Magyar külpolitika és világgazdaság, 1924 (5. évfolyam, 1-14. szám)

1924 / 12. szám - Jegyzetek az elmult negyedszázad történetéhez. Külpolitikai útmutató. 4. [r.]

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1924 július 15. indított az ázsiai vizekre és a háborút csupán a német hatalom elleni közös szervezkedés hárította el. A brit kormánynak sikerült az 1911-i angol-amerikai és angol-japán döntőbírósági szerződéseket kapcsolatba hozva, megegyezést teremteni a versenytársak között. Akkor az 1908-i választásokból már a szintén republikánus Taft Vilmos került ki győztesen. 11909—1913). Hivatala idején Roosevelt a maga jelölése és harmadszori megválasztása érdekében új harcot kezdett, annak eredménye azonban az 1896-ban uralomra került republikánus párt kettészakítása és az 1912-i választásban a demokrata Wilson Woodrow professzor megválasztása lett (1913—21). Wilson a külpolitika terén a körülményektől vezettette magát. Az amerikai nagytöke a Panama felé vezető úton Mexikó megszerzése felé szorította, hol 1911-től kezdve többször és 1913-ban fegyverrel is beavatkozott, de a latin államokkal szemben 1915-ben vissza kellett vonulnia. Ugyanígy az európai kérdésben 1917-ben a háborúba avatkozva elősegítette a világháború eldöntését, de mikor az amerikai hadsereg sikereire támaszkodva Európába hajózott, minden javaslatának kiforgatása után üres kezekkel és erősen megtépett babérokkal kellett hazatérnie. Az 1920. őszi választásokon éppen ezért az ohiói republikánus Hiarding Guraliel Warren aratott diadalt, ki az elődétől aláírt európai szerződéseket elvetve az egyes államokkal külön békére lépett, melyeket a szenátus 1921 nov. 18-án ratifikált. — Elnökei: 1897—1901. Mac Kinley Vilmos. 1901—9. Roosevelt Tivadar. 1909—13. Taft Vilmos. 1913—21. Wilson Woodrow. 1921—23. Harding G. W. 1923 óta Coolidge. V. ö.: Beard A. Ch.: Contemporary American history 1877—1913. New York, 1914. Coolidge: The United States as a World Power. New York, 1908. Német kiadás. Berlin, 1908. Mac Master I. B.: The United States in the World War. 2 kötet. New York, 1918—20. Kennedy I. M.: Imperial Amerika. London, 1910. Lopsley G.: The America of to-day. Cambridge, 1919. Lewy-Beaulieu P.: Les fttats-Unis du XX-me siécle. Paris, 1907. V. kiadás. 1912. Statistical Abstract of the United States. Washington, évente. Észtország — (észtül Eesti) balti köztársaság. Területe 44 ezer km1, lakóinak száma 1 millió, és pedig 700 ezer turáni eszt, 200 ezer szlávlett és 50 ezer orosz. Fővárosa Révai 130 ezer lakossal. Vasútvonalak ] hossza 991 km, kereskedelmi flotta 496 hajó 33.824 tonnatartalommal. A hadsereg létszáma 12 ezer ember. Alkotmánylevél kelte 1920 jan. 15. Egykamarás parlament (viigikogu) 100 képviselővel. — V. ö. Martra M.: L'Esthonie. Paris, 1920. — Észtország 1917-ig orosz tartomány volt és a forradalom után, 1917 ápr. 12-én kapott önkormányzatot (első függetlenségi nyilatkozat 1918 febr. 23.). Azzal élve már 1918 nov. 15-én elszakadt Szovjet-Oroszországtól . és függetlenségi nyilatkozatot tett. Fejlődését jelentékenyen befolyásolták azonban a katonai események. A német csapatok 1918 febr. 25-én Revált birtokba vették, mire ideiglenes nemzeti "kormány alakult, mely függetlenségi nyilatkozatot | tett közzé. Németország a kormányt nem ismerte el, mi természetesen Anglia és Franciaország befolyását erősítette meg. Németország csupán a német érzelmű balti nemességre támaszkodott, a nép függetlenségre törekedett és a német hatalom összeomlása után, 1919 máj. 28. újból függetlenségi nyilatkozatot adott ki (elismerte a nagykövetek tanácsa 1921 jan. 28-án). Fél évvel azután, nov. 19-én, a németek az országot elhagyták, mire kelet felől az oroszok vonultak be és kezdetét vette az önvédelmi harc (1919 nov.