Magyar külpolitika, 1925 (6. évfolyam, 1-2. szám)

1925 / 1. szám - A szláv kérdés. 1. [r.]

Í925. december 1. MAGYAR KÜLPOLITIKA 7 katasztrofális, lehetőségnek elhárítása volt Chamberlain külpolitikájának rejtett rugója. Ez magyarázta meg az angol közvéleménynek aggodalmas figyelését a Németországban történendőkre. E mellett a kérdés mellett egy időre háttérbe szorult Angliában nemcsak a marokkói hadjárat és a sziriai drúz fölkelés sorsa, hanem még az angol ipart és világkereskedelmet oly közelről érintő kínai felfordulás égető problémája is. Németországnak Oroszország karjaiba kényszerítése és ennek passzivitással való tűrése oly politikai balgaság lett volna, a mely az egész európai kultúrán és civilizáción boszűlta volna meg magát, még pedig helyrehozhatatlanul.. Chamberlain a locarnóí megegyezés előkészítésével és nyeregbe segítésével egyszerre két háborús veszedelmet hárított el, egyet a Rajna partján, s egy másik sok- ; kai veszedelmesebbet Európa közel keletén. Ezzel Chamberlain határozottan európai horizontú külpolitikusnak bizonyult. Egész Európának érdeke, hogy munkája -ne bizonyuljon sziszifuszinak. \A szláv kérdés Irta: Bonkáló Sándor A Le Monde Slave címen folyóirat 1925. évi 1. számában a szerkesztő azzal indokolja meg a hat éven keresztül szünetelt folyóirat újból való megindítását, hogy ma i nagyobb szükség van a szlávok vi- | lágának a tanulmányozására, mint volt a háború előtt, mert ez a probléma amely azelőtt csak Oroszországra nézve volt probléma, ma máiegész Európára nézve az, s talán nincs is más probléma,. amelytől közvetlenebbül függne kontinensünk és civilizációnk jövője, A nyugati államok felismerték a kérdés fontosságát s külön intézeteket állítottak föl a szlávok világának a tanulmányozására, a nagyközönség tájékoztatására pedig a szláv szemlék szolgálnak, (pl, The Slavonic Review az olasz Russía, Le Monde Slave stb.) De nemcsak az entente államokban, hanem Németországban; is erősen tanulmányozzák a kérdést. A berlini Russisches Wíssenschaftlíches Instituton kívül az egyetemeken foglalkoznak sokat a szlávok megismerésével. A békeállapothoz viszonyítva a szlávisztikai tanszékek száma ma csaknem ötször annyi s a profeszszorok és a docensek többnyire időszerű todományos kérdéseket tárgyalnak pl. a mai Oroszország földrajza, a mai Oroszország uralma, alkotmánya s így sorra a mai szláv államok mai életével foglalkoznak. A szlávok világának a megismerése ránk nézve életbevágó kérdés, hisz minket szláv államok s népek vesznek körül s ezeknek az evulóciójátöl függ hazánknak további sorsa. Ezért a következőkben rámutatok néhány olyan problémára, amely különösen megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Köztudomású dolog s ezért nem szorúl bizonyításra, hogy a szláv népekben mindig megvolt s ma i's megvan a testvériség érzése s az együvétartozás tudata. Még az a s-zláv nép is testvérének tartja a másik szláv népet, amely tagadni próbálja ezt, mint pl. a lengyel. Hogy ez az érzés és tudat milyen régi s hogy a pánszlávizmus, szlávofilizmus és neoszlávízmus elnevezések alatt a szláv szolídáritás megteremtésére törekedtek, azt is mindnyájan tudjuk. Feltűnő azonban, hogy még a háború előtt ígem sokat hallottunk a pánszlávizmusról, ma már senki sem beszél róla. A világháború előtt a nagyhatalmak ímperiálisztikus törekvéseik leplezéséül igen