Magyar külpolitika és világgazdaság, 1923 (4. évfolyam, 1-40. szám)

1923 / 35. szám - A trianoni béke megalkotása. 1915-1920. 1. [r.]

Csütörtök, 1923. nov. 15. MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 normális viszonyokhoz eljuthatunk, mely célhozvezető utat azonban meg kell tennünk, mely uton még meg kell birkóznunk egy nagy akadállyal, amely lényegesen megváltoztam alkalmas a háború előtti kereskedelempolitikai helyzetei, illetőleg viszonyokat és ez a Franciaország által követett differenciális elbánás a háborúelőtti legnagyobb kedvezményezési! elbánással szemben. — A szomszéd államokat illetőleg w tekintetben nem lesznek oly nagy akadályok, niimt általában kereskedelempolitikai tekintetben. A szomszédokat illetőleg speciális viszonyaink speciális elbánást is lehetővé tesznek, csak éppen általános kereskedelem-politikai szempontból áll elő ez az akadály, amelyet illetőleg utalni kívánok arra, hogv még Olaszország is követni látszik ezt a rendszert, ami legutóbb az olasz-osztrák szerződés alkalmával jutott kifejezésre. A trianoni béke megalkotása ^9/S—7920. Irta Horváth Jenő egyetemi magántanár. A nyugati közvélemény a békeszerződések közül a versaillesi szerződést ismeri a legjobban. A békekonferencia munkájának javát annak megalkotására fordította és annak elkészülte után a nagykövetek tanácsának engedte át helyét. A sevresi bókét gyarmatpolitikai fontossága tette ismertté a 'hátaknak előtt. A neuillyi szerződést az az óhaj, hogy a Balkán-félszigeten tartósan békés állapotokat teremtsenek. A saint-germaini békére a német probléma közelsége hivta fel a figyelmet. A trianoni békeszerződés volt az egyetlen, mely csaknem az egész világ részvétlensége mellett alkottatott meg. E részvétlenség okai közöli az első mindenesetre Magyarország ismeretének abszolút hiánya volt. A békekonferencia döntöbirái csupán' Ausztriát ismerték és a német békeszerződés megalkotására fordították figyelmöket. A politikai mellékszintereken AusztriaMagyarországra elnyomott népeinek felszabadilását rótták ki, tekintet nélkül arra, hogy Ausztria és Magyarország lényegben, történelmileg és gyakorlatilag annyira különbözők voltak egymástól, mint Franciaország és Itália, és hogy e szerint a nemzetiségi kérdés is helyenkint más és más képet mutatott. Később csodálkozva hallották, hogy a felszabadítás jótéteményét a magyarok félreértik és rosszra magyarázzák, holott őket, — mint a franciák mondani szokták — négy évszázad óLa, nem élvezett régi függetlenségükhöz és szabadságukhoz viszszasegitettók. A második ok kétségtelenül súlyosabb, mert ha osztatlan a véHerniény az iránt, hogy a tudatlanság nem lehet mentő oka egy nemzet tönkretélelének, akkor még kevésbbé lehet az, hogy illetékes körök tudatlanságból azoknak engedték át a kérdés megoldását, kik a magyarság tönkretételében érdekelve voltak. Legyen szabad erre vonatkozólag utalnunk arra, hogy a brit kormány háborús céljai között 1918 elején Ausztria-Magyarország felosztása még nem foglalt helyet és Lloyd-Gcorge miniszttereilnök 1918 január 5-ikén megállapítottal, miszerint „AusztriaMagyarország felosztása nem alkotja részét háborús terveinknek". Másfél hónappal azután, 1918 február 24-ikén, azonban egy emlékirat került Balfour lord külügyi álfam titkár elé, mely többek között a következőiket tartalmazta: — „Olyan megállapításokat, hogy a szövetségesek nem akarják Ausztriát feldarabolni, kerülni kell.... Meg /,|e// kísérelni Ausztria.Magyarország erejének megtörését. . . Magyarországét, mely az ellenséges államok láncában a leggyengébb szem — (erre vonatkozólag) a fennálló ügynökségeket kell igénybe venni. Ez ügynökségek főleg a Cseh (CsehSzlovák) Nemzeti Szövetség, a Délszláv Komité". Ezt az emlékiratot a külügyi államtitkár elé az 1918 február folyamán megalkotott Department of Propaganda in Enemy Coitnlrics terjesztette lel, melynek elnöke Northcliffe lord, a Times és a Novoje Vremja tulajdonosai, osztrák-magyar ügyekben pedig referense, Seton-Watson (irói nevén Scotus Viator), a londoni egyetem (King's College) lanára, ki ugyanakkor, 1918 január 3-ikán adita ki a jelszót: ,,A béke első alapjává az önrendelkezés jogát kell tenni."* Az emlékirat e szerint maga utal bennünket azokhoz az iigvnökségeknez, melyeknek in/formációi és javaslatai Ausztria-Magyarország felosztását követelték és ezen informatív szervek közül meg is nevezte a csehszlovák és délszláv bizottságokat. Ha most tovább megyünk és azok egyike, a párisi eseti-szlovák komité munkája iránt érdeklődünk, akkor teljesen kimerítő felvilágosítást ad nekünk a cseh Benes Eduárdnak, a bizottság titkárának propagandafüzete, mely 1916-ban Párisban látott napvilágot és melynek címében az 1918 február 24-iki angol emlékirat lényege is benne van. A mii cirne: „Détruisez I Autrichie-Hongrie!" („Pusztítsátok el Auszilria-Magyarországot!") volt. (Páris 1916.) Programmja: — „Ausztria-Magyarországot fel kell osztani! Romjain fel kell állítani a csehszlovák államot, amely magában foglalja Csehországot, Morvaországot, Sziléziát és Szlovákiát, Lengyelország, amely északon lenne vele szomszédos és Oroszország, mely keletről a Kárpátokban volna szomszédja, a független cseh állammal Németország ellen áttörhetlen gátat alkotnának. Délen Nagy-Szerbia, a szerb, horvát és szlovén területekből egyesítve és Magyarországon át, a Lajta és a Rába között egy korridor által a cseh területhez kapcsolva, Németország körülkerítését teljessé tenné. Itália segítené a szlá* Seton-Watson R. W.: The pariiig of the statusquo. The New Europe 1918. jan. 3. sz. ',' vokat abban, hogy Ausztriát és Németországot az Adriától végleg eltávolítsák. Erdélyt Romániához fogják kapcsolni és a független Magyarország pusztán a magyarok által lakott területeket fogja megtartani. A nemzetiségi elvet nagy vonásaiban fogják alkalmazni, tekintettel a politikai és stratégiai szükségletekre... Pusztítsátok el Ausztria-Magyarországot! Eayesitsétek a Csehszlovákokat és Jugo-Szlávokat!"* Az 1916-diki röpiratban lefektetett alapelvek e szerint mindenesetre irányitó elvei voltak az 1918 február 24-iki londoni emlékiratnak is. Annálinkább, mert annak pontjait SetonWatson már október 17-dikén szembeszökően hasonló tartalommal leközölte: — VI. Ausztria-Magyarország ... .1. . . . a független Csehország, Morvaország meglevő tartományokból, Szilézia egy részéből és Felsömag'yarország szlovák vármegyéiből volna megalkotandó; A. . . Erdély, a tulajdonképpeni Magyarország és Dél-Bukovina román kerületei Románia Királysággal volnának egyesitendők; 5... egységes és független Jugoszláv Állam volna megalkotandó, mely Szerbia és Montenegró két királyságból, Horvátország-SzlavoniaDalmácia Háromegy Királyságból. Bosznia-Hercegovinából, Krajnából és Isztria, Karmthia, Styria és Délmagyarország részeiből állna; 6 .. . Magyarország a magyar törzsre szorítva, teljesen függetlenné lenne, és elsöpörvén korrupt és politikailag erkölcsi halott oligarchiáját, szélső demokratikus államformát öltene fel."** A nyugati hatalmaknak a béke megalkotásában tehát oly csoportok segédkeztek, melyeknek javaslatai Ausztria-Magyarország felosztását célozták és mint ilyenek az 1919—20. békeszerződésekben testet öltöttek. Mindeneseire meg kell jegyeznünk azt, hogy ez informátorok, a fenti első röpirat kijelentései szerint, a dunamenti cseh-orosz blokk megszervezését a nyugati hatalmakra veszedelmes Németország ellen javasolták és ezzel tették tetszetőssé azok előtt, kiknek harcvonalán Németország támadó ereje azok egész figyelmét annyira lekötötte, hogy a szerző számítása szerint, a Németország mögött elterült s őket közvetlenül nem érdeklő Keleteurópát behunyt szemmel a cseh-orosz blokknak fogják átengedni. Az informátorok Magyarország külön felosztását sem követelték és ezzel a hatalmak figyelmét elterelték attól az aggodalomtól, melyet a nemzetiségeinek szeparatisztikus politikájáról jól ismert és azok szabad fejlődésének útjában álló Ausztrián kivül a nyugati mentalitásban egy másik állam és egy nem német nemzet felosztása is támaszthatott. A magát felosztatni nem engedő Magyar* Benes E.: Détruisez l'Auiriche-Hongriel Páris, 1916. 62—71. 1. ** Seton-Watson R. W.: Ouir peace terms. The New Europe 1918. okt. 17. sz.