Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 4. szám - Századvégi tétovázások a német diplomaciában

A Magyar Külpolitika 2. számú melléklete — 3 1926 február 16 melyben Németország a Samoaszigetek legnagyobbjait megkapta, de ezért cserében át kellett engednie a német kézben lévő Salamonszigeteket. Ha az Eckardstein és Chamberlain közötti előzetes megállapodásokat a német kormány egyszerűen ratifikálta volna, ezzel megteremtődött volna a kedvező légkör az alapjában nem nagyon jelentőséges koioniális kérdésen messze túlmenő politikai egyezkedésekre. Ennek lehetőségére pedig szinte félre nem érthető célzást is tesz Chamberlain egy, Eckardsteinhez 1899 szeptember levelében. Sajnos, pontot Berlinben tották. 14-én intézett a kedvező időismét elszalaszAz angol-orosz párviadal Érdekes megfigyelni, mily benső megelégedéssel szemléli a német diplomácia az angol-orosz ellentét fokozatos kiélesedését. Perzsia és a legtávolabbi Kelet kérdései még nem vegyülnek a fönt jelzett ellentétbe. 1895-től kezdve Egyiptom az Eris-almája, persze nem közvetlen orosz érdekből kiindulóan, hanem azért, mert az egviptomi-kérdés állandó bolygatásával Oroszország a vele szövetséges francia nemzet külpolitikájának kezére akart járni. Annak pedig Egyiptom angol okkupációja fájó seb volt. Ha a német diplomácia még Bismarck zsenijének irányítása alatt állhatott volna, ebből az angolorosz ellentétből legalább is valamilyen speciális kérdésre szóló német-angol megegyezés jött volna létre, azonban a német kormánynak & Jameson-féle betörés idején tanúsított magatartása annyira elmérgesítette volt az angol kabinet viszonyát a német diplomáciához, hogy a diplomáciai normális viszonynak csak a helyreállításáért is már jó szolgálatot kellett a német diplomáciának végeznie. Miként ezt báró Eckardstein mémoirjaiból már ismertük, ez a zseniális Hatzfeldt gróf eszméje révén valósulhatott meg. Ugyanis Itália afrikai gyarmatát, a Szomáliföldet, a szudáni dervisek meg-megujuló támadása állandó bizonytalanságban tartotta, s ezt az állapotot csakis úgy lehetett alaposan megszüntetni, hogy az Egyiptom mögött elterülő Szudán birtoklásának kérdését rendezik. Hatzfeldt tehát odahatott — s szerencsére a német külügyi hivatal az ő bölcs javaslatát magáévá is tette, — hogy Németország vegye fel a közvetítő szerepét Anglia és Itália között. Az Í896. év elején lefolytatott diplomáciai tárgyalások síkeresen végződtek; ennek eredményeképen Anglia Szudán birtokával gazdago dott, s ezzel Egyiptom birtoklását erősen megszilárdította. Itália pedig ennek elismerése fejében nyugalomhoz jutott afrikai gyarmatán. Természetes, hogy Szudánnak Anglia birtokába jutása az oroszangol ellentétet még fokozta, hiszen ez nem csekély mértékben járult hozzá Franciaország megaláztatásához a Fashoda-konfliktusban, mely 1897-ben pergett le. Az angol-orosz viszony elmérgesedését Németország páholyból nézhette. Azonban ezzel nem elégedett meg az akkori német diplomácia egyik vezetőembere, Marschall báró. Ő az „inter duos litigantes tertius gaudet" elvének megvalósítását vette tervbe. Az angolorosz viszályt kitűnő alkalomnak vélte arra, hogy Németország azalatt szép csendesen gazdaságilag penetrálja Törökországot. Ez,t az ideát később Mühlbejg külügyi tanácsos úgy fejezte ki: — Mit einer Verbáugung vor dem britischen Löwen und einem Knix vor dem russischen Bárén werden wir uns allmáhlich ans persische Golf hinabschlángeln. Marschalinak 1898 márciusában megirl memoranduma nem csekéiy gazdasági és technikai tudást árul ei. Azonban a nagy gazdasági tudás ellenére a terv mindkét lábára sántított. Az egyikre azért, mert a két legjobban érdekelt nagyhatalom; Oroszország és Anglia, egyike sem volt lekötelezve Németországgal szemben a török-politikát illetően, s így Németország könnyen a „Störenfried" szerepébe eshetett, mert esetleg úgy Anglia, mint Oroszország egy szép napon arra eszmélnek rá, hogy Németország az ő církulusaikat zavarja, s maguk közölt egyeznek meg Törökország felosztására nézve, amikor is minden német gazdasági befektetés Törökországban á fond perdu történt. A másikra pedig azért, mert megváltoztatta a hármasszövetség egyik alapgondolatát; azt, hogy Németország a Balkán ügyeiben teljesen érdektelen, semleges, s így arra hivatott, hogy AusztriaMagyarország és Oroszország között fölmerülhető Balkán-kontroverziákban kiegyenlítsen, közvetítsen. Mihelyt az érdektelenség sutba került, Németország ccinteressatussá válik, s ezzel a Balkán tűzfészekbe még olajat önt; nemhogy békésen elsimíthatná a fölmerülő osztrák-magyar-orosz balkán-ellentéteket, hanem azok veszélyességét még fokozza. Ráadásul Marschall báró terve teljesen figyelmen kívül hagyja Törökország zűrzavaros belviszonyait, melyek egyre roszszabbodnak. A spanyol-amerikai háború Egy másik igen jellemző eset az 1891—99-es évekből, melyet Coolidge professzornak az amerikai Unió világpolitikájáról irt művéből, valamint Eckardsteinnak mémoirjaiból ismerhetünk meg, a spanyol-amerikai háború alatt lejátszódó incidens. Ugyanis 1898 áprilisában a német flotta Diederichs tengernagy vezetésével még a Fülöp-szigetek blokádja, tehát a háború alatt, megjelent a manílai vizeken, s merő véletlenen mult, hogy ez a teljesen érthetetlen tüntetés nem idézett fel amerikainémet háborút. Eckardstein közléséből ismerjük az amerikai Unió elnökének, Mac Kinleynek, a kubai vizeken harcoló flotta parancsnokához intézett telegrammja szövegét: — Don't risk a single ship, war with Germany imminent. Igazán nem lehet csodálkoznunk, hogy alig egy év múlva, a Samoaszigetek viszályában az amerikai Unió már az angol politika hátvédje volt Németországgal szemben. Találóan jellemzi a német flotta fönt leirt szereplését az angol megjelölés: — The buli in the China-shop. Anglia, Japán és az amerikai Unió között a legcsekélyebb meggondolatlansággal is könnyen a rövidebbet húzhatta volna Németország a Csendes-Oceánon, s hogy ez Európában sem maradt volna következmények nélkül, több mint valószínű. Ily meggondolatlanságok ébresztették fel lassacskán azt a tévhitet, hogy a német nemzet minden erejével világuralomra tör. Pedig ettől a vágytól a nagy intelligenciájú, bámulatos munkaenergiával rendelkező német kulturnemzet igazán távol állott. Sajnos, külpolitikában a látszat igen nagy súllyal esik a latba, mert még egymással sok évszázados érintkezésben álló szcmszédnemzetek nagy többségei