Magyar külpolitika és világgazdaság, 1924 (5. évfolyam, 1-14. szám)

1924 / 13. szám - A szovjet Csehország ellen

1924 november 5. MAGYAR KÜLPOLITIKA "ette, mennyire veszélyezteti ez az fc öpai békét, de a neutralitási ég. ^zménynek, melyet később Kück­ve i,s< cherungvertrag-nak neveztek el, visszautasításával csak siettette volna a francia-orosz szövetség lét­rejöttét, s ezzel a két fronton való háború súlyos veszedelme a gyenge természeti határokkal rendelkező Né­metországnak egy csapásra az ajtaja előtt lett volna. Hiszen már a neut­ralitási egyezmény megújításának tárgyalása (1887 jánilár—június) is Szinte tüntető francia-orosz barát­kozás jegyében folyt le. S abban az időpontban Bismarcknak nem állott rendelkezésére oly erős új szövétsé­gestárs szerzésének lehetősége, mely áz orosszal kötött neutralitási egyez­ményt elejthetővé tette volna. Enge­dett tehát, s a semlégességen túl­menő pozitív irányú igére tét kéríilft úton tette üres formulává. Sugalma- r zására az indiai út biztonsága miatt a Balkán sorsábáíí nagyon is érde­kelt Anglia 1887 vége felé egyez­ményt köt Ausztria-Magyarország­gál és Itáliával a Balkán status tiüö-jának megóvására. Az egyez­méy tárgyalásai Bismarckon át men­tek végbe, s ez önként magával hozta Angliának bizalmas barátsá­gát Németországgal. S ha nem let­tek volna Bismarck kezei megkötve a néhány hónappal azelőtt megkö­tött, illetve újított Rückvérsiche­rüngsvertrag-gal, úgy Anglia a hár­masszövetség tagjává vált volna. Ily tüneményes ügyességgel, a nagyhatalmak vitális érdekeinek megegyezésekben való felhasználá­val sikerült Bismarcknak nemcsak egy németellenes túlhatalmas euró­pai koalíció létrejöttének megakadá­lyozása és a hatalmaknak egyensú­lyozása, hanem egy általános európai háború eshetőségének minimumra való redukálása is. Szinte minden, az európai bókét veszélyeztető eventua­litásra kiterjedt Bismarck figyelme, s az elhárító eszközt is mindig idejé- . ben megtalálta. S éppen e tágas hori­zontú, minden jelentősebb civilizált nemzet érdekeit méltányló diplomá­ciával szolgálta a legjobban és leg­bölcsebben hazája boldogulását. Bismarck kancellársága alatt Né­metország a szó legszebb értelmében vett közvetítő volt a két rivális ál­lamóriás: Oroszország és Anglia kö­zött. Ily tendencia szolgálatában a hármas-szövetség valóban az euró­pai béke legerősebb biztosítéka volt, s lehetett is. Lutter Jáwos dr. (Folytatjuk.) Határrendezés Albánia és Szerbia között. A Népszövetség tanácsát szeptem­berben egy albán panasz foglalkoz­tatta, melyben az albán kormány az albán-montenegrói határon levő vi­tás Vermos-völgy hovatartozandósá­gának kérdését bolygatja. Egy szerb­albán határmegállapító bizottság az ősz folyamán készül ebben a kérdés­ben dönteni, közben azonban szerb bandák törtek be Montenegróból és megszállták a völgyét. Az albán kormány panászára a szerb kormány egy 18 pontból álló jegyzékkel válaszolt, melyben a maga részéről visszautasítja a vádakat, illetőleg az albánokról akarja nieg­állaptani, hogy ők törtek be szerb te­rületre. Akárhogy történt az eset, bi­zonyos, hogy éppen akkor történt, amikor a határmegállapító bizottság Podgoricára érkezett és az is tény, hogy a Vermost szerb katonaság tartja megszállva, természetesen a a rend helyreállításának címén. A Vermos-völgy régóta vitás a két or­szág között. 1912-ig tőrök terület volt, de a montenegrói Kucs törzg magán­tulajdona és az itt lakó albánok a völgy használatáért Kucs községnek legelői illetéket is fizettek. A balkán­háború után Albániához csatolták, azóta folyik érte a versengés. Az al­bán kormány nyilatkozatot adott ki, hogy egy ilyen eset „igen könnyen megzavarhatja a Balkán békéjét". Amilyen béke a Balkánon van, az csakugyan felborulhat egy völgyi le­gelő kérdésében ís. A szovjet Csehország ellen. Külügyi vita a szovjet-unió végre­hajtóbizottságában. — Oroszország nem mond le az Erdős-Kárpátokról Való igényéről? A cseh kormány németnyelvű