Magyar külpolitika és világgazdaság, 1924 (5. évfolyam, 1-14. szám)

1924 / 4. szám

Csütörtök, 1924 január 24. MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 akadt, erre az állapotra építették azután azon váratlan összeütközés leszerelését, mely a magyar és román csapatok közötii a csúcsai vonalon kialakult. A megoldás azonban ezúttal is egyoldalú megokotáskéttt jött létre, i meri. a harcvonalat a Királyhágó csu- ! csairól az alföld közepébe helyezte át és a román frontot jelentékenyen nyugat felé tclta. Biiss tábornok a következő szavakkal folytatja megállapításait: „2. A legfelsőbb tanács 1919. febr. 26-dikán hozzájárult a katonai képviselők (megbízottak) azon javaslatához, hogy 50 km. szélességben semleges zóna állittassék fel, melynek nyugati, vagyis magyar határát a Vásárosnamény—szegedi vonal képezi, azaz az 1916-dilü szerződés vonala és melynek keleti, vagyis román határa a szatmárnémeti—aradi vonal. E (semleges) zóna felállítása a román haderőknek körülbelül 70 kilométeres további elönyomulását engedi meg és a magyar (had)erők további visszavonulását feltételezi." Mielőtt az ő megjegyzéseit közölnénk, a magunk részéről meg kell állapítanunk azt a tényt, hogy e határozat iifin folyt békeszerződésből, tehát mindkét fél megnyugvását és a nemzetkőzi jog alapján megkívánt hatályt a priori nélkülözte, mert nemcsak egyoldalú katonai szervektől indult ki, hanem egyoldalú katonai szerveknek a fegyverszüneti szerződést a háború befejezése után és ennek ellenére áthágó háborús határozata volt. Biiss tábornok Wilscm elnökhöz intézett emlékiratában az eljárást a maga részéről a következő megjegysekkel kísérte: „3. A legfelsőbb haditanácstól engedélyezett semleges zóna a következő feltevésekre ad alkalmat: a) hogy az egész zóna oly területeken belül Dinnek a helyzetén sincs irigydnivaló. Mások, sokan tisztára magánügyben jönnek Kelininhez. És ez a tarka társaság ülve, állva, vagy a földön heverve órákhosszat vár arra, hogy szólítsák, miközben napraforgómagot rág I és köpköd- Ez a napraforgómag, a „szemecski" kedves csemegéje az orosz népnek s rágiesálásához a rajta keresztülszántott viharok ellenére még ma is ragaszkodik. Mint a legtöbb orosz hivatalban, Kelinin házában is tele van tehát a padló szétrágott napraforgómagokkal. A várakozókat ötösével szólítják, mig végre az ország „öregecskéje" elé veze* tik. Apró, öreg emberke fogadja őket. Közönséges rövid paraszting lóg rajta. Barátságosan pislog apró, butanézésü ferde szemeivel és türelmesen végighallgat mindenkit. Olykor nyomban meg is hozza salamoni döntését. És — igaz, ami igaz — sok emberen segített. Miután joga van kegyelmet adni, a rettenetes „cseká"-nak nem egy kivégzését hiúsította meg és nem egy emberi életet mentett ki a halál karmaiból. Ezért emlegetik Oroszország1 an sokan hálás szívvel Kelininnck a nevét . . . fekszik, melyek ethnikusan magyarok, b) hogy a románoknak a fegyverszüneti demarkációs vonalon át engedélyezett további és nagymérvű előnyomulása a szövetséges hatalmakat szerződésszegés gyanújával terheli meg, c) hogy ezt a magyarok az 1916-diki szerződésnek a legfelsőbb tanácstól való elismeréseként matfíja ázzák."1 E megállapitás tehát nemcsak azt a veszedelmet vetette fel, melyet egy szabadorszjg megszállásának ..engedélyezése", amihez semmi emberi hatalom nem adhat egyéb jogot az erőszaknál, feli léz, egyben az >n morális veszedelemre is rámutatott, melyet a békeszerződés sorsára ily önkényes elhatározás jelent. Más szóval a békekonferenciát, mely a béke megalkotásán* fáradozott, a katonai körök elhatározása egy csapással a háborúba taszította vissza; mi több: uj háború értelmi szerzőjévé teíte. A háborús veszedelem Magyarországot a pusztulás örvényébe sodorta. Mikor Vyx alezredes a vonatkozó jegyzékei 1919. március 19-dikén a magyar kormánynak átnyujtofta, ez a belgrádi egyezményre való utolsó hivatkozás után, március 21-dikén a kommunistáknak engedte át helyét, kik hátukat a moszkvai szövetség terveinek vetve, a militárista Nyugat ellen fegyvert fogtak. A kedvező pillanat, melyben a halálra itélt Magyarország az európai államrendszerből* önmagát zárta ki, szabaddá tette a korlátlan