Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 13. szám - Páneurópai Unió

1926. július 1 MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 Ha a hivatalos közléseken kívül egyéb hírek ki nem szivárogtak volna, azt lehetne hinnünk, hogy a tanácskozásnak ilyen feltűnő megrövidítését éppen a tárgyaló felek teljes egyértelműsége okozta. A kiszivárgott hírekből azonban ennek az ellenkezőjét kell következtetnünk. Egy félhivatalos jelentés szerint a konferencia lefolyására — vagyis megrövidítésére — kihatással voltak ,,a csehországi politikai események". Ezt a kijelentést megértjük akkor, ha figyelembe veszszük, hogy ezek a legújabb csehországi események szorosan összefüggnek a cseh gabonavámok életbeléptetésének kérdésével, amely vámok a cseh politikusok szándékai szerint csak a magyar mezőgazdaság megfőj tására vannak ugyan szánva, de éppen úgy sújtják a román és a szerb mezőgazdaságot is, mint a magyart, Alig képzelhető tehát, hogy ezen vámok kérdésében a román és a jogoszláv külügyminiszterek teljesen egyetértenének Benessel. Nem maradt titokban' az sem, hogy Mitilineu román külügyminiszternek az a bejelentése, hogy Románia szövetséget kötött Lengyelországgal, a kisántánt két szláv tagját nagyon kellemetlenül érintette, mert ezt a szövetséget Oroszország ellen irányulónak tekintik s ezért sem Csehország, sem Jugoszlávia nem láthatja ebben a szövetségi kapcsok erősödését. Ennek a román-lengyel szövetségnek a bejelentése bizonyára emlékeztette Benest azokra a kínos érzésekre, amelyeket alig négy hónap előtt Jugoszláviának Olaszországgal való szövetsége ébresztett Prágában. Azt az olasz-jugoszláv szövetséget most Mitilineu egy olaszromán szerződéssel próbálja ellensúlyozni, amely azonban még megvalósultnak nem mondható. Bulgáriával szemben Jugoszlávia és Románia teljesen egyetértenek ugyan, mert az egyik Macedóniát, a másik Dobrudzsát félti ettől a közös szomszédtól. Csehország pedig Genfben szavazatával elősegítette a népszövetségi kölcsön engedélyezését Bulgária részére, amiért Nincsics és Mitilineu bizonyára nem mondtak köszönetet cseh kollegájuknak. Ahhoz ellenben, hogy a kisantant tiltakozzék ez ellen a bolgár kölcsön ellen, Veldesben hozzájárult Benes is, aki Genfben a kölcsön engedélyezéséhez járult hozzá s így az egyértelműség látszata ebben a kérdésben meg volt mentve. Ez a hivatalos nyilatkozatokban megállapított egyértelműség más kérdésekben is csak úgy volt a nyilvánosság szeme elé állítható, hogy egyes politikusok Veldesben teljesen elfeledték azt, amit máshol mondtak, vagy tettek. így ugyanaz a Benes, aki a világsajtóban állandó hadjáratot folytat Magyarország ellen, aki nemrég Párisban és Genfben valóságos hajszát indított a magyar álláspont megdöntésére, Veldesben megnyugvással tudomásul vette a Népszövetségnek összes határozatait, ludomásul vette, mert nem tehetett mást. Ilyen egyértelműség nyilatkozott meg a többi nagy kérdésekben is, amelyeken nem áll módjukban változtatni. Egyetértettek annak a kimondásában, hogy összes szomszédaikkal s ezek között Bulgáriával és Magyarországgal is jó viszonyban kívánnak maradni. Egyet értettek abban is, hogy a németorosz szerződést nem ellenzik, mert ha elleneznék, akkor sem változtathatnának rajta. Egyetértőleg hangsúlyozták Franciaország és Olaszország iránti barátságukat és egyetértőleg haligattak Németországról és Ausztriáról. A