félhivatalosa, a Prager Presse rész­letesen beszámol a szovjetköztársa­ságok szövetsége központi végre­hajtóbizottságának október 18-án és 19-én lefolyt külügyi vitájáról. A tudósító szerint ez volt a szovjetnek eddig leghosszabb külpolitikai esz­mecseréje. Csicserin népbiztos ex­pozéjában minden fontosabb nem­zetközi problémáról és a szovjetnek ezekhez való álláspontjáról beszá­mol, kivéve a német kérdést. Fel­tűnést keltett, hogy Németországot meg sem említették. Ellenben kere­ken kijelentette, hogy a szovjet Magyarországgal semmiféle titkos megállapodást nem létesített, vala­mint semmi más országgal sem. Legfontosabb külpolitikai kérdés orosz szempontból a Franciaország­gal való megegyezés és az angol­orosz szerződés ratifikálása. Az elsőre nézve kifejtettte Csicserin, hogy a szovjet csak abban az eset­ben fogadja el, hogy ha Francia­ország minden feltétel nélkül el­ismeri a szovjetet és ez az elismerés a szovjet-unió egész területére vo­natkozik; azonkívül kölcsönösen kö­vetségek állításával fog járni a megegyezés. Megemlítette, hogy a nyugati államokban bizonyos ki­ábrándulás jelei mutatkoznak a szovjettel szemben, mert egyideig azt hitték, hogy az új gazdasági politika a „Nep" a magánkapitaliz­mushoz tér vissza. Most, amikor lát­ják, hogy az orosz gazdasági poli­tika megint radikális útra fordult, nem tudják csalódásukat leplezni. Az angol-kérdésben a szovjet igen fontos részletekben nagy elvi enged­ményeket tett forradalmi programm­jából, de kénytelen volt vele, mert a szovjet elismerésének kérdése a tengelye volt az angol választások­nak és az angol válság, úgymond Csicserin, a világkrizisek egész so­rának kezdetét jelenti. (Az angol választás eredményének hallatára alighanem megváltoztatta felfogását. Csicserin. A szerk.) A Skandináv­államokkal és Lengyelországgal normális a viszony, a Balti-államo­kat azonban óvta attól, hogy a szov­jet izolálásának tervéhez csatlakoz­zanak. Feltűnő Csicserin beszédének to­vábbi része, melyben a legbarátsá­gosabb szavakkal emlékezett meg a keleti szomszédokról: Törökország­ról, Perzsiáról, Afganisztánról, Hed­zsászról és különösen Kínáról. Vi­lágpolitikai jelentőségű történelmi eseménynek tartja a keleti kínai vasút ügyében kötött orosz-kínai megállapodást. Reméli, hogy Japán­nal is sikerül a megegyezés, mert a két államot már csak a Sachalin­szigeti nafta koncessziójának ügye választja el. Az expozét követő vita rendkívül élénk volt, különösen az angol szer­ződés körül egyenesen viharos. Egész sor szónok támadta a szerző­dést s különösen a parasztpárt kép­viselői hallani sem akartak arról, hogy a szovjet az adósságok fizeté­sét elvállalja. A vita legérdekesebb fejleménye Szkripnikov ukrajnai igazságügyi népbiztos felszólalása volt, aki Csi­cserint a Csehországgal való viszony ügyében interpellálta meg. Sajno­sán nélkülözte népbiztostársa expo­zéjában a cseh köztársasággal való viszony megrajzolását. Csehország teljesen a francia politika vizeiben evez és még mindig hallgat a szov­jet elismeréséről. Oroszországot pe­dig nagyon is érdekli Csehország magatartása, mert a st. germaini szerződést azért nem fogadhatja el, mert ez az Erdős-Kárpátokat Cseh­országnak engedte át. Oroszország erre a területre való igényéről épp­úgy nem mondhat le, mint Bessza­rábiáról. Az interpellációra Csicserin csak másnap, vasárnap felelt. Csehország­gal expozéjában azért nem foglal­kozott, mert a cseh-orosz viszonyban semmi új nincs. 1922-ben megegye­zést kötöttek ugyan, de Masaryk és Benes azért állandóan a jövő Orosz­országot várják, azt a kormányt, mely a szovjet helyére jönne. Ebből a célból Csehországból fészket csi­náltaik mindenféle politikai kalan­dornak, akikből új orosz intelligen­ciát akarnak kiképezni. Az Erdős­Kárpátokra vonatkozólag Csicserin egy szót sem szólt. Ez is valami, mert nem cáfolta népbiztostársának azt a kijelentését, hogy a szovjet soha le nem mond erről a területről.

Next

/
Thumbnails
Contents