Magyar külpolitika, 1922 (3. évfolyam, 33-53. szám)

1922 / 42. szám - Angol kormányválság?

Vasárnap, 1922. október 15. A francia munkaközvetitési szervezet fejlődése A francia munkaközvetítés ügye az 1914. évet megelőző időben meglehetősen kezdetleges szervezettségre mutat. Az 1904. évi törvény, mely a munkaközvetítés kérdését szabályozni kivánta, minden tízezernél magasabb lélekszámmal biró község számára kötelezővé lette a munkaközvetitő-szerv felállítását, azonban a törvénynek végrehajtására nem sok gondot fordítottak és ez okozta azt, hogy a háború kitörése idejében a Franciaország területén működő hatósági munkaközvetítő hivatalok száma harmincon alul maradt. Ezeknek a munkaközvetítő hivataloknak a működése csaknem kizárólag napszámosmunkások elhelyezésére szoritkozott és tevékenységük szük keretének jellemzésére elég megemlíteni, hogy az 1912. évben 21. 240, az 1913. évben 29. 692 és az 1914. évben 22. 465 egyént közvetítettek el csupán. A munkaközvetítés erőteljes megszervezésére az első lökést a háború kitörése alkalmával fellépett tömeges munkanélküliség adta, amikor teljes mértékben megmutatkoztak a munkaközvetítés rendezetlen voltának következményei. A francia kormány az 1904. évi törvény végrehajtásának érdekében csak ekkor szánta el magát következetes fellépésre, de a fősúlyt nem arra helyezte, hogy valamennyi község munkaközvetitőhivatalt állítson fel, hanem arra, hogy e szervek inkább az ipari és mezőgazdasági centrumokban létesüljenek. Az 1920. évben már csaknem valamennyi departement rendelkezett nyilvános munkaközvetítő hivatallal, mely többnyire egyben a departement fővárosával egy kerületben lévő községek munkaközvetítő szerveként működött. Az 1916. évben már 11 departementi és 18 községi munkaközvetítő hivatal folytatott tevékenységet s az elintézett közvetítések száma 35, 618-ra emelkedett. Az 1916. évben már 133, az 1917ben 117, az 1918-ban 110, 1919-ben l20 nyilvános munkaközvetítő 96. 687, 172. 682, 334. 280, illetve 840. 840 egyént helyezett munkába. Az 1920. évben végzett közvetítések száma már 990. 313-ra emelkedett, míg az 1921. évi tevékenységről még csak a 10 első hónap aktái vannak feldolgozva és ezek 774. 755 közvetítésről szólanak. A departementek által létesített munkaközvetítő hivatalok, amint a szükség megkövetelte, a közvetítők foglalkozása szerint külön szakosztályoat alkottak meg, többek között ilyen külön szakcsoportban intézték a fémiparban, ruházati iparban foglalkoztatott személyzetnek, valamint a fodraá szoknak és vendéglői alkalmazottaknak közvetítését. Ezeket a szakosztályokat a munkások és munkaadók paritásos bizottságai támogatták. A női munkások elhelyezését, nők által vezetett külön csoportok végezték. A hajósok közvetítésére a főbb kikötővárosokban, nevezetesen Marseilleben, Bordeaux-ban, Nantesben, St. Nazair-ban, Dünkirchenben és Havreban szintén külön szakcsoportok szolgáltak. A párisi országos központi munkaközvetitőt megszüntették és ennek helyébe a munkaügyi minisztérium egyik szerveként működő ellenőrző és irányitó központi hivatalt létesítettek. A különböző országrészek munkapiacán a kereslet és kínálat kiegyenlitésére külön szervek alakultak, ilyenek állanak fenn jelenleg Parisban, Lilieben, Lyonban, Marseilleben, Toulouseban, Nantesben és Strassburgban. Ezek közvetlenül a munkaügyi minisztérium mellett működő központi hivatal ellenőrzése alatt állanak. A nyilvános munkaközvetítő hivatalok költségeit a községek és departemanok viselik, azonban bizonyos feltételek melleit az állam külön támogatást biztosit számukra. Állami támogatást csupán azok a munkaközvetítő hivatalok élvezhetnek, melyek havonta legalább 25 közvetítést végeznek el. A segély összege annál magasabb, minél nagyobbszámu a közvetítés, így a kiadások 20 százalékát tériti meg az állam a fentartóknak havi 25—50, huszonöt százalékát havi 51—100, harminc százalékát havi 101—200, harmincöt százalékát havi 201—500 és negyven százalékát havi 501 és ennél több teljesített közvetítés után. Felerészét megtéríti az állam a különböző kerületek közötti közvetítés alkalmával felmerült kiadásoknak, s ugyancsak husz százalékát viseli a községekkel vagy departementekkel szemben a munkaközvetítő hivatalok felállításával felmerült költségelvnek. Mig az 1915. évben a fenállt munkaközvetítő hivatalok összes kiadása 106. 