Magyar külpolitika, 1922 (3. évfolyam, 33-53. szám)

1922 / 46. szám - A külfölddel való érintkezés művészete. Raffay Sándor püspök előadása

MAGYAR KÜLPOLITIKA ciókkal. A mi magyar inditványunk az utolsó Unió-tanácsülésen az volt, hogy ennek a bizottságnak egy semleges államnak képviselője legyen az elnöke és minden érdekelt állam, amelynek vannak kisebbségei, legyen képviselve benne. Egy ilyen bizottságnak az volna az előnye, hogy szakszerűen kezelhetné ezt a kérdést, mert alaposan előkésithetné annak minden egyes fázisát. Mehdi Frasheri még egy másik eszmét is megpendített, melynek kivitele gyakorlatban üdvös lenne. Szerinte nem lenne előnyös, hogyha minden egyes esetben az érdekelt szomszéd állam képviselné a vádat, mert ez veszélyeztetné a két állam közti jó viszonyt. A népszövetség tanácsának legyen meg az a joga. hogy hivatalból, ugyszólván automatice járhasson el minden jogvédelmi visszaélésnél, melyről a népszövetségi kiküldött után tudomást szerezne. Az eszme gyakorlati kivitele megkívánja, hogy a Népszövetség külön megbízottakat küldjön ki a hely színére, akik az; egyes eseteket megvizsgálnák. Ezt az inditványt amint tudjuk — a népszövetség utolsó közgyűlése nem fogadta el. Dr. Walters, Lettonia képviselője, a kisebbségi jognak kodifikálását javasolta, Finnland képviselője pedig azt kivánta, hogy a népszövetség tanácsa egy külön bizottságot nevezzen ki, mely a, kisebbségi kérdést a jövő közgyűlésig beható tanulmány tárgyává tegye és 1923-ban jelentést tegyen. Ezt az inditványt főleg azért nem fogadta el az albizottság, mert szerinte tulsok költséget okozott volna annak gyakorlati keresztülvitele. A mi szempontunkból megállapithatjuk, hogy a takarékossági hajlandóságot sokkal több jogcimmel lehetett volna más, kevésbé fontosságú ügyeknél érvényesíteni. Valószinü, hogy Benes befolyására vezethető vissza ezeknek az inditványoknak visszautasítása, mert a cseheknek érdekében áll, hogy semmi külföldi bizottság se avatkozzék bele abba, hogy ők hogyan kezelik a kisebbségi kérdést. Ugyancsak Benes befolyásának tudható be az is, hogy az albizottság két olyan javaslatot terjesztett be, mely az érdekelt kormányok védelmét célozza kisebbségeikkel szemben. Ezt a két javaslatot a Magyar Külpolitika már ismertette s így annak ismétlése felesleges. Mindenesetre jellemző a Népszövetség utolsó közgyűlésére, hogy ezt a reakciós izü két javaslatot; megszavazta. Ez az eredmény azonban, Hanotaux, sőt Murray beszéde után, érthető. Hannotaux beszédének erre vonatkozó részei oly fontosak, hogy az alábbiakban leközöljük: — A történeti mult folyamán mindig voltak kisebbségek. Ezek azonban legtöbbször a nemzeti többségbe beleolvadtak. Miért? Azért, mert az illető kormányok bölcsessége megértette, hogy legfőbb érdekük ezen uj erőket magukhoz vonzani, jóllehet nyelvbeli, vallásbeli, sőt vérbeli. ellentétek léteznének is, és belőlük egy nemzeti tömböt alkotni. A kisebbségek is, melyekkel jól bántak, egy ilyen egység felé törekedtek, melyben fontos, előnyöket találtak. A századoknak bölcsesége ebben az értelemben nyilvánult meg... - A hatodik albizottság, arra a meggyőzödésre jutott, hogy lehetőleg ugyaneztt a tendenciát kellene felbátoritani, hogy azok a nehézségek melyek a különböző eredet folytán elő szoktak állani, idövel enyhülhessenek. A bizottságnak általános felfogása tehát az volt, hogy egyesitésre (a kisebbségek és a többség egyesitésére) és türelmi politikára van szükség.. - Azt gondoltuk, hogy kiküldöttek, vagy állandó ügynökök jelenléte azokban az országokban, melyekre a szerződések vonatkoznak, veszélyt jelentene a tervbevett egyesités szempontjából. Ez, néha tan ellenzéki központot tudna teremteni, és mi azt hittük, hogy a világért sem