Magyar külpolitika és világgazdaság, 1924 (5. évfolyam, 1-14. szám)

1924 / 11. szám - A franciaországi választás

z á * MAGYAR KÜLPOLITIKA Politikai, közgazdasági és szociálpolitikai hetilap ES VILÁGGAZDASÁG Megjelenik minden csütörtök délután Budapest, 1924 V. évf. 11. szám Csütörtök, május 22 FŐBB CIKKEINK: A Magyar Külügyi Társaság vidéki akciója. — Horváth Jenő: Jegyzetek az elmúlt negyedszázad történetéhez. (IV.) — A besszarábiai kérdés. — A hónap krónikája. —' Közgazdaság. OOOO<X>OO<>CKX><X><X><X>OOOOO<X><> /\k franciaországi választás A lepergett két héten a világpolitikának két nagyjelentőségű eseménye volt. A németországi és a franciaországi képviselőválasztás. Ezekre figyelt a világnak minden tája- Nyilvánvalónak látszott, hogy a német nemzet politikai megnyilatkozása befolyással lesz a francia választás hangulatára és eredményére is. mert a német választás a német nacionalistáknak bizonyos homloktérbenyomulásával végződött, ez a francia nép lelkét és elhatározását is olyan irányban fogja megnyilatkoztatni, mely a csökönyös, mindenáron való jóvátétel rögeszméjének kedvező lesz. Nem egészen igy történt. Ha a német választás eredménye ugy lehet seholsem okozott meglepetést, annál nagyobb meglepetést szerzett a reá egy héttel lefolyt francia választás. Poinoaré nacionalista blokkja száznál több mandátumot veszitve, kisebbségbe került, s ezzel nemcsak Poincaré vált tehetetlenné, Tiánem magának a köztársaság elnökének, Millerandnak a helyénmaradása is, miután a nemzeti blokk voltaképeni megteremtője Franciaországnak koronázatlan államfője, az egykori radikális szocialista vezér. Az 1919. évben meghozott uj francia választási törvény alapján ezúttal választott elsöizben a francia nép a régi 600-on felüli kontingens helyett 584 képviselőt. A régi parlamentnek a számos pártja szerint való megoszlását nem lehet regisztrálni, mert a francia politikai pártok nem külön ülnek egymástól oly mereven, mint más országok parlamentjének a pártjai, s kisebb-nagyobb csoportnak ide-oc!a történő átcsuszamlása napirenden lévén, az egyes frakciók erőállapota egyre változott. Elég annyi, hogy a mult vasárnap lezajlott választáson az 584 mandátumból 11 lett a konzervaliveké, 137 a köztársaságiaké, 92 a baloldali köztársaságiaké, 102 az egyesített szocialistáké és 29 a kommunistáké. A még pótválasztásra kerülőknek, valamint a gyarmatoknak mindössze 9 mandátuma már igazán nem sokat változtathat azon, hogy Poincaré ellenzéke, a választási blokkba tömörült balpártiak harmincnál több szótöbbséget szereztek. Részletkérdés, s inkább tüneti jelenség, 'hogy a legpregnánsabb, megalkuvást nem ismerő nacionalisták, mint Clemenceau főstgitőtársa, Tardieu, a volt kabinetfőnök Mandel, Castelnau tábornok stb. egyáltalán nem jutottak mandátumhoz. Itt e pillanatban még nem ís lehel biztos prognosztikont mondani, kétségtelen, hogy ennek a választásnak világpolitikai jelentősége van. És nem egészen igaz, hogy az egész választási harc személyi harc volt, melynek éle Poincaré ellen irányult, S hogy belső részvétlenség, avagy egykedvűség közepette folyt le. Poincarét oly belső politikai motívumok buktatták meg, melyek igen szoros kapcsolatban vannak a legutóbbi évek francia külpolitikájával, s a makacs kitartással erőszakolt militarizmus ellenszenvességével. Franciaországban csak ugy, mint a külföldön a baloldali pártok megerősödését várták, csupán ily átütő győzelemre nem számítottak. Már a választás előtt megírta Gratien Candacc francia képviselő, hogy Poincaré parlamentje nem akarta megérteni, hogy a versaillesi béke végrehajtásának a lehetősége az antant szövetségesek szolidaritásán fordul meg. Másik hibája volt, hogy politikája nem volt eléggé demokratikus. Túlságosan féltette a nagy vagyonokat és nem törődött a kispolgári elemmel, a középosztállyal, mely egyúttal a proletariátusnak az elitje és társadalmi összekötője a nagyvagyon urainak és a nincsteleneknek. Csak egy dologgal törődött: Németország tönkretevésével. A francia frank leromlott, a drágaság egyre nőtt, s Poincarénak minden egyebet elnyomó külső politikája haszon helyett határozott gazdasági kudarcot és kárt hozott Franeiaórszágnak. Már most az a kérdés: bizonyossággal várható-e és ha igen, minő változás a francia belső és külső politikában, Az ellenzéki blokk a választás idejére, helyesebben Poincaré megbuktatására alakult, s az uj kormány megalakításában az egész uj többség aligha fog résztvenni, mert el nem képzelhető, hogy a kommunisták és forradalmi szocialisták résztvegyenek benne. Uj miniszterelnöknek négyen jöhetnek szobai: Herriot, a Uinárból lett lyoni polgármester, Lyon képviselője s a szociális radikálisok vezére, Paul Boncour, Briand, aki eddig nyolcszor volt már Franciaország miniszterelnöke és Painleué, aki a világháború idején szívesen kötött volna különbékét Ausztriával és Magyarországgal. Herriot szociális radikális pártja a maga 127 mandátumával a gerince a balpárti blokknak s igy a legvalószínűbb az ő miniszterelnöksége. És programja? A nemzeti védelmet rövid katonai szolgálattal kívánja biztosítani. Hangoztatja, hogy Franciaországnak joga van a jóvátételre és Németországnak kötelessége fizetni. Franciaország állandó biztosságát azonban nem az ész nélkül való folytonos fegyverkezésben, hanem a nemzetközi döntőbíróságban látja". Franciaország vezetőszerepet vállal az egész világ békés átszervezésében. Ez , választás előtti program volt. Most a választás után a program — eddigi hirek szerint igy formulázódik: 1. a Ruhr-vidék kiürítése, mihelyt Németország elfogadta a szakértők jelentését. 2. A szovji-tkoimány elismerése. 3. Szakítás a Vatikánnal s az államnak és egyháznak újból való szétválasztása. 4. A rendelettörvények eltörlése. 5. A nagy vagyonok súlyosabb megadóztatása. Angliában és Amerikában elégtéklhl látják Poincaré bukását, de í'kárcsaik Németországban, tisztában vannak azzal, hogy a németekkel szemben való politika dolgában az uj kormány sem fog sokban eltérni előde politikájától. Poincaré június első napjaiban hagyja el helyét s utána előreláthatóan Millerand is lemond. Utóbbi helyére Gaston Doumergue-t, a szenátus elnökét emlegetik. Bizonyos, hogy a többségbe került baloldali blokknak nincs olyan lenyűgözően erős egyénisége, mini Poincaré volt. Herriot egyszer a kamarában azt mondta, hogy a francia külpolitika, ugy fe-st, mint amikor ci győző a legyőzöttet kötélen vonszolja maga után, ahogy az ókorban volt szokásban. Aki ezt a kötelet megoldja, jobbhangzásu neve lesz a világ békére vágyó népeinél mint volt IIaymond Poincaré-t'. —y —a Ara 2000 korona