Magyar külpolitika, 1922 (3. évfolyam, 33-53. szám)

1922 / 39. szám - A bulgáriai események

Vasárnap, 1922 szeptember 24. MAGYAR KÜLPOLITIKA Azt olvassuk benne, hogy a görög ke­leti egyház részére előirányzott kiadá­sok hatszor akkora összegben vannak megállapítva, mint a katolikus egyház részére. Rendkívüli merészség, kell ahhoz, hogy a közvélemény elé adja­nak ilyen okmányt, melyben az igaz­ságot hivatalosan lábbal tapossák azok' akikre bízva vannak a nemzet szent jogai. A katolikus intézmények jelzálogilag még vannak értéken felül terhelve. A katolikus klérus létfenn­tartása a legszélsőbb határig csök­kentve van és a kormány nem talál más megoldást, mint hogy törvényes uton szentesítse ezt a nyomort?, A ka­tolikus egyházzal szemben való ilyen ellenséges magatartással szemben le­hetetlen fenn nemi tartunk azt a vá­dat, hogy államunkban bizonyos kö­rök arra dolgoznak, hogy érezzük, mennyire jogosult volt aggodalmunk, melyet január 26-i jegyzékünkben szó­szerint igy fejeztünk ki: „Nehéz fel nem tennünk, hogy a katolikusokat meg akarják fosztani törvényes és a szerb-horvát-szlovén királyság mindén állampolgára és felekezete részére szabadnak biztosított "hitüktől. " Csodálható-e, hogy ha a kormánynak a kat. egyházzal szemben rendszeresen kimutatott ellenséges magatartásának következtében idővel ellenséges han­gulat keletkezik a katolikus lakossági és klérus iránt a királyság. nem kato­likus rétegeiben?, Emlékeztetjük a kor­mányt, hogy milyen elkeseredett harc indult meg, mely csak ugy ontja a katolikus egyházra és a vallásos életre a szidalmak és rágalmak egész viharát­amely annál inkább sujtja a katoliiku­sokat, mert szerencsétlenségre a kato­likus egyház kebelén belül Í3 ezek foly­tán egyenetlenségek keletkeznek. Pedig a katolikus egyház és klérusa a nem­zeti öntudat zászlaját felemelte és en­nek hódolattal áldozott, sőt néha csak magában küzdött, hogy meg­mentse a népet az idegen okkupáció­tól. A katolikus klérus az, mely nagy­mértékben hozzájárult a civilizáció munkájához és a nép gazdasági hala­dásához. A katolikus pap a multban a nemzet nagy napszámosa volt. Pribicsevics ur a jelenlegi közokta­tásügyi miniszter a horvát Szabor 1918 október 28-i történelmi jelentő­ségü ülésén a következő emlékezetes szavakat jelentette ki: „Szükséges, hogy az; uj hazában, melyet építünk, a szlovének, horvátok és szerbek egyenlő értékü és jelentőségü tényezők legyenek. Nincs arról szó, nem is le­het és nem is kell lennie, hogy az egyesült nemzet egyik részének jelen­tősége kisebbít tessék egy másik érde­kében. Uraim, ha sohasem következik be az a szerencsétlenség, hogy, a fel­szabadult és egyesült nép frakciói kö­zött a bizalmatlanság jeleit kelljen megállapitani, bármily kicsiny legyen is az és ha soha nem fog jelentkezni semmi kétely, hogy: a törvény előtt mindnyájan teljesen egyenlők va­gyunk, akkor nem is jönne el soha az a legveszedelmesebb és uj államunk gyengeségét legékesebben bizonyító tünet, amely a körüllakó népeknek holnap megengedné, hogy a mi ká­runkra valósítsák meg imperialista törekvéseiket. " Hol vannak ma e programm meg­valósitói? Mi katolikus piispökök ké­szen vagyunk az együttműködésre, szíveskedjek ezt a kormány tudomá­sul venni. Mi erre a munkára fordít­juk egész energiánkat, mert megva­gyunk győződve rendithetetlenül hogy az állam addig nem találja meg azt az erőt és tekintélyt, melyet törvényesen és jogosan követelhet, csakis azon a napon, melyen a katolikus egyház visszanyeri a lehetőségét annak, hogy isteni hivatását szabadon követ'hesse.. Zágráb, 1922 április 29. Dr. Bauer A. s. k. zágrábi érsek, Dr. Mileta t. s. k. sebenicoi püspök. " A bulgáriai események A tirnovoi véres kongresszus Bulgáriában a kormány, és ellenzék küzdelme olyan fokra ért, hogy az ország csak a forradalom és a dikta­tura közt választhatott. Ugy