Magyar külpolitika, 1925 (6. évfolyam, 1-2. szám)

1925 / 2. szám - Magyar Locarno

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1925. december 16. Magyar Locarno Irta: dr. Fenyő Miksa A locarnoi egyezményt aláírták; Chamberlain Anglia külügyminisztere megállapította ünnepélyes beszédben, hogy a megpróbáltatás súlyos évtizede után a nemzetek először találkoztak őszinte kézfogásra, Luther német kancellár elmondotta a németség őszinte fogadalmát, Briand meghatottan vallotta Locarno történelmi jelentőségét és azután szétváltak, kiki a maga gondjaival, törekvéseível elfoglalva. Mit gondolhattak ezek az államférfiak ünnepi szónoklataik álarca mögött, milyen fentartásokat forgattak elméjükben, milyen titkos vasakat izzítottak parazsaikon, nem tudhatjuk; de abból, hogy ezt a paktumot megkötötték, ünnepi fogadalmaikat megtették, és engedték áttörni gyülölségüknek féltékenyen őrzött gyűrűjét mégis le szabad vonnunk a következtetést: Versailles fejezete befejeződött s incipit Locarno. Jelenti Locarno azt is, hogy a győzők ma tudják, akarják tudni, noáY *áy tovább nem maradhat, jelent egy atmoszférát, melyben a szerződés borzalmai enyhülni, kiáltó igazságtalanságai revideáltatni fognak. A győzők szoros összefogása a zsákmány bebiztosítására a maguk jószántából meglazult s Németországgal mint egyenrangú féllel ülnek le a tárgyaló asztalhoz, hogy vele a jövő nagy kérdéseit megvitassák. A locarnói szerződés semmit sem érne, — írja Briand a Berliner Tagblatt-ban, — ha nem jelentené azt, hogy Németország és Franciaország el van tökélve a maga külön-külön szűk látókörű szempontjainak a sutba dobására. Még nem ígértek, nem fogadtak egymásnak semmit, de már maga az a tény, hogy a diktátum szellemét kikapcsolták tárgyalásaikból, hogy ezekben a tárgyalásokban ott látjuk a különböző csoportosulások lehetőségét, biztosítékul szolgál arra, hogy Németország elszigeteltsége megszűnt. Európa államai megüzenték egymásnak a békét — írta másutt egy olasz publicista — és valóban a locarnoi paktum a háború békés befejezését jelenti. Németország komoly lemondását nyugati határainak minden megváltoztatásáról, Franciaország felszabadulását egy újabb revansháború lázálma alól, rajnai aspirációinak megszűnését, egy végzetes határkör befejezését. De jelenti azt is, hogy Németország keleti határain változtatásokra törekszik s hogy erről a szándékáról — ha szó szerint nincs is benne a paktumban — tud Anglia, tud Itália, tud Franciaország (s ha Franciaország ma még nincs is elragadtatva e gondolattól, Briand okossága máris kibékült e tervvel, mint egy elkerülhetetlen szükségszerűséggel). Tehát egy választott bírósági döntés meghozhatja a keleten Versailles revízióját, a nélkül, hogy ez ellentétbe sodorná Németországot a nyugati hatalmakkal, a Népek Szövetségével. Locarno végső soron a danzigi korridornak és Sziléziának visszacsatolását jelenti Németországhoz. De vájjon a béke műve be van-e fejezve ezzel? Európa nemcsak a német sebből vérzik; a trianoni tőrdöfés éppenúgy elüszkösíti Európa testét, mint Versailles szörnyűsége. Hasztalan értik meg egymást Franciaország és Németország, hasztalan adja vissza a döntőbírósági ítélet, amit Németországból, a keleti határon minden jog, okosság és népakarat ellenére kihasítottak, Európa nyugalma addig nincs igazán helyreállítva, ugyanez a szellem nem formálja át Trianon diktátumát, igazi béke-instrumentumát. Igaz, Magyarország aláírta a trianoni szerződést