Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 13. szám

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR KÜLÜGYI TÁRSASÁG ÉS AZ INTERPARLAMENTÁRIS UNIÓ MAGYAR CSOPORTJÁNAK HIVATALOS LAPJA Politikai, közgazdasági és szociálpolitikai lap 88 Megjelenik minden hónap 1-én és 16-án Budapest, 1926 VII. évi. 13. szám Július 1 FŐBB CIKKEINK: Praznovszky Iván: Modern diplomácia — (bj.) Blédí hullámgyűrűk — A genfi határozat (Magyarország felszabadulása a pénzügyi ellenőrzés alól) — Okolícsányi László dr.: A kisantant Veldesben — Radisics Elemér dr.: Páneurópai Unió (A magyarországi csoport megalakulása). — Megnyílt a román parlament — Külügyi társaság (A Nemzetközi Unió ülése Londonban — A Munkaügyi Szakosztály ülése) — Fenyő Miksa dr.: Vámháború Csehszlovákiával? — Diplomáciai élet — Kovács Árpád dr. (Csikágó): Amerika az imperializmus útján — Idegenforgalom — Világkrónika — Közgazdaság — MELLÉKLET: Weninger László Vince dr.: A nemzetközi jog aktuális problémái (A követek területenkívülisége — Nemzetközi viszályok békés elintézése) Modern diplomácia Levél a szerkesztőhöz Kedves Barátom! Jó minapában egy fővárosi reggeli lap vezércikket közölt tőlem, melyben azokat a változásokat fejtettem ki, amelyeken a diplomáciának át kell mennie, ha meg akarja állni helyét a mai időkben. Azt kérdezed tőlem, mily módon vélném ezen theoretikus elmefuttatást a gyakorlatban megvalósíthatni? Nem könnyű erre röviden felelni. Mindenekelőtt azonban egy helyreigazítással kezdem, amely mindjárt a gyakorlati térre visz minket. A cikknek a szerkesztőség: „Demokratikus diplomáciát!" címet adta, holott az általam a cikk fölé írt cím az volt: „Modern diplomácia". Talán szőrszálhasogatásnak tetszik, hogy ha e két cím közötti különbségre utalok. De meg kell tennem azért, mert ezzel részben felelek is hozzám intézett kérdésedre. A diplomácia egyik előfeltétele, hogy belpolitikai velleitásoktól ment legyen. A diplomácia az összországot képviseli kifelé. A pártok felett áll, mert hiszen nem bukhatik az uralmon levő párttal: az ország érdekeinek megvédésében változatlan eszköze a mindig változó kormányok kezében. Kell, hogy minden politikai tényező, kormánypárt és ellenzék egyaránt, minden társadalmi osztály, minden érdekcsoport egyformán bizalommal viseltessék azok iránt, akik az egész világgal szemben az ország ügyét védik, érdekeit képviselik. Valahogy úgy kellene ennek lennie, mint ahogy Angliában nevezik az ellenzéket „Ő felsége ellenzékének". Az „ország diplomáciája" legyen a diplomácia, ne egy politikai irányzaté, vagy egy párté. Mikor én tehát a mai idők szellemének megfelelő modern diplomáciát követelek, az nem szükségképen demokratikus. Demokratikus és modern nem azonos fogalmak, s azonfelül az első megjelölésnek valami pártpolitikai íze is van. Hogy az intézmény hatásköre megváltozott, kiszélesedett, s át' kell járnia a legszélesebb néprétegeket is az tény; hogy a társadalmi elzárkózottság a legtöbb állomáshelyen veszélyeztetné az elérendő sikert, ez is áll; s hogy ez bizonyos demokratikusabb világfelfogás érvényesülését jelenti, ezt sem lehet tagadni. De a hangsúly azért nem ezen, de a modernen, az idők szellemének megfelelően van. A cikkben azt a tételt fejtettem ki, hogy a diplomáciánál az önálló felelősségteljes döntés helyett, a súlypont ma a széles körökre kiterjedő propagandisztikus természetű tevékenységre esik. Ez annyiban változtatta meg a diplomaták működési methodusát, hogy minden országban fel kell venniök az érintkezést azokkal a körökkel, melyek az illető országban irányadók, befolyásosak. Ennek gyakorlati következménye egyrészt a diplomaták személyének megválasztásánál követendő elvek terén mutatkozik, másrészt a politikai feladatok előkészítésének technikáját változtatta meg. Szükségünk van agilis, mindenféle társadalmi osztály nyelvén beszélni tudó diplomatákra, kiknél a legáltalánosabb műveltség, de különösen a gazdasági előismeretek megszerzése a siker előfeltétele. Ma lehetetlen, hogy valaki jó diplomata legyen, ha nincs a pénzügyi, kereskedelmi, nemzetgazdasági problémák iránt érzéke, és lehetetlen, hogy jó diplomata legyen, ha nem tud összeköttetést teremteni az intellektuális polgári osztállyal is. Ha ma a Metternich korabeli diplomáciát tel-quel átültetnők a modern világba, nem állná meg a helyét. A modern diplomáciának oly utakat kell követnie, melyeken Bülow, Barriére, Benes járt vagy jár. Egész világos, hogy ez a tevékenységnek csak a főbb, az általános jellegű vonásaira vonatkozik: országonkinlt változik a methodus mikénti alkalmazása. Az természetes, hogy az úgynevezett „irányadó" körök másünnen rekrutálódnak Londonban, mint Párisban, s másünnen Rómában, mint Berlinben. Sőt más volt a római politikai milieu a fascismus előtt s más ma. Másképen kellett kezelni a háború előtti Szerbiát, s másképen a mait. Itt nem lehet mindenídőkre szóló abszolút igazságokat megállapítani, mert az idők, a viszonyok változnak, s a gyakorlatban a diplomácia az alkalmazkodni tudás mestersége. Minderről azonban köteteket lehetne írni, s betölteni vele az egész Külügyi Szeminárium tananyagát, így csak egy-két főbb momentum kiemelésére szorítkoztam. Legszívélyesebb üdvözlettel igaz híved Praznovszky Iván Blédi hullámgyűrűk (bj) Aki nem tudná, annak eláruljuk, hogy Bléd Veldes szlovén neve. Ebben a bájos kis városban jöttek össze a napokban a kisántánt külügyminiszterei, hogy megtartsák szokásos félévi konferenciájukat. Volt bankett, zászlódísz, lampiónos csolnakázás a tavon, sőt Benes sikeresen horgászott is, azután voltak rőfös miniszteri nyilatkozatok: teljes egyetértés, a kisántánt Közép-Európa legjelentékenyebb faktora, a béke őre, a viszony a nagyhatalmakkal nagyszerű, valamennyi szomszéddal jó — sőt javuló! Ez eddig is mindig így volt. Most azonban még a külügyminiszterek is mondtak egyet és mást olyat, ami nem volt sablonszerű, a találkozást kommentáló világsajtó meg a kisÁra: 2500 knr»r,=