504 frankot tett ki, 31. 385 frank állami hozzájárulással az 1919. évi kiadások már 2, 461. 300 frankra emelkedtek és az állami segély összege 928. 725 frank volt. Egy-egy munkára közvetíteti személyre az 1915. évben 3, 1916-ban 3. 26, 1917-ben 3. 15, 1918-ban 2. 82, 1919-ben 2. 92 frank kiadás esett. A munkaközvetítési szervezet sikeres kifejlesztésének volt' köszönhető, hogy a hadsereg részleges leszerelése után, az 1919. évi április hónapban bekövetkezett tömeges munkanélküliség olyan rövid időn belül vált levezethetővé. A svéd szakszervezetek kongresszusa, mely a mult héten tartotta ülését, elhatározta, hogy a svéd szakszervezeti szövetségnek a németországi szakszervezetekkel szemben fennálló, hatszázezer svéd korona öszszegü követelését törli. A határozat megokolása felemlíti, hegy az 1909. évi nagy svédországi sztrájk alkalmával, a német szakszervezetek egy és félmillió márkával siettek az ínségbe jutott svéd munkások segítségére és igy a svéd szakszervezeti szövetség akkor, amidőn ezt a hatszázezer koronás követelést leírja, nem adományt nyújt, hanem egyszerűen visszaszolgáltatja a német munkásságnak azt, amit az a múltban kölcsönként kapott tőle. A csehországi német szociáldemokrata párt kiáltványa A csehországi német szociáldemokrata párt kiáltványt bocsájtott közzé, amelyben utal a cseh állam munkásainak súlyos helyzetére, mely főként az egyre nagyobb mértékben terjedő munkanélküliségnek és a munkabéreknek mindjobban általánossá váló leszállításának következménye és a bajoknak gyors orvoslása céljából a parlamentnek azonnali összehívását követeli. A parlament legfőbb feladataiul a drágaság megszüntetésére irányuló erélyes rendszabályok meghozatalát, a munkanélküliek segélyezésére szolgáló, megfelelő összegű rendkívüli hitel megszavazását, szükségépitkezések és beruházási munkálatok elrendelését, a szénadó megszüntetését, a vasúti viteldíj és szállítási költségek leszállítását kívánja megszabni a kiáltvány, azonkívül a parlament által utasíttatni óhajtaná a kormányt, hogy hagyjon fel a cseh külpolitikának Franciaország felé való orientálódásával. A keleti események az angol kormányt is krízisbe sodorták. Lloyd George a hagyományos angol politikát követte ugyan, mikor Konstantinápolynak és a Dardanelláknak angol ellenőrzésére törekedett, de a régi angol terv megvalósításában, amelynek kedvéért Oroszország kezeiből minden török-orosz háborúban megmentették a múltban a törököket, rövidlátó politikával a görögöket támogatta. A franciákat nem tévesztette meg a törökök kimerültsége a világháború befejezésével és az angol politika ellensúlyozására, mely a Dardanellákból és a Boszporusból ujabb Gibraltárt akart szervezni, a törökökkel egyezményt költöttek Angorában, melyet Franklin-Bouillon közvetített. A törökök francia iparvállalatoknak széles koncessziókat biztosítottak és ennek fejében a franciák őket hadianyaggal látták el és diplomáciailag is elősegítették a törők követelések teljesítését. A mult havi nagy török győzelem és a görög hadsereg teljes összeomlása élére állította a dolgokat Keleten, és az angol kormány néhány napi ideges kapkodás után végre megszállotta Csanakot és ez uj Gibraltár birtokában most már tárgyalásokat kezdett a többi hatalmakkal és a törökökkel. A törökök visszajövetele Európába a mudániai egyezmény szerint Anglia állását a szorosokban nagyon megnehezítették, ha esetleg nem akarná Csanakot kiüríteni. Viszont ha az angol kormány háborúra határozta volna magát, ez a Balkán és végeredményben egész Európa felfordulásával járt volna. ugy hogy a háború veszélyét csak az utolsó pillanatban sikerült megelőzni. Az angol sajtó szerint Lloyd George, Churchill és Birkenhead, a lordkancellár már teljhalalommal fölruházták Harington tábornokot, hogy a háborút, ha szükségesnek látja, megindithassa. Harington hidegvére megelőzte a háborút, melyet a diplomaták idegessége majdnem előidézett. A kormány e politikája felzuditották ellene nemcsak a szövetségeseknek, hanem az angol választóknak a haragját is és a mudániai egyezmény előkészületei alatt a kormány ellen olyan oldalról jött a támadás, ahonnan legkevésbé várta. Garvin, Lloyd George egyik régi hive, az Observer kormánypárti lap hasábjain a mult vasárnap egykori vezére ellen támadt, megrótta tévedéseit kelteti políilikájában és a leghatározottabban követelte, hogy a Lloyd George kormánya mondjon le. Utódául a cikk Bonar Lawt szerette volna látni. E palotaforradalomszerü támadás sok tekintetben a kabinet békepárti tagjaitól indult ki és valószínűleg Bonar Law már tudott a támadásról. Erre mutat legalább az a körülmény, hogy Bonar Law a Timesben levelet tett közzé, melyben politikáját fejtegeti. E politika lényegében nem tér el a koalíció eddigi, Lloyd George által vezetett politikájától. A kormány erélyes fellépését Csanaknál helyesli, az eddigi merev álláspontot Francaországgal szemben erélyesen szólaltatja meg, amennyiben azzal fenyegetőzik, hogy ha Franciaország Keleten nem akar engedni, Anglia visszavonja katonáit a Rajna-vidékről és ismét a "splendid isolation" köpenyébe burkolózik. Bonar Law kijelentései és az Observer támadó cikkei nyomán a támadások egész sora indult meg a kormány ellen. Támadják Lloyd Georgeot mind jobbról, mind balról. A Times, a Morning Post a konzervativ vélemény kifejezői, kifogásolják Lloyd George franciaellenes politikáját és hangoztatják, hogy az antant erősítése feltétlenül szükséges Európa békéjének biztositására s az antant csak ugy állhat fenn, ha Franciaországgal karöltve járnak el minden kérdésben. A liberális lapok az egész koalíciós rendszert szeretnék megbuktatni é, s a kormány megbuktatására engednek eddigi németbarát politikájukból. A munkásság Lloyd George ellen fordult, mert félt attól, hogy Lloyd George politikája ujabb háborúba sodorja Angliát. A hét végére a támadások tetézésére a munkásság kiáltványt adott ki, melyben követeli a kormány lemondását és a választások mielőbbi kiírását. A munkásság reméli, hogy a koalíció fegyelme bomlóban lévén s a liberális párt nem lévén elég erös a munkásság a választásokból győzelmesen fog kikerülni. A választásokat sokáig húzni ugy sem lehet már és úgylátszik, a koalíciós kormány hiába vár alkalmas időpontra, mikor valami eredményt mutathatna föl a választók előtt. A közeli hónapok ugylátszik. lényeges változást készítenek az angol politikában, bár ma még nehéz volna megmondani, milyen irányban. A görög háború mint üzlet A görögök kisázsiai vereségével lapunk rendszeresen foglalkozott. Katonai és diplomáciai szempontból feldolgoztuk az egész hadjáratot, most kiegészítésül annak üzleti részéről hozhatunk pár érdekes sort a párisi L'Humanité egy információjából, melyet a lap Radektől, az ismert szovjetdiplomatától kapott. Radek azt állítja, hogy az egész kisázsiai kaland tulajdonképpen egy Sir Zaharov Bazil nevü görög bankár vezetése alatt álló angol-görög pénzcsoport müve volt, Zaharov, egy levantei görög bankár évtizedekkel ezelőtt Angliába került, ahol honosították, később nemességet is kapott. Szoros barátságban van Lloyd Georgeval, akinek a keleti ügyekben főinformátora. Egyúttal azonban a Wickers et Comp. hires angol ágyugyárnak is főrészvényese s ez utóbbi minőségében vállalata részére biztosította a görög háborúhoz szükséges tüzérségi anyag szállitását. Ugyanez a pénzcsoport vállalta el Románia fedezetlen külföldi kincstárjegytartozásának rendezését is, meg is kötötte Bratinau Vintila pénzügyminiszterrel a szerződést a kölcsönre, de azután a felhívás kibocsátásakor maga szabotálta a kölcsönt, hogy így kényszerítse Romániát állami petroleumföld kihasználási koncessziókra. A másik, ezidőszerint szintén külföldi görög, akinek beleszólása volt a háborúba, Venizelosz, a száműzött volt miniszterelnök, ez pedig a nemkülönben hires Schneider és Creuzot francia fegyvergyárnak és a Banque de l'Union Parisiennek embere, aki saját cége részére akarná megszerezni a háború folytatására a fegyver- és lőszermegrendeléseket. Most megint Venizelosz kezébe kerülvén Görögország sorsának intézése, a forradalmárok részéről nagy a harci kedv és a mudániai megállapodásokkal szemben autonomista alapon akarnak Tráciában uj háborút kezdeni, mint ahogy már Kisázsia autonómiáját is kikiáltották, mielőtt Musztafa Kemál kiseperte volna őket onnan. Könnyen meglehet tehát, hogy Konstantin királynak csak azért kellett lemondania a trónról, hogy alattvalói most már Venizelosz francia ágyúival folytassák azt a háborút, amely a Zaharov angol tarackjaival csütörtököt mondott. 5