üldözést, melyben 1918. óta része volt. A románok április 16-dikán 40 zászlóaljjal törték át a vörösek arcvonalát, 22-én a Magyarországnak itélt terűiéire léptek, 30-dikáűi pedig a Tiszánál állapodlak meg. hol azt a románok egv rettentő polgárháború tüzfénye mellett birodalmuk nyugati határává tették. A szerb sajtó állandóan szemére veid a romáin kormánynak, hogy e vonalat ma is Románia határának tekinti és valóban, a román vezérkari térképeken változatlanul Románia határakén; látjuk feltüntetve a Tisza. folyót. Joggal azt mondhatná tehát valaki, hogy a Kárpátok, a Maros, a Királyhágó és a Tisza vonalai közül, melyek oly gyors egymásutánban nyíltak meg a fegyveres támadások idején, vájjon melyik volt vagy íesz a természetes és végleges határ? Mert a közelmúlt eseményei nem a jövő nyugalmát, hanem annak nyugtalanságát és bizonytalanságát tükrözik. Annál kevésbé, mert bár a február 20-diki határozat a semleges zóna magyar közigazgatása mellett döntött, a román kormány a semleges zónát annektálta. Az egyetlen orvoslást Biiss tábornok abban látta, hogy az Egyesült-Állarn k elnöike nyíltan szálljon szembe a katonai köröknek azon ellátásával, nieK' a bolsevizmust felidézte. Wilsonhoz intézett emlékiratában kijelentette, hogy ezt az oktalan eljárást az Egyesült-Államok népe előtt morális szem1 Közölte a Pester Lloyd 1Ö23 ukt. 21. száma. pontból igazolni nem lesz lehetséges. Azt javasolta, hogy a febr. 26-diki határodat visszavenassék; hegy a nov. 13-diki belgrádi fegyverszüneti egyezmény megtartassák; hogy Magyarországgal az 1918. jan. 8-dikán közölt wisoni pontok alapján méltányos békéi kössenek. Március 2S-di.d második emlék iratában a következőket állapította meg: Magyarország 1918. nov. 13-dikán Belgrádban fegyverszüneti egyezményt kötöd, melyet a románok állandóan megsértettek. 1919. febr. 19-dikén a román albizottságban Alby tábornok, a francia hadügyminisztérium képviselője jegyzékét olvasott fel, melyben bcje'.entelte, hogy Berthelot francia tábornok román hadserege .zx előnyomuiásra készen álil Oroszország felé, a francia külügyminisztérium pedig a semleges zóna felállítását javasolta. Fcb.uár 25-dL;éu Franehet d'Espérey tábornok vezérkari főnöke a semleges zóna felállítása oilen óvást emelt, a legfelsőbb haditanács azonban a balkáni parancsnoksággá, szemben a framcia hadügyminisztérium romáaiiai megbízottja, Ber.helot mellé állott és a román dőnyamuiás mellett foglalt állá >t.1 Biiss tábornok azonban hibáa fordult Wilson elnökhöz és az elnök utján a békekonferenciához; >az elnök gyönge volt, a ko.nferencn pedig a háttérben működő katonai körök polgári megbizottaként működött, A románok május 1-én a Tiszát is átlépték. Most már nem volt szükségük a semleges zónára; nem elégedtek meg az 1916-diki titkos szerződés bizonytalan ígéreteivel; sőt a Tisza vonaeával sem, melynek mcglar.ásáról még Seton-YVatse.n is ugy nyilatkozott, hogy „a Tiszavonal jelszava egyszerűen nevetséges; a nemzetiségi elvek ckkoia megsértése lehee.lcnm lenni egy független Magyarország létezését"* , I -U A francia vezérkar akciója és annak a békekonferenciára gyakorolt végzetéé befolyása Biiss tábornok tanúsága szerint először a bolsevizmust idézte fel, melyet a pa lovai szerző lés dlen d 1gozó titkos erők már 1918 őszén a falra festettek. Magyarország tehát 1919 tavaszán egy uj legyengülési folyamatba sodródott, mi lehe'ővé t°tte, hogy az annexiós tervek hullámai az egész békekonferencia félrctolásával végleg elöntsék, mert a románokkal egyidőben a csehek magyar területre törve, Miskolcot szállották meg, a szerbek pedig az ősz óta megszállva tartották Pécs és Baja városokat. A vérbefuló Magyarország hiába kért segítséget a hatalmaktól. A békekonferencia május 7-én hangtalanul szétoszlott; a Szegedre vonult franciák, kiknek a semleges zónát meg kellett volna szállaniok, lábhoztett fegyverrel nézték a gyűlöltté tett ma-Jvar nemzet halál ts vergő lését és a háború tüzének elharapózását. A szovjet május 16-án támadásba ment át, a szervazett román hadsereg azonban erösebbnek bizonyult és augusz2) Közölte a Pester Lloyd 1923. okt. 21. száma. 3 Seton-Wclson R. IV.. Roumania and the Great W>r. London, 1915 97. 1.