Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 2. szám - NEMZETEK FAJSÚLYA

MAGYAR KÜLPOLITIKA POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI LAP IX. évfolyam 2. szám 1928 január 16 TARTALOM Pékár Gyula : Nemzetek fajsúlya ....... i Irinyi Jenő: Rheiubabén volt német külügyi államtitkár nyilatkozata a' német-magyar viszonyról 2 Drucker György: A magyar kiillúrprobléma . 3 A Bratianu-kormány helyzete 4 Dr. Pechány Adolf: A nagyapó halina ja . .' 6 A Délvidék problémái 7 Kun Pál: Pctroleumháború 7 A szerb „Matica" jubileuma 8 Hogyan nyomják cl a csehek a tót lapokat . 9 Hivatalos közlemények 10 Könyvesház 21 Egy diplomata visszaemlékezései 14 NEMZETEK FAJSÚLYA írta PÉKÁR GYULA, ny. miniszter, országgy. képviselő, a külügyi bizottság elnöke. E

urópa diplomáciai szalonjának asztalán mindig van a többi témákat domináló legaktuálisabb téma. Ily témák voltak a múltban Locarno, azután a londoni szovjetkövet kiutasítása, a párizsi szovjetkövetnek Rakovszkynak menesztése, azután a francia hadseregben fejét felvető bolsevista-rém megjelenése. Jött aztán a Stalin-Trotzkij-féle viszály, a bolsevizmus csődje magában Oroszországban, amely bolsevizmus most már meg is halhat születése helyén, miután sikerült inficiálnia még a legtávolabbi nyugati országokat is. Hogy ez az impresszió milyen mérvű, az meglátszott a szovjet külföldi propagandájának amaz emlékezetes főpróbáján, melyet a Sacco-Vanzetti esetből kifolyólag oly megdöbbentő méretekben tartottak meg az öt világrészben. De tovább! Jött azután december elején az Apponyi-Titulescu-féle optáns-eset, immár generalizáltán világeseménnyé feltornyosulva és most a legaktuálisabb kérdés: az erdélyi diák-atrocitások révén a szent-istváni Magyarországot béklyóba verő utódállamok sorsa. Erről akarok pár szót szólani. Az igazat megvallva, kezd elmúlni és eléggé szégyenletesen az az optimista aranyköd, amelyből ez a három utódállam a győzők jóvoltából megszületett. Minden evolúciónak meg van a maga számtani próbája és valahogy egész Európa idenéz most s a győztesek fejvakarva kezdik konstatálni, hogy mégis csak nagy bolondot csináltak, mikor ezeket a/ utódállamokat ily magas ugorkafára kapaszkodtatták fel. A Lordok Házában pár héttel ezelőtt a legkiválóbb négy angol közjogász mondott oly súlyos szavakat, mint amilyeneket ebben a legillusztrisabb gyülekezetben még nem igen hallottak. A trianoni szerző dést pörölyözték ezek a súlyos szavak s midőn a trianoni magyarságot védelmükbe vették, ki nem mondottan bár, de azt az örökérvényű brit történelmi törvényt hangsúlyozták, amely szerint „az indián nem uralkodhatik tartósan a brit ember felett", vagyis alacsonyabb kultúrák nem tiporhatják hosz szasan a magasabb kultúrát. Ismétlem, kezd vége lenni a pünkösdi királyságnak s a tragikum reájuk nézve épp az, hogy a legteljesebb francia támogatás mellett ezek az utódállamok a saját el nem viselhető nagyságuk nak a súlya alatt önmaguktól és önmagukban roskadnak össze. Mi ennek az oka? Nagyon egyszerű. Ezt a három utódállamot bárom nagytehetségű államférfi alkotta meg: Pasics, Bratianu, Massaryk, akikhez még a szintén nagytehetségű Benes nevét kell hozzákapcsolni. Ám hiába vannak egy nemzetnek nagy fiai, ha maga a nemzet zöme a maga kultúrfokával, politikai érettségével nem áll a maga nagy embere mögött. Egy nemzetet soha sem lehet a maga politikai érettsége és kultúrfoka ellenére naggyá tenni; az ily nemzetet azok az említett nagy emberek időlegesen a magasba emelhetik, de ha azok a nagy emberek eltűnnek, a nemzetek a maguk semmiségébe sülyednek vissza. Nézzék: meghalt Pasics, Szerbia inogni kezd, Mussolini megkezdi izoláló politikáját, melyre ma már csak igen halavány tromf a tisztán platonikus jellegű legújabb francia-jugoszláv szövetkezés. Nézzék tovább: meghal az épp oly erőszakos és oly bizantin Bratianu, és egy hétre rá mái Románia a maga diákkongresszusaival a feloszlás tüneteit tárja a világ elé. Titulescu kétségbeesik, rehabilitáló útra készül, ám hitel helyett a külföld már is bojkottáló átkozódással és megvetéssel felel. E két iskolapélda