látszik, egyelőre az utóbbi következett be, de hogy; meddig tarthat ez, abba sok kül­és bepolitikai tényezőnek van még beleszólása. A világsajtóba csak a kormány egy­oldalu hiradása alapján kerültek az események, megpróbálják velük össze­egyeztetni a bolgár emigránsok kül­földi lapjainak tudósitásait. Szeptember 6-án Bulgária hivatalo­san megünnepelte az 1916. évi tutra­kani nagy győzelem évfordulóját. Az istentiszteleten Szófiában résztvettek az uralkodó képviselői, az egész kor­mány, a különféle katonai és polgálri főhatóságok. Az ünnepély lefolyása teljesen irredentista színü, és Romámia­ellenes volt. A kormány ezzel a nem­zeti ünneppel akarta a nép figyelmét elterelni az égető napkérdésektől. Az entente ellenőrző bizottsága azonban olyan erélyesen kifogásolta a nyiltan bejelentett revanspolitikát, hogy. több miniszter benyujtotta miatta lemondá­sát; még pedig Daszkalov bel-, Tamov had-, Manolov, közlekedés- és Obov főldmivelésügyi miniszter. A kormány­válságot azonban sikerült elsimitani; s a miniszterek visszavonták lemondá­sukat, hogy ebben az ügyben a kulisz, szák mögött milyen lépések történtek, nem került a nyilvánosság elé. Az ellenzék a kormánybukásnák ezt az alkalmát is elszalasztva látván, szeptember 17-ére Tirnovóba hivott össze nagy kongresszust, ugynevezett poliamata rabota-t. A három legna­gyobb ellenzéki párt a radikálisok, demokraták és a nemzeti haladók be­látván, hogy elszigetelt küzdelmük a kormány, erőszakoskodásával szemben sikerre nem vezet, parasztpártellenes blokkba tömörült. Ennek a blokknak Lesz-e felkelés? első nagy nyilvános szereplésére ké­szültek Tirnovóban. A pártvezérek gyujtó kiáltványokban hívták fel az országot küzdelemre a kormány, a pa­rasztpárt és elsősorban Sztambulinszki ellen. E sajtókampányba beleesett Prutkin volt szófiai rendőrfőnök nyilt levele SztambulinSzkihez, melyben azzal vádolja, hogy 1918-ban lázadás szitá­sával Ferdinánd királyt és a Radosz­lavov-kormányt le akarta gyilkoltatni Másnap Siatov anarchista vezér ugyan, csak nyilt levelet adott le a lapokban, melyben előadja, hogy ő vele is ha­sonló célból akart Sztambulinszki szö­vetkezni, de még 1917-ben. Ezek a le­leplezések közvetlenül az ellenzéki kongresszus előtt olyan mozgalmat keltettek, hogy a kormány a nyers erő­höz nyult, hogy bukását elkerülje. Jel­lemző, hogy nem hatósági közbelépést vett igénybe, hanem saját pártszerve­zetével, a parasztpárttal lépett fel az ellenzéki kongresszus meghiusitására. Ugyanaznapra és ugyancsak Tirnovóba nagy parasztpárti kongresszust hívott össze a Sztambulinszki-kabinet, kor­mányralépésének negyedik évforduló­jának megünneplésére. Mindkét oldalról nagy előkészülete­ket tettek a gyülésre. Mindkét tábor nagy tartalékkal is rendelkezett. Az ellenzéki blokk a tartalékos tisztek szervezetére és a jobboldali szocialis­tákra támaszkodik, a parasztpárt a kommunistákra. A legujabb időben egy uj tényező lépett fel Bulgáriában: a szervezett ifjuság. Bolgár fascista mozgalom ez, melyet mindkét tábor szeretne magának megszerezni, de a mely egyelőre egyik félhez sem csatla­kozott. A kormány földosztással akarja őket magának megnyerni s igy bár nemzeti szempontból távol áll a pa­rasztpárttól, esetleg ahhoz csatlakozik. A tirnovóí gyülésre a kormány 40. 