szerettek a pánszlávizmussal rémítgetni s eljárásukat ez elleni védekezésnek tüntetni föl. Anglia Ázsiában Oroszországgal találta magát szemben, Németország Bagdad felé gravitált, az Osztrák-Magyar birodalom is állítólag Szaloníki felé nyújtogatta kezét s ezt azzal indokolta, hogy védekeznie kell a pánszlávizmus ellen. Ma már csak szláv testvériségről esik szó. A franciák igen természetesnek találják a szláv szolidárítást s nem látnak benne veszedelmet s a németek sem beszélnek többé róla. Ennek az a magyarázata, hogy pánszlávizmus sohasem volt, hanem az oroszok Ímperiálisztikus törekvését nevezték így, amivel a többi szlávok sem értettek egyet. A világháborúnak a szlávok az egyetlen nyertesei, még pedig Lengyelország, Cseh-Szlovákía, és a Szerb-Horvát-Szlovén királyság. Oroszország elvesztette ugyan a háborút, de a cárizmus bukásával megszűnt az egyetlen komoly belső akadálya a szláv államok szövetségénlek, ami Masaryk és Benes külpolitikájának a végső célja. Az egyes mai szláv államok rövid ismertetése bizonyítékul fog szolgálni állításunknak, A cári Oroszország helyét a Szociálisztíkus Tanácsköztársaságok Szövetsége foglalta el, amely Szövetséghez ma hat állam tartozik: 1, Az orosz szociálista federátiv tanácsköztársaság; 2, Az ukrán szociálista tanácsköztársaság; 3, A fehérorosz szociálista tanácsköztársaság ; 4, A transkaukazusi szociálista federátió tanácsköztársaság; 5, Az üzbéki szociálista tanácsköztársaság; 6, A türkméniai szociálista tanácsköztársaság. Az egyes államokon belül azután kisebb autonóm államok és autonóm területek vannak, amelyeknek a határait a nemzetiségi -elv figyelembevételével állapították meg, A Tanácsköztársaságok Szövetsége az 1922. dec. 30. létrejött szerződés (dogovos) és az 1923. jul. 6. elfogadott alkotmányon alapszik. Az alkotmány szerint a szövetség minden egyes tagja szuverén állam, de ez csak fikció, mert éppen a szuverén állami jogok vannak Moszkvának fenntartva, mint pl. a külügy, hadügy, pénzügy, kereskedelemügy, közlekedésügy, a külső és a belső határok megállapítása, a törvényhozás stb., vagyis végeredményben az egyes államok csak «az oktatásügy és a helyi közigazgatás terén élveznek jogokat. Sőt az alkotmány 4. pontja azt is kimondja, hogy ,,a szövetség bármely tagjának joga van a szövetségből kilépni." ami szintén csak félsiker, mert a 20, p, értelmében a központi végrehajtó bízottság, vagyis a moszkvai kormány az egyes államok bármilyen természetű határozatát megsemmisítheti, tehát az elszakadást kimondó határozatot is. Mikor pl, Gruzín 1924-ben el akart szakadni, a moszkvai kormány elküldte ellene a hadseregét s irtózatos vérfürdőt rendezett azok között, akik élni akartak a 4, pontban biztató joggal. S mégis a mai rossz szovjetrendszer a szláv konfederácíó útjait egyengeti azzal, hogy véget vetett a pánszlávizmusnak s mindenütt az illető nemzetiség nyelve a hivatalos nyelv. Még a hozzájuk legközelebb álló ukránoknak is Tudományos Akadémiát állítottak föl Kievben, a déloroszországi egyetemeken és iskolákban ukrán az oktatás nyelve, a hivatalokban ukrán hivatalnokok ülnek s a saját nyelvükön intézik az ügyeket. S így van ez nemcsak az egyes államokban, hanem még az autonóm területeken is, tehát pl. a zürjéneknél,' angoloknál, osztrákoknál, németeknél stb. Ezeket a nemzetiségi jogokat csak azért ad- , fák meg, hogy magukhoz édes-