—1920 febr.), melyben az esztek angol segítséggel hazájuk függetlenségét megvédelmezték. Az 1920 febr. 2-i narvai (dorpati) eszt-orosz békében Oroszország elismerte Észtország függetlenségét. A balti államok közül Észtország, Finnország, Lengyelország és Lettország 1922 okt. 24-én egymással kölcsönös garanciaszerződést kötöttek.) Eupen — 1815—1918. porosz birtokban levő vallon város, mely 1920-ban Belgium birtokába ment át. Európa. — Az európai politika 1895-ben két nagy szövetségi rendszer egyensúlyából állott. Az egyik volt a hármasszövetség, másik a francia-orosz szövetség. A hármasszövetség magvát az 1879-i oroszellenes német—osztrák-magyar szövetség (Zweibard) alkotta, melyhez 1882-ben Franciaország ellen Itália csatlakozott. Az így létrejött 1882-1 szerződést 1887-ben, 1891-ben, 1902-ben és 1912-ben újították meg. A háború alatt Itália 1915 máj. 4-én kilépett, mire az 1879-i Zweibund maradt érvényben, amíg azt 1918 okt. 27-én Andrássy Gyula gróf külügyminiszter Ausztria-Magyarország különbékéjével föl nem bontotta. — A francia-orosz szövetséget 1892 aug. 17-én katonai egyezmény formájában kötötték meg azzal a kiKotéssel, hogy a hármasszövetség bármely tagjának mozgósítása egyben a francia és orosz mozgósításokat és a háborút vonja maga után. A francia-orosz katonai szövetség folytán Németországra, de az egész hármasszövetségre is, a Zweifrontkrieg (francia—német—olasz és német— ; osztrák-magyar—orosz frontok veszélye állott elő. — Természetesen a fegyveres béke éveiben (1895—1910) e nagy keretek között jelentékeny eltolódások mutatkoztak. Így Németország a keletázsiai kérdésben 1895— 98, Francia- és Oroszországgal szorosan együtt működött. A németorosz viszony az orosz-japán háború idejében (1905) és a potsdami csá>zártalálkozás idején (1910) szövetségi magaslatokig emelkedett, bár annak szerződésszerű nyomai nem maradtak, mert az 1905-i egyezmény nem került aláírás alá, az 1910-i egyezmény pedig nyugatázsiai kérdésekre vonatkozott. — Itália 1901ben Franciaországgal barátkozott meg (extrutour), osztrák-magyar szövetségesétől pedig elhidegedett, sőt az albán-monténegro-boszniai kérdésben oly éles ellentétbe került, hogy 1909-ben egyenesen Oroszországgal szövetkezett, bár ugyanakkor a hármasszövetségben is megmaradt. — Végül Ausztria-Magyarország 1897—1906. a macedóniai kérdésben Oroszországgal karöltve járt el annak ellenére, hogy a Balkánállamok a korszak elején Görögország kivételével valamennyien Bécs mögött sorakoztak. A körülmények azt mutatták, hogy ez egyensúly a hármasszövetségnek vezető szerepet biztosított és azt az olasz extratour ellenére is megtarthatta. Mi több, az osztrák-magyarorosz akció Berlinben azt a reményt keltette, hogy az európai béke régi alapját, a bismarcki három császár szövetségét is vissza lehetne állítani, mely Franciaországot csatlakozásra kényszeríthetné, de a kontinentális szövetség tervét, bár többször felmerült, mindannyiszor elejtették. Ily körülmények között a helyzet kulcsa kétségtelenül Angliában nyugodott, mert az egyensúly csupán külső behatás útján volt megváltoztatható. — Anglia 1895—1901. a hármasszövetséggel rokonszenvezett, sőt Itáliával az afrikai kérdésekben angol-olasz szövetség is jött létre. Mikor azonban a német ,világpolitika következményei érezhetőkké lettek, Anglia 1901 óta szemmelláthatólag a francia-orosz szövetséghez csatlakozott, miáltal egyes hatalmak helyett az egyik szövetség oldalán foglalt állást és az európai egyensúlyt megváltoztatta. Ettől kezdve Angliát a hármasszövetséggel ellentétes oldalon találjuk meg, minek látható jelei: 1904. angol-francia szerződés az évszázados ellentét és vitás kérdések likvidálására (ú. n. entente cordiale), 1908. revali egyezmény Oroszország bekapcsolása iránt, 1912. angol-francia szövetség (GreyCambon levélváltás) és tengerészeti egyezmény, angol-belga katonai megállapodás, 1914. angol hadüzenet. A szövetségesek mérkőzését az 1908-i reváli programm valóra váltása indította meg. Ennek főbb eseményei: 1911—12. Oroszország Balkán Szövetséget alakít Törökország és Ausztria-Magyarország ellen; 1912—13. a Balkán Szövetség Törökországot Konstantinápoly birtokára szorítja; 1914. támadás AusztriaMagyarország ellen a balkáni fronton (szarajevói merénylet) és a Szerbia segítségére siető Oroszország részéről Galíciában (előnyomulás Lembergen át Krakkó—Bécs irányában); Románia háborúba taszítása 1916-ban; Konstantinápoly