000 főnyi hívét csődítette össze, az ellenzék is sok ezer résztvevővel vonult fel. Szófiából egy vonaton indultak nz ellenzéki vezérek és a kormány tag­jai. Már a vonaton verekedésekre ke­rült a sor a két párt között és véres zavargások voltak utközben is minden pályaudvaron. A parasztpárt tagjai agyon akarták verni Gestov, Danev, Malinov és társai volt minisztereket; állitólag ezek személyes biztonsága ér­dekében a belügyminiszter őket még a vonaton csendörökkel letartóztatta. A parasztpártiak viharosan követelték Tirnovában az ellenzéki vezérek kivég­zését a csak akkor nyugodtak meg, a mikor Daszkalov belügyminiszter ki­jelentette, hogy az összes volt polgár kormányok tagjait elzárják és el fogják ítélni. Az ellenzéki blokk nem tudja megtartani népgyülését, de a fegyveres összeütközésben mindkét párt részérő sok halott és sebesült maradt. Ugyancsak zavargásokra került a sor Ruszcsukban is. Mult pénteken és szombaton a két kongresszusra készü­lök itt is megütköztök s szintén több halott maradt a város utcáin. Ugyan­ezt jelentik a többi bolgár városból is. A kormány egyidejüleg szenzációs „'összeesküvést" leplezett le. Azt je­lenti, hogy a rendőrség megtalálta a Wrangel-hadsereg titkos levéltárát s az itt talált aktákból kitünik, hogy a wrangelisták a kormány megbuktatá­sára és az ország semlegességének meg sértésére összeesküdtek a jobboldal ellenzéki pártokkal. E hiradás alapjai a kormány sorra letartóztatta az eddig szabadon levő ellenzéki vezéreket is. Hogy az országban kitőr-e a fegyveres lázadás, a macedón, trák és dobrudzsai menekültektől függ, akiket egyelőre Sztambulinszki földosztogatással igyek­szik leszerelni. Szerb-bolgár közeledés A szerbek már a görögök ellen fordulnak. Görögországon bebizonyosodott, hogy a népeknek is, mint az egyeseknek csak addig vannak barátjai, mig sze­rencsétlenségbe nem kerülnek, Görög­ország mohóságát és hatalmi tébolyát Anglia szította, de rögtön cserben hagyta, mihelyt a török fegyverek si­kere után a maga céljaira tovább nem használhatta ki. Anglia után a kis ententeban lehetett volna bizalma Gö­rögországnak, különösen Romániában és Szerbiában, lévén a görög uralkodó­ház e két állam uralkodóival szoros rokoni viszonyban. A török európai igényeivel szemben ez a két állam til­takozott is és fegyveres ellentállást helyezett kilátásba a tengerszorosok védelmére. Hogy Szerbia részéről ez az ellenállás milyen árért történnék, érde­kesen mutatják a szerb sajtó követe­lései. Először a Beogradski Novini szólalt meg, azt fejtegetvén, hogy a görög hadsereg pusztulása után a bal­­áni béke megtartásának egyetlen módja Szerbiának kiegyezése Bulgáriá­val, sőt a két szláv állam szoros együtt­müködése. E célból Tráciát Drinapoly­lyal és Dedeagaccsal együtt Bulgáriához kell csatolni, Szaloniki várost pedig Szerbiához, mert ennek feltétlen szük­sége van kijáratra az Egei tengerhez. Protics volt miniszterelnök lapja, a Radikal, szeptember 10-én hasonló fej­tegetéseket közöl Momcsilo Ivanics tol­lából. Ez is Bulgáriának szánja Tráciát, a Vardav vidékét pedig Szalonikiig Szerbiának követeli. A szerb sajtó többi része is egyértelműlég nekimegy Görögországnak és kiemeli, hogy Szer­bia nem kötheti sorsát a teljesen élet­képtelennek bizonyult Görögországhoz. Egyértelmüleg tiltakoznak az ellen a lapok, hogy a kisentente Görögország érdekében avatkozzék be a háboruba, a beavatkozás csak azért szükséges, hogy a török vissza ne jusson Euró­pába. A Szainuprava, a kormány félhivata­losa, területi igényekről ugyan nem ir, hanem más vonatkozásban támad a görögökre. Energikusan tiltakozik ugyanis az ellen, hogy a görögök a macedóniai szláv lakosságot élnem­zetietlenitsék és követeli az ottani szláv templomok és iskolák megnyi­tását. Romániára nézve életkérdés, hogy Bulgária elszigetelve maradjon. Ime uj bizonyság, mennyire kiélesedik minden alkalommal a kisentente tagjainak ér­dekellentéte. A keletgalíciai kérdés A novemberi lengyel parlamenti vá­lasztások kiirása ujra felszínre hozta az egvideje szunnyadó keletgaliciai kérdést. Keletgaliciát a békeszerződés katonai megszállás és igazgatás céljá­ból bízta egyelőre Lengyelországra, de a lengyelek minden erőlködése elle­nére nem csatolta véglegcsen a len­gyel államhoz. A lengyel diplomácia a bolsevikiek visszaverése után arra hivatkozva kérte a bekebelezés meg­engedését, hogy a lengyel nép óriási áldozatokat hozott Európa