Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 18. szám - Ügyészi hozzászólás az igazságügyi kényszerstatisztikához

520 KÖNYVISMERTETÉSEK dolkozással alapjában ellentétes, s a mellett nyilvánvalóan helytelen, misztifikáló tanítás, amely a jogot a hatalomra, a hatalmat viszont a jogra alapítja, tehát láthatólag egy nagy önellentmondást takar. Érveit részint egy ködös metafizika, részint a túlságosan korlátozott érvényű logika fegyvertárából veszi, s úgy áll a modern szociológiai és lélektani kutatások eredményeivel szemben, mint ahogy egy középkori nehézlovas állana egy mai harckocsi előtt. Ez az elmélet hatalmat, erőszakot, kényszert és jogot összekever s azután szőrszálhasogató fogalma jogászattal ismét elválasztani igyekszik, holott kényszer és jog nem szinonim fogalmak, hanem az élet ellentétes pólusai. Az egyik az önkényuralom formája, a másik a jog szupremá ciójáé. Ez az elmélet azonban mit sem törődik ezzel, s „álmodva vívja a régi csatát." így nézett ki jogelméletünk, amikor Horváth Barna fellépett. Nálunk ő volt az, aki lerombolta a hatalom bálványába vetett idejétmúlt, tehetetlen hitet. Ez a negatív eredmény nyitotta meg az utat pozitív teljesítményei felé, amelyek a jogászi kutatás súlypontját a metafizika felől a szociológia, a logika felől a lélektan területére tolják át, s a mult század sekélyes álidealizmusa helyett egy méty újrealizmus alakját öltik. A szerző a címbe tett munkában mindenekelőtt összefoglalja az angol jogi kultúra néhány jellegzetes vonását: az eljárási (processzuális) jogszeniléletet, szemben a kontinens hatalmi szemléletével; az esetjogi felépítést az európai tudomány túláltalánosító pánlogizmusával szemben; a tökéletes és egyetemes bírói szervezetet a kontinens adminisztratíív beállítottságával ellentétben; a tradíciók jelentőségét és a jog szupremáciáját. Ez után a rövid bevezetés után a szerző azonnal főtárgyára tér át, s ismerteti az angol jogelmélet kiválóságainak tanításait, természetesen bíráló szavak kíséretében, s ahol szükséges, életrajzi adatokkal kiegészítve. A skolasztikusok (Salisbury János, Ockham Vilmos) és a klasszikus jogászok (Bracton Henrik, Sir John Fortescue, Sir Edward Coke) felfogásának rövid ismertetése után az utópia angol irodalmát mutatja be a XV. századtól napjainkig. Ez a kérdés már régen foglalkoztatja a szerzőt (Az utópia értelme Budapest, 1939; Der Sinn der Utopie, Wien, 1940). Az államférfi leggyakorlatibb problémáját látja benne; hiszen törekvéseinknek csak egy kis töredéke vezet célhoz; földi küzdelmünk tehát fogalmánál fogva utópisztikus Ennek legtökéletesebb kifejezését Morus Tamás Utópiájában találja meg, amelynek gondolatmenetét a vallásos eudaimonizmus, gazdasági kommunizmus és pacifizmus szelleme lengi át. Innen Harrington, Bacon, Godwin, Morris, Raven és Huxley művein keresztül vezet az út H. G. Wells modern utópiájáig. Külön fejezet szól a monarchomachokról. Különösen Buchanan György jelentőségét emeli ki a szerző. Működésüket egyébként a külföldi (francia, spanyol, svájci) monarchomachia keretébe helyezi, s a joguralmi doktrína és a pluralizmus modern tanításainak előzőit keresi bennük. Nagy figyelemre érdemes az imperatív elméletekről szóló fejezet. Ez az elmélet tulajdonképen félreesik az angol jogászi gondolkodás fővonalától. Mégis jelentőséget ad neki az, hogy egy olyan kiváló tudós képviseli, mint Hobbcs, aki mint filozófus és mint jogász, egyaránt nagyjelentőségű. Sze-