Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 18. szám - Előjegyzett jelzálogjog igazolása a magánjogi igényt polgári perútra utasító, bűnösséget megállapító ítélet esetében

ELŐJEGYZETT JELZÁLOGJOG IGAZOLÁSA 495 munkájában (347. 1.) ennek kapcsán találóan jegyzi meg, hogy „az előjegyzést szenvedett akár ítéletnapig várhat, míg megállapítják, fennáll-e ellene valóban az előjegyzett követelés vagy nem" és mindjárt hozzáteszi, hogy „ha hasonló követelések biztosítására biztosítási végrehajtás útján eszközöltek ki előjegyzést — Vht. 227. §. — harminc nap alatt meg kell indítani az előjegyzést szenvedő elleni eljárást — Vht. 235. § 2. bek." Itt közbevetőleg utalunk Sárffynak egy másik megjegyzésére, (amely „A végrehajtási eljárás jogszabályainak magyarázata" című [az alábbiakban rövidenSárffy végrehajtás] munkájában 612. 1.) van, amely szerint a Vht. 227. íjában meghatározott hatóságoknak módjuk van arra is, hogy a szóbanlevő biztosítást ne biztosítási végrehajtás útján eszközöljék ki, hanem a Trts. 93. §-a alapján kérjék. E megjegyzés kapcsán azonban rámutatunk irra, hogy a bírói gyakorlat nagyon szigorúan bírálja el azokat a hatóságokat és hivatalokat, amelyek megkeresésére az előjegyzés foganatosítható. Így pl. a Kincstári jogügyi igazgatóságtól, posta- és távírda igazgatóságtól megtagadta ezt a jogot. (Tatics telekkönyv, 254. 1.) Visszatérve kérdésünkre, a Bp. 493. §-a esetében tehát a rendes magánjogi 32 évi elévülési idő volna az a végső határ, amely alatt az előjegyzést kérőnek a közigazgatási hatóság véghatározatával kellene igazolni az előjegyzett jelzálogjogot, különben az az előjegyzést szenvedő vagy jogutóda kérésére az elévülési határidő elteltével töröltetik. A fentiekhez azonban mindjárt hozzá kell tenni,-hogy az igazolásnak ez az eljárásjogi határidőhöz nem kötöttsége a szóbanforgó esetben is csak akkor áll, ha az igényt nem per útján kell igazolni. (V. ö. Huf. telekkönyv 230. 1.: a fent hivatkozott 1877:3991. sz. legf. ítélősz. hat. „azon esetről szól, midőn az előjegyzés nem keresettel igazolandó"). Az előadottakhoz hozzá kell tenni azt is, hogy a perindításnak határidőhöz nem kötöttsége a praenotatusra nézve igen hátrányos lenne, mert az ingatlanforgalmat megnehezítené és az ehhez fűződő gazdasági közérdeket is sértené. Ez a szempont is tehát ellene mond annak, hogy a perindítás ne legyen haáridőhöz kötve. Végül ellene szól ennek a megoldásnak az a körülmény is, hogy a praenotatus a biztosítási végrhajtási úton előjegyzett jelzálogjog törlése iránt a Trts. 148. § alapján még törlési pert sem indíthat annak eldöntése céljából, hogy az előjegyzett jelzálogjoggal kapcsolatos követelés fennáll-e vagy sem. A 424. számú E. H. szerint ugyan „a kilörlési kereset nemcsupán bekebelezett, hanem előjegyzett jog kitörlésére is irányulhal'. azonban a 752. számú E. H. szerint ez a végrehajtási úton szerzett jelzálogjogok törlésére nem vonatkozik. (V. ö. Sárffy telekkönyv 508. lap.) Minthogy pedig a praenotatusnak sem kérvényi, sem egyéb úton nincs módjában az előjegyzett jelzálogjogot töröltetni akkor, ha a perindítás nincs eljárásjogi határidőhöz kötve, a rendes magánjogi 32 évi elévülési időig lenne köteles tűrni az előjegyzést, ha a hitelező a per megindítását elmulasztaná. (Az elévülési idő eltelte után azután a Trts. 155. §-a vagy a Ppé. 39. §-a alapján indított perrel töröltethetné az előjegyzett jelzálogjogot. (V ö.: Sárffy, Végrehajtás 100. 1.) Figyelembe kell venni itt azt is, hogy bárha az adott esetben arról van szó, hogy a büntetőbíróság a praenotatusnak a