Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 11. szám - A NÉPSZÖVETSÉG JÚNIUSI TANÁCSÜLÉSE

Magyar Külpolitika 11. szám HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: Drucker György dr. Apponyi a jövő héten megy Genfbe. A Népszövetség júniusi tanácsülésének napirendjén tudvalévően a magyar-román agrárpör is szerepel, mindamellett hírek keringenek arról, hogy a kérdés tárgyalását a tanács elnapolja szeptemberi ülésezésére. A magyar kormány mindenesetre felkészülten néz elébe a tárgyalásnak és Apponyi Albert gróf, aki ebben a kérdésben a Népszövetség előtt Magyarországot képviseli, a napokban gyöngyösapáti birtokára utazik, ahonnan a jövő hét elején megy Genfbe. A Külügyi Társaság Harmsworth-ebédje Ama ünnepségek során, amelyekkel a magyar társadalom Rothermere lord fiát, Harmsworth képviselőt fogadta, szerepelt a Külügyi Társaságnak május 20-án az Országos Kaszinóban rendezett ebédje is. A Külügyi Társaság a politikai élet kiválóságaival hozta össze Harmsworth képviselőt, aki a hercegprímásnál tett látogatása után érkezett az Országos Kaszinóba. A bejárónál Eöttevényi Olivér, Horváth Jenő és Radfsics Elemér igazgatók üdvözölték a vendéget és kíséretét, míg a kaszinó sárga fogadótermében Apponyi Albert gróf fogadta az érkezőkéi. Az ebéden a következők vettek részt: Harmsworth, Ward Price, Sommerset Maxwell. Sir Percival Philipps, John Bannister, G. Sanger, gróf Apponyi Albert, Berzeviczy Albert, gróf Tleki Pál, Wlassics Gyula báró, Gratz Gusztáv, Szterényi József báró, Perényi Zsigmond báró, Sigray Antal gróf, Teleki Gyula gróf, Zichy Ernő gróf, Popovics Sándor, Lukács György, Eöttevényi Olivér, Nemes Antal püspök, Józan Miklós és Ravasz László püspökök, Puky Endre. Nagy Emil, Pékár Gyula, Rakovszky Iván, Hegedűs Lóránt, Vészi József, Fellner Henrik, Belatiny Artúr, Paikert Alajos, Tasnádi Szüts András, Földes Béla, Horvát Jenő, Radisics Elemér, Póka-Pivny Béla és Techert Gyula, a Külügyi Társaság titkára. Gratz Gusztáv beszéde. Az ebéden Gratz Gusztáv a következő beszédet mondotta: A Magyar Külügyi Társaság nevében melegen üdvözlöm Harmsworth urat, nagy apjának kiváló fiát és legbensőbb segítőtársát. A magyar nemzet sohasem fogja elfeledni, mily nagy hálával tartozik azoknak a férfiaknak, akik oly időben, mikor szerencsétlen sorssal küzködtünk, elsőnek karolták lel Magyarország igaz ügyét a világ közvéleménye előtt. Amikor ők először emelték fel hatalmas szavukat hazánk érdekében, ez a szó úgy hatott ránk, mint az első fénysugár egy sötét, rémséges éjszaka után. Legyőzött nemzet vagyunk, de nem szabad kétségbeesnünk. Évezredes történelmünkben sokszor értek nehéz csapások, de egyik sem tudta megtörni a jövőbe vetett bizalmunkat és elszántságunkat, hogy ezért a jövőért minden áldozatot meghozzunk. A mostani nemzedék végigélte a legnagyobbat mindazon csapások között, mely nemzetünket valaha érte: Magyarország feldarabolását. De ez a megpróbáltatás csak megerősít minket abban az elhatározásban, hogy újból megkezdjük őseink munkáját hazánk jövője és nagysága, függetlensége és jóléte érdekében. Sorscsapások minden nemzet életében előfordulnak, de csak azok a nemzetek vesznek el, amelyek feladják saját ügyüket. A népek értékét a szerint lehet megítélni, hogy mily lelkierőt tanúsítanak a rájuk roskadó szenvedések elviselésében. Egész lelkünkkel hisszük, — és ezt a hitet senki és semmi nem veheti el tőlünk, — hogy balsorsunk éjszakája után el fogunk érkezni a dicső hajnalhasadáshoz és amikor ez itt lesz, mindig emlékezni fogunk arra, hogy első előhírnöke Rothermere lord volt, aki fiának odaadó segítségével elsőnek állt mellénk abban az iparkodásunkban, hogy eloszlassuk a bennünket ma körülvevő sürü ködfelhőket. Az a Magyarország, amely oly boldog, hogy vendégül láthatja hatalmas barátjának segítőtársát és fiát, nem történeti véletleneknek, de a földrajzi szükségességnek köszönheti létét. Évezredes fennállása alatt határai úgyszólván változatlanok maradtak. Hódító hatalmak is csak átmenetileg voltak képesek azokat megváltoztatni. Felületes külföldi szemlélőktől elhangzott az a frivol megjegyzés, hogy egy évezreden fennállt viszonyok megértek arra, hogy megváltozzanak. Akik azonban mélyebben tekintenek bele a dolgokba, aligha fogják ezt a véleményt elfogadni. Ellenkezőleg, be fogják látni, hogy egy erős Magyarország létezése mindig szükséges volt Európa békéje és jóléte szempontjából, és Középeurópa balkanizálása, amely Magyarország feldarabolásával bekövetkezett, a legsúlyosabban veszélyezteti a legfontosabb európai érdekeket. Magyarország mindig egyik erőssége volt Európának a keleti civilizáció és keleti szellem előnyomulásával szemben és ezt a szerepet különösen a török háborúk idején fényesen teljesítette. Egyik erőssége Európának a pánszláv törekvésekkel szemben, amelyek — sikerük esetében — orosz uralom alá hozták volna egész Középeurópát. És erősség volt a németesítő törekvések ellen is, amelyekkel szemben az utolsó évszázadok mindegyikében legalább egy szabadságharcot kellett megvívnia. Európának ezen erősségét a három főveszéllyel szemben, amely kontinensünk e részében az egészséges hatalmi egyensúlyt veszélyeztetheti, darabokra szakította a trianoni szerződés, a jövő nemzedékek legmagasabb érdekeinek kárára. Vannak már, akik ezt belátják, de az európai diplomácia nehezen tud megküzdeni a középeurópai problémák megoldásával, miután ő maga mindent elkövetett, hogy ezt megoldhatatlanná tegye. Európa megvédése a középeurópai egyensúlyt fenyegető veszélyekkel szemben volt Magyarország mindenkori legfőbb történeti hivatása. Második hivatása volt, hogy határain belül fenntartsa az önkormányzatot, a nemzeti függetlenség és a polgári szabadság nagy eszméit, oly országok közepette, amelyek abszolutisztikus uralom alatt állottak. Távol Angliától, vele való látható összeköttetés nélkül, az angol és magyar alkotmány fejlődése meglepő hasonlatosságot mutat, amelyre mi magyarok mindig büszkék is voltunk. Magyarország a politikai szabadság Magna Chartáját az Aranybullában 1222ben kapta meg, hét évvel az angol Magna Charta kibocsátása után. Az egész magyar történetet, — akárcsak Angliáét — a politikai szabadság fenntartásáért és fejlesztéséért vívott állandó küzdelmek töltik be. Magyar földön, az 1568-iki tordai országgyűlésen mondatott ki először a vallásszabadság és vallási türelmesség elve. De különösen figyelemreméltó Magyarország magatartása ama problémával szemben, amelyet a mai terminológia a nemzeti kisebbségek kérdésének nevez. Magyarország első királya, Szent István, ezer évvel ezelőtt azt az elvet tűzte maga elé, hogy az ország megerősödésére szolgál, ha ez határain belül különböző származású, különböző nyelvű, különböző fajú és ezért különböző tehetségekkel megáldott népeket egyesít. Ezért nagyszámú idegeneket telepített le az országban és ezt a politikáját utódjai is követték egészen a XVIII. századig. Amikor a nemzetiségi eszme a XIX. század derekán erősen előrenyomult, e politika következményeként oly helyzet állt elő, amely, — mint a fejlődés mutatja, — halálos veszedelmet rejtett magában hazánkra nézve, mert azok a nemzeti kisebbségek, amelyek teljes politikai jogokat élveztek, a szomszédok expanzív törekvéseinek könnyű zsákmányaivá lettek. Amikor Magyarország, látva ezeket a veszélyeket, igyekezett velük szemben megvédeni a maga területi integritását, a nemzeti kisebbségek i széről lármás panaszokkal halmoztatott el. De ezek a panaszok eltörpülnek azon ténnyel szemben, hogy Magyarország egész történeti fejlődése folyamán való-