és „tekintettel a kényszerhelyzetre, amely Magyarországra nézve a világháború szerencsétlen kimenetele folytán előállott", ezt a szerződést törvénybe iktatta, de a lelke mélyén mindig úgy érezte, hogy borzasztó igazságtalanság történt vele, melybe beletörődni nem szabad. Száz okiratban ismertethetik el vele, száz oldalról vonulhatnak fel ellene, arra Magyarországot senki sem kényszerítheti, hogy igazságnak ismerje el, ami igazságtalanság, történelemnek, ami hamisítás, változhatatlan ténynek, ami vérségi egybetartozásának megcsúfolása volt. Trianon ugyanabba a szellemben jött létre, mint Versailles s aki komolyan akarja Európa nyugalmát a békés együttdolgozásnak előfeltételeit, annak nem szabad ^beérnie azzal, hogy Franciaország és Németország közös munkára ülnek le a tárgyaló asztalhoz, annak meg kell csinálnia, hogy ugyanez a szellem hozza össze minden hátsó gondolat nélkül Magyarországot szerencsés szomszédaival. Kell tehát, hogy elkövetkezzen egy második Locarno, mely a magyar probléma körül teremti meg ugyanazt az atmoszférát, melyet az első Locarno Németországnak. Magyarország is köt örömmel és szivében a legigazibb békülékenységgel garanciális szerződést, de tudnia kell, — a biztonsági szerződés szelleméből kell következnie, — hogy Trianon nem tabu többé, hanem valami, amihez a jognak méltányosságnak, fegyvereivel hozzányúlni lehet. Lehetetlennek tartjuk, hogy egy döntő bíróság, melynek asztalára leteszszük a mi aktáinkat arról, hogy a Duna folyam mentén Pozsonytól Szobig ennyi és ennyi magyar él, a csonka országgal nyelvi, vérbeli, geográfiai közvetlen összekötöttségben, ha beigazoljuk, hogy a szatmárnémeti—aradi vonal mentének -magyarságát csak korlátolt stratégiai megállapítások ürügyén tépték el tőlünk, ha a baranyai háromszög, a szabadka—bajai vonal környékére vonatkozólag elibe tárjuk a mi igazságunkat, szóval, ha meggyőzzük, hogy két millió magyar visszacsatolása mintegy 50 millió ember nyugodt munkásságú jövőjét jelenti, lehetetlen, hogy itt is ne érvényesüljön ugyanaz a szellem, mely Franciaországot öszszebozta Németországgal. Nem fix programmot vetettünk e néhány mondatba papírra: e példákkal inkább a biztonsági paktum szellemét akartuk illusztrálni s bigyjék el nekünk szomszédaink, ha Franciaország belátta, hogy rajnai álmáról le kell mondania, mert ez az álom Európa békéjét mérgezi meg, holott Franciaország legalább annyi jusson s éppolyan szívósan ragaszkodott ehhez, mint az utódállamok a fent körvonalazott, rájuk nézve komor problémát, nekünk egyetlen lehetőséget jelentő területekhez, akkor nekik is el kell szánniok magukat arra, hogy Európa keletén becsülettel érvényesítsék azt a szellemet, mely a háborút befejező diktátumokat igazi békévé nemesíti. Azt a biztonsági paktumot, melyet Magyarország ilyen atmoszférában köt, utolsó betűig állani fogja. A Külügyi Társaság idei felolvasó ciklusa Az őszi-téli évad kezdetén a Magyar Külügyi Társaság ismét felvette a már évek óta nagy sikerrel rendezett előadás-ciklusainak fonalát. Ez alkalomból örömmel kell regisztrálnunk azt a lelkes készséget, amellyel a' Társaság rendes tagjai előadások tartására vállalkoztak. Az 1925—26-os évre 40 előadást jelentettek be, amelyek közül a külpolitikai és népszövetségi szakosztályra 10, a tudományos és művészetire 7, a nemzetközi jogira 2, a kisebbségire 3, a lefegyverzésire 1, a történelmire 3, a közgazdaságira 8, az idegenforgalmi szakosztályra pedig 3 előadás esik.