szabadna akadályozni ezt a beolvasztási, ezt az egységesitési folyamatot, mely ugyan nehezen megy végbe, de melynek végbe kell mennie a szóbanforgó országok politikája kapcsán. Sulyos szavak ezek. Olvassuk el figyelemmel s ne térjünk könnyen napirendre felettük. És csak sajnálhatjuk, hogy Magyarosrszág külügyminisztere, akinek pedig hálás alkalma lett volna ennek a helytelen, Magyarország létét és jövendőjét egyenesen kockáztató felfogásnak a visszautasitására, ezt az alkalmat elmulasztotta. Mi lesz belőlünk, ha a Népszövetség, mely hivatva lenne a kisebbségek jogvédelmét hathatósan felkarolni, ilyen merőben téves felfogásnak behódol. A kisentente tagjai a múltban állandóan szemére vetették Magyarországnak, hogy egységes magyar nemzeti államot akar teremteni és bele akarja olvasztani erőszakkal a huzódozó nemzetiségeket. A vád alaptalan volt, mert Magyarország tíz évszázadon át ezt a kérdést nagyon lanyhán és nagylelküen kezelte. Ma az a jutalmunk, hogy a világnak egyik legfelsőbb fóruma egyenesen uszitja a kis ente-ot, hogy tegyen meg mindent, hogy a beolvasztás minél előbb végbemehessen, mert csak igy lehet ezt a kérdést véglegesen megoldani. Szerintem, ezen fordul meg ma az egész kérdés. Magyarországnak ebben a kérdésben ép oly keménynek kell lennie, mint aminő puha és engedékeny volt a multban. Nekünk jogunk van felszólalni az ellen, hogy a müveltség alacsonyabb fokán álló nemzetiségekbe véreinket, beleolvasszák. A nagyhatalmak képviselőinek ezen kérdésihez nincsen kellő érzéke. Ők más szempontból ítélik meg ezt a problémát. Nem kell csodálnunk, hogy még Murray tanár is, aki behatóbban foglalkozott a kisebbségek kérdésével, mint Hannotaux. és mások, azt mondja: — Jól esik látnunk, mikor ezt a kényes kérdést vizsgáljuk, hogy, régente azok a fajok, melyek egyazon kormányzatnak voltak alárendelve, majdnem minden európai államban gyűlölték egymást, ádáz, ugyszólván testvérölő gyülölettel és ezt az érzést most majdnem minden európai államban az egység érzése váltja fel. Nem tudjuk Murray tanár milyen országokra gondol, de tény, hogy soha nagyobb gyülölség nem uralkodott a világon és a monarkia de különösen Magyarország feldarabolása sulyos nemzetközi konfliktusok magvait hintette el. Lehetetlen tehát, hogy mi az ilyen elintézésekbe belenyugodhatnánk. A Népszövetség legmagasztosabb híva tása az lenne, hogy a trianoni béke revízióját minél inkább siettesse. De addig is, mig ez történik, a szerződés keretében enyhiteni kellene azokon a hihetetlen eljárásokon, melyek a megszállott területeken élő magyar és egyéb volt magyar állampolgárok életét valóságos mártiriummá avatja. Itt csak egy segíthet: önérzetes magyar, külügyi politika, mely a béke revízióját állandóan napirenden tartja és ha kell, a retorziós rendszabályok-, tól sem riad vissza. Nekünk lassan le kell törnünk azt a tévhitet, amelyet mesterségesen tenyésztett az entente, különösen a kis entente a háború alatt, de terjeszt most is, hogy ez az uj világrend demokráciát, az erkölcs diadalát jelenti, hogy ezáltal a kisebbségeket évszázados rabszolgaság után felszabadították, stb. Aki ugy, mint a magárahagyatott mai Magyarország szembeszáll ezzel a mesterségesen összeboronált többségi véleménnyel, annak, sziszifuszi munkát kell végeznie. Annak munkabíró embernek kell tennie, akinek lelkét a Magyarország ügyének igazában való végtelen bizalom szent tüze heviti állandóan, mint Apponyi Albert lelkét, aki a maga lelkesedésével magával tud ragadni másokat is, olyanokat, akik eleinte más állásponton vannak. Ezt a képviseletet nélkülöztük az utolsó genfi népszövetségi közgyülésen. Magyarország helyzete nem olyan, mint volt Törökországé a Kemal basa angórai vállalkozása előtt, de az