a szülők Andrison a nagyapó halináját. — De hiszen, mintha csak őreá szabták volna — állapította meg az apja. — Ilyen halinája nem lesz ott senkinek — vélte az anyja. Andrisnak sugárzott az arca. Nem tudni, minek örült jobban, a halinának, avagy annak, hogy megint valami újat fog látni és hallani. Másnap aztán a mise után az apa befogott a kis kocsiba, azután felült a fiával együtt. Amikor megérkeztek, már egy csomó embert találtak a .gyűlés helyén. Természetesen sűrűn csillantak meg a puskákra feltűzött szuronyok is, mert hogy a katonaság arra számít, hogy a gyűlés nagyon .... lesz és ez esetben a katonaság a népet szétkergeti. Az apa és a fia ellátták a lovakat és azután a templom felé mentek, ahol a szónokok részére felállított emelvényt látták. A gyűlést megnyitották s a közönség tapssal üdvözölte a szónokot s élénk helyesléssel kísérte beszédét. Mikor a szónok azt mondta, hogy: „sokkal rosszabb a mi helyzetünk, mint bármikor is volt" és hogy „ezt az állapotot tovább tűrni nem akarjuk és nem fogjuk" viharos taps tört ki. Andrist is magával ragadta az általános lelkesedés, ő is kiabált, ahogy csak a torka bírta és amikor valami katonai egyenruhába bújt idegen ember felrohant a szónoki emelvényre és lelökte onnan a szó nokot, — Andris, csak ügy, mint a többiek kiabálva mutogatta az ökleit. Nagyon neki hevült, minden erejével oda törte magát, ahol a legnagyobb felfordulás volt. Egyszer csak érezte, hogy valaki mellbe vágta őt, aztán, hogy húzzák őt kifelé a tömegből a halinájánál fogva. Megfordult és hatalmas pofont akasztott le az illetőnek. Lefogták és bekísérték. Andrisnak elnézték volna a kiabálást, ökleinek emelgetését is, de még csak a nyaklevest is. Hanem az a halina rettentően szúrta a szemüket. A halina fehér volt, mint a hó, rajta piros virágok és zöld zsinorozás, tehát a halina piros-fehér-zöld volt. Arra is rájöttek, hogy a zsinórzat olyan volt, mintha csak valahol Debrecenben, vagy Kecskeméten készült volna. Ez nagy gyanút keltett és egészen szigorú vizsgálatot indítottak. Andris hasztalan erősítgette, hogy a halinát az öregapjától örökölte, nem hittek neki. De még azt sem