kisántántnak a Népszövetség tanácsában való képvíseltetéséről is egyetértőleg határoztak ugy, hogy ott ezentúl Románia foglalja el Csehország eddigi helyét, miután Benesnek azt az erőlködését, hogy a tanácsba továbbra is a cseh köztársaság képviselje a kisántántot, közős egyetértéssel leszerelték, amiben segítségükre voltak azok a prágai táviratok is, amelyekben a cseh külügyminisztert saját pártja szóllította föl lemondásra. Végre még annak a megállapításában is egyetértettek, hogy a Népszövetség legközelebbi * őszi ülésszakán igen „veszedelmes" kérdések fognak napirendre kerülni s erre való tekintettel a kisántánt legközelebbi konferenciájának helyéül Genfet jelölték ki. A konferencia egész lefolyása azt mutatja, hogy a kisántánt érdemes külügyminiszterei erősen igyekeznek szövetségük szilárdságának és konferenciáik komolyságának látszatát megóvni, a tárgyilagos megfigyelő kritikus szeme elől azonban még sem tudják elrejteni a szövetségesek között támadt s mindinkább kiszélesedő ellentétek szakadékait, amelyek láttára konferenciáik is mindinkább nevetséges fontoskodásoknak tűnnek fel, amelyek csakhamar teljesen elvesztik jelentőségüket. Páneurópai Unió Mint alábbi tudósításunkból olvasható, a minap megalakult a Páneurópai Unió magyar csoportja s elnökévé Lukács György nyugalmazott minisztert, ügyvezető alelnökévé Rainprecht Antal nemzetgyűlési képviselőt választotta meg. Mivel ezzel a ténnyel a mozgalom a törvényszabta keretek között kilépett a nyilvánosság elé, szükségesnek véljük, hogy néhány szóval mi is tájékoztassuk olvasóinkat a mozgalomról, és róla való felfogásunkról. A páneurópai mozgalom elképzelésében a legkomolyabb tényezők figyelmére méltó, mert testet ad annak a gondolatnak, hogy az eladósodott Európa a nagy kontinentális hatalmaknak hegemóniára irányuló törekvésével szemben (Észak-Amerika, Dél-Amerika, később Oroszország, majd a messze jövőben a sárga faj Keletázsiája) csak úgy tud helyt állani s csak akként tudja érdekeit kellő határokkal biztosítani, ha sikerülne valamely formában valamennyi érdekelt államát oly magasabb közületbe tömörítenie, amely, — az Egyesült Államokhoz hasonlóan, — legalább is gazdasági téren az erők egyesítését jelentené a mai, huszonhat felé húzó, tehát ugyanannyi sebből vérző Európával szemben. Ezt a gondolatot a szükség hívta életre, ez a gondolat a levegőben van, amit bizonyít az is, hogy az Interparlamentáris Unió gazdasági szakbizottságának egyik legfőbb programpontja megvizsgálni, miképp lehetne Európában a mai gazdasági elválasztó határokat (vámokat, illetékeket) végképp megszüntetni, vagy legalább is a minimumra redukálni. A mozgalom fejlődésének különböző fázisairól lapunk olvasóit állandóan tájékoztatni óhajtjuk, ellenben szükségesnek véljük már most leszögezni a következőket. 1. nem szabad felednünk, hogy Európát két részre bontotta a világháború: a győzők és a legyőzött tek csoportjára, s a páneurópai mozgalmat megvalósíthatónak csak akkor tekinthetjük, ha a győztesek részéről is komoly érdeklődés nyilvánul meg iránta. Erre pedig, legalább egyelőre, nincs sok remény, mert értesülésünk szerint Angliában úgyszólván teljesen ismeretlen a mozgalom, az angolok meglehetősen pesszimisztikusan ítélik meg a kontinentális viszonyokat, kételkednek, létezik-e egyáltalában európai szolidaritás s legjobban szeretnék a csatornát oly szélesre kibővíteni, mint aminő