élniakarás vágya bennünk is éppugy él, mint volt szövetségesünk és fegyvertársunk lelkében. Uj életre csak akkor fogunk feltámadni, ha a diplomáciánk is él. A külfölddel való érintkezés művészete Raffay Sándor p A Nemzeti Klub körében az elmult héten érdekes és élénk eszmecsere folyt külügyi érintkezéseinkről. Raffay Sándor dr. püspök tartott szabad előadást erről a kérdésről. Előrebocsátotta, hogy ő nem tartja magát szakembernek ezen a téren, de mint aki az utóbbi években sokat érintkezett a külfölddel, tapasztalatait és megfigyelését kívánja elmondani. Rendkívül tanulságos gondolatmenetnek lényege a következő: — A külfölddel való érintkezés a pépek életében ugyanolyan jelentőségü, mint az egyes emberek életében a szomszédokkal való s általában a társadalommal való érintkezés fenntartása és okos vezetése. Mert a nagy nemzetközi viszonylatban a népek és nemzetek is társas életet élnek. A népeknek önmaguk iránt való kötelességük, hogy a nemzetközi társadalomba hasznosan beékelődjenek és a maguk javára fordítsák a, azok tapasztalatait, törekvéseit rokonszenvét vagy ellenséges viszonylatait. E nemzetközi érintkezés helyes vitele valóságos művészet, Ebből a müvészetből a magyar nemzet a világháborút megelőző időkben csaknem teljesen ki volt zárva. A közös monarchia külügyét ugyanaz a szellem hatotta át, mint a katonaságát. Minden érvényesülhetett benne, csak a magyar nemzeti szellem volt belőle kizárva. Ha voltak is, amint csakugyan votak nemzeti érzésü tisztviselői a közös külügynek, a vezető lélek mégis csak az osztrák volt és maradt minden vonatkozásban. Nem csoda hát, hogy a nagy összeomlás után egyszerre szinte hermetice bezárult előttünk a külföld. Ezt látva tömörült a magyar protestáns egyházak egy kisebb csoportja, hogy a szorongatott és vezetői által cserbenhagyott nemzeti érdekek szol gálatát a tőlünk elfordult külföldön megkísértse. Még a Károlyi-rezsim első heteiben Kovács J. István akkori protestáns kormánybiztos kezdeményezésére összejöttünk a külfölddel való érintkezés megkezdésére. A reformátusoknak már előbb is voltak igen értékes külföldi összeköttetéseik, különösen Skóciával és Hollandiával, de a nemzetközi szempontból nagyon jelentős Svájccal is. Azt határoztuk hát, hogy az arra alkalmas vállalkozókat két csoportba osztva Hágába és Genfbe inditjuk, hogy, onnét aztán szétvigyék a magyar sóhajtást. Előbb azonban minden protestáns uralkodóhoz egyegy táviratot intéztünk, melyben a magyar protestantizmus veszedelmére és oltalmára felhívtuk a figyelmüket. — A táviratokra érkezett is egy pár válasz, de ennek az akciónak nem sok eredménye lett. A másik sem ugy ment, ahogyan szerettük volna. Küldötteik Hágából és Genfből nem birtak tovább menni. Mégis elértek annyit, hogy külföldi barátaik e két gócpontba maguk jöttek el és vették át s vitték magukkal irásaikat. Az igazságnak. megfelelően el kell ismernem, hogy a Károlyi-kor-mány ezt a mi protestáns vállalkozásunkat teljes jóakarattal támogatta és anyagilag is fedezte. Hasonló jóakarattal támogatta ama törekvésünkben, hogy ami nem sikerült Hollandiából és Svájcból, azt a semleges államok révén érjük el. Evégből a külföldi bizottság elnöke, Raffay püspök és Pröhle Vilmos egyetemi tanár 1919 március elején Dániába és Svédországba ment, hogy a magyar sérelmeket a külföld elé juttassák. Sikerült is ugy a dán, mint a svéd udvarhoz is bejutniok és Bernadotte herceg révén a magyar panaszt és kérelmet Lloyd Georgehoz és Wilsonhoz is eljuttatniok. Kintlétük alatt tört ki a bolsevjzmus, ami aztán teljesen megakadályozta, hogy eredményes munkájuknak kellő sikere legyen. - A magyar protestáns egyházak két kiküldöttje volt az első, aki átment Londonba és ugyanazok voltak, akik a legelső