érdekében, mikor a vörös veszedelmet elháritotta. Ennek fejében rekompenzációul szá­mit arra, hogy véglegesen nála hagy­ják Kelelgaliciát. Hogy a népre is hivatkozhassék, érvül azt mutatta ki a lengyel statisztika, hogy a kérdéses területen a lakosság ötven százaléka lengyel s csak negyvez százaléka rutén, a megmaradó tiz százalék pedig zsidó. A rutén statisztika szerint azonban a hatmillió lelket számláló lakosságból a falukon nyolcvanöt százalék a rutén, öt százalék a zsidó és csak tiz száza­lék a lengyel. A városok lakossága is inkább csak ellengyelesitett rutének­ből áll, kiknek nemzeti ujjáébredése azonban még a lengyel uralom alatt is folyamatban van. A keletgaliciai kérdés ugy lett megint aktuális, hogy a lengyel kormány a választásokat erre a területre is kiírta. A rutének ez ellen tiltakoznak és Pelrusievicz, az ukrán köztársaság kö­vete a Népszövetségnél, memorandu­mot nyujtott be az egyes entente­államokhoz és a Népszövetséghez, mely­ben hangsulyozza, hogy a választások kiírása népjogellenes, mert Keletgali­ciát Lengyelország nem annektálta, tisztán csak katonai megszállását és keleti határainak biztosítását bízták rá. A memorandum bejelenti, hogy a rutén nép nem vesz részt a választásokon s azok eredményét törvénytelennek tekinti. A memorandum első kézzelfogható hatása az, hogy a varsói angol követ demarsot intézett a lengyel külügy­miniszterhez és kifejtette, hogy az angol kormány teljesen osztja Petrusievicz felfogását ebben a kérdésben. A len­gyel lapok megcáfolták a demars hírét, de az angol sajtó fenntartja. Ez az állásfoglalás mindenesetre erő­síti azoknak a mérsékelt lengyel pártoknak álláspontját, melyek ellen­zik Keletgalicia bekebelezését és inkább szeretnének belőle külön független köztársaságot alakíttatni. Ezeknek nyo­mására a lengyel kormány nyilatko­zatot adott ki, hogy hajlandó Kelet­galiciának megadni az autonomiát. Ez a nyilatkozat az ententehoz benyujtott pro memoria alakjában történt; ebben a lengyel kormány sürgeti Lengyel­ország határainak végleges megállapí­tását és egyuttal bejelenti, hogy a bolsevikiek ellen hozott áldozatai fejé­ben autonómia mellett meg akarja tartani Lengyelország kebelében Kelet­galiciát. A lengyel nyilatkozattal szemben az ukránok éles ellennyilatkozatot adtak ki, melyben kijelentik, hogy soha hozzá nem járulnak Keletgaliciánk Lengyel­országba való bekebelezéséhez. Maga a keletgaliciai ruténség nem tudott még végleges megállapodásra jutni a maga ügyében. Petrusievicz pártja külön füg­getlen keletgaliciai köztársaságot akar, a másik párt azonban az ukrajnai köz­társasághoz akar csatlakozni. Abban azonban mindkét áramlat egyetért, hogy semmi szin alatt sem akar Len­gyelország mellett maradni. Mint Európa minden talpalattnyi földjén, itt is a nagyhatalmak érdek­ellentéte küzd azonban egymással. A hivatalos lengyel politika teljesen Fran­ciaország felé orientálódik és ennek köszönhető a varsói angol követ de­marsa. Az angol tőke ugyanis teljesen kezébe kerítette a galíciai petroleum­vidékeket. Franciaország majdnem tel­jesen kiszorult ebből a versenyből, s ha Lengyelország elveszíti- ezt a terü­letet, akkor, nem is számithat további terjeszkedésre. Franciaország a lengyel politikában ugyan már vereséget szen­vedett azzal, hogy a Korfanty-kormány nem tudott megalakulni. A teljesen francia függésben lévő katonai párt beláthatatlan bonyodalmakba sodorta volna az egész országot s igy Pilsudski diadala az európai béke szempontjából örömmel üdvözölhető. A megmaradt francia befolyás azonban igy is elég nagy ahhoz, hogy Keletgalicia kérdé­sében nehézségeket gördítsen az angol érdekek elé. Keletgaliciának bekebele­zése beleegyezésre a Népszövetségnél nemigen számíthat, legalább is ujabb varsói jelentések szerint ezen a terü­leten nem tartják meg a választásokat.

Next

/
Thumbnails
Contents