Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)

1943 / 3. szám - Az új igazságügyi szervezeti törvényjavaslat

420 JUSTITIA MÉRLEGÉN hogy rátalálj a legégetőbb kérdésre, amit szóvá kell tenned, és ez a bírói kar immár tarthatatlan helyzete. A fiatal korom óta összegyűjtött könyveim között a napokban akadtam rá a Jogállam 1907. évi évfolyamában (621. lap) a szegedi kongresszus alkalmával megjelent következő sorokra: „A bírák bajai már-már banális igazsággá lettek . . . Egyfelől az állással járó méltóság és szellemi elfoglaltság, a bírák előzetes tudományos készültsége feltétlenül szükségessé teszi az életmód meglehetősen magas színvonalát, másfelől a rendelkezésükre adott fizetés még a legelsőrendű életszükségletek kielégítését is óriási problémává emeli. Az állam polgárainak szabadságát és vagyonát nem bízhatja joggal elégedetlen emberekre, ez oly axióma, melyet sem pénzügyi, sem politikai okok meg nem dönthetnek." Ezeket a sorokat ma is leírhatná valaki. Én csak két ponton változtatnék rajta. Az első mondatból a „már-már" kifejezést bátran elhagyhatjuk, az utolsó mondathoz pedig bátran hozzáfűzhetjük, hogy a bíró heroizmusát a legjobban éppen az bizonyítja, hogy az „axióma" figyelmen kívül hagyása ellenére a magyar polgárok szabadsága és vagyona — jó kezekre van bízva. De meddig tarthat ez így? A helyzetet — úgy látom — főleg két momentum teszi tarthatatlanná, és sürgősen orvoslásra szorulóvá. Az egyik, hogy a mezőgazdasági foglalkozásúak a mások irányában nagyon szűkre mért fejadagokkal szemben a közellátás terén bizonyos előnyöket élveznek, amelyek újabban jogszabállyal rendezett módon a magánvállalati alkalmazottakra is — bizonyos fokig — kiterjednek. Az ok, hogy ezek a köz szempontjából igen fontos termelő munkát végeznek. Hát a bíró munkája a jogrend fenntartása és biztosítása, a közrendet, a közellátás rendjét megzavaró cselekmények megtorlása körül nem elég fontos ahhoz, hogy a gyárimunkással legalább is egyenlő megbecsülésben részesüljön? Az első világháború idején kialakult a közalkalmazottak természetbeni ellátása, mégis a köztisztviselői kar volt az a rétege a társadalomnak, amely vagyoni szempontból a legmélyebbre süllyedt. Most még az akkor elért mélypont is túlmagasnak látszik? Még mélyebbre kell süllyednünk? Mert ide vezet, ha most az egyre szélesedő közellátási kedvezményekből — a múlttal ellentétben —- éppen minket rekesztenek ki! A másik a bírói lelkületnek egy különösen nehezen elviselhető ethikai konfliktus elé állítása. Az összeférhetetlenségi szabályok 1869. óta a bírót minden jöveelemszerző tevékenységből kizárják, hogy a gazdasági élet hullámain felülemelkedve ítélkezhessék. Ma azonban ezek a hullámok az ellenkező oldalról támadják a bírót, akit az ellá fásának a fogyatékossága teljes védtelenségre kárhoztat. Ha a gyermekének az egészsége fenntartásához szükségei- ellátást kívánja biztosítani, hacsak más úton a megfelelő mennyiségű élet szükségleti cikkekhez való hozzájutása nem lesz biztosítva, erős lehet a kísértés, hogy érintkezésbe kerüljön a „fekete piac" szennyes hullámaival. És azután üljön a bírói székbe, hogy ítélkezzék azok felett, akikre