nemzetközi konferencián, Wassenaarban 1919 szeptemberében a magyar kisebbségi sérelmeket előterüspök előadása jesztették és azokra a világ figyelmét felhívták. Ebből érthető, hogy rnikor az 1920 nyarán Genfben és Beatenbergben megtartott egyházi világkonferenciák alatt a magyar egyházak kiküldötteit az elnökségekbe és intéző bizottságokba is szivesen beválasztották, a magyar protestáns külföldi bizottság elnöke, Raffay püspök azt a javaslatott terjesztette a külügyminiszter elé, hogy az egyházi összeköttetések nemzeti kihasználása érdekében szervezzenek külföldön olyan állásokat, melyek, a németi érdekeket az illető állam egyházi érdekeivel összeköthetik és hasznosithatják. Mert az kétségtelen, hogy sokszor olyan ajtók is megnyilnak az egyház emberei előtt, amelyek a hivatásos diplomaták előtt zárva maradnak. — A csehek sikereinek jórésze erre a számlára irható. Igaz, hogy rájuk nézve roppant előny az, hogy Benesnek a párisi konzuli akadémián a mostani francia vezető politikusok jórésze iskolatársa volt, ami sikereinek egyik kulcsa ma is. Igaz azonban az is, hogy a csehek roppant ügyességgel és leleményességgel foglalják el mindenütt az elfoglalható poziciókat és kötik le maguk számára az érdeklődést. —- A csehek külön lapot is tartanak fenn a külföld tájékoztatására. A Prager Presse kész cikkeket ad a külföldi lapoknak minden olyan kérdésről, mely a cseheket érdekli. Mikor az egyházi összeköttetések eredményes voltáról meggyőződtek a protestáns kiküldöttek, azt a javaslatot tették a külügyminiszternek, hogy karolja fel és erősítse meg, sőt építse ki ezt a szervezetet. Mikor a csehek sajtómanőverét tapaszalták, azt ajánlották, hogy alapitsunk egy hasonló sajtóorgánumot a külföld számára. Sem egyik, sem a másik javaslat nem talált megértésre, ami óriási hátrányára van a külfölddel való érintkezésünknek. — Ámde van más baj is, melyen már nem is rengeteg pénzzel, hanem egy kis józansággal lehetne segíteni. Mi. magyarok mind itthon, mind pedig odakint is arról kezdünk híresek lenni, hogy nálunk senki sem dolgozik becsületesen. Közhivatalaink kint is, bent, is, a dologtalanság fészkei. Nem megszólásként mondja, de kénytelen rámutatni, amit mindenki tud, hogy külügyminisztériumunkban akárhányszor órákon át kell várakozni emberek után. A külföldi követségeinken és konzulátusainkon is ez a rossz szokás. És ezek a jelenségek jellemzésünkre is alkalmasak. Pontatlanság, megbizhatatlanság és ügyetlenség jellemzi közhivatalainkat. Ennek oka pedig az, hogy nem a megfelelő embereket állitgatjuk a megfelelő helyekre, hanem még mindig a családi és születési előnyök vezetnek a közhivatalok ellátásában. — A mi egész közéletünk kisszerü keretek között folydogál S még csak nem is a bölcsesség, hanem csak. az esetlegesség és a hangulat irányítja. Nekünk nincs külpolitikánk, mig a kisantant ugyancsak öntudatosan és tervszerűen dolgozik. Ezért előz meg bennünket mindenben. S mi hiába reménykedünk abban, hogy akár kulturális fölényünk, akár igazaink megismerése majd felénk fordítja a külföld hatalmasainak rokonszenvét. Azokat az értékeket képviselni és értékesiteni kell. S ha még önállóságunk óta sem tudtuk megtanulni a külfölddel való érintkezés művészetét, akkor nem számithatunk eredményekre. Mert a magunk igazait magunknak kell képviselnünk és megszólaltatnunk. És ami fő, meg kell szerezni becsületes, ügyes és pontos munkával a külföld rokonszenvét. Erre pedig az első lépés, hogy több legyen a munka, nagyobb legyen a pontosság, teljes és megbízhatóság és a külfölddel való érintkezéseket vezetni hivatott diplomáciai állások betöltésénél sohasem szabad azt nézni, ki milyen bölcsőben született, hanem egye-, dül csak azt, meg van-e benne az arravalóság.