Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)

1943 / 1. szám - Patronázs-munka és a Fiatalkorúak Felügyelő Hatósága

HARMATH: VALÓSAGBIZONY1TÁS Van azonban olyan alaptalanul megrágalmazott sértett is, aki nem akarja kitenni magát a valóságbizonyítással járó izgalmaknak, nem akar vádlott lenni még a valóságbizonyítás tartama alatt sem és becsületes nevét még attól a parányi szennytől is meg akarja óvni, mely a legvalószínütlenebb rágalmazások nyomán is mindig tapad. Az ilyen sértett lelki és erkölcsi kényszer alatt áll, mert ha nem járul hozzá a valóságbizonyííási indítványhoz, sőt ellenzi azt, a világ azt fogja hinni róla, hogy fél a valóságbizonyítás eredményétől. Erre a lelki nyomásra a megrögzött rágalmazók számítanak s a sértett hozzájárulását majdnem kierőszakolva, a nehezebben igazolható jogcím bizonyítási terhétől szabadulnak és könnyűszerrel odaszorítják a sértettet a valóságbizonyítás terére, ahol egyideig ,.ők lesznek a vádlók és a sértett ül a vádlottak padján". Ezért csak a sértett hozzájárulása alapján nem kellene megengedni a valóság bizonyítását. Fölösleges erő- és időpazarlás a bíróságoknak olyan tények bizonyításával foglalkozni, amelyek sem a közérdeknek, sem senki jogos magánérdekének előmozdítására, megóvására vagy védelmére nem szolgálnak. Kétségtelen, hogy a valóságbizonyítás kudarca vagy még inkább a rágalmazó tényállítás valótlanságának bírói megállapítása, tökéletesebb elégtételt nyújt a sértettnek, mint a valóságbizonyítás nélkül keletkezett ítélet. Ha azonban pusztán csak a sértett hozzájárulásából eredő jogcímet a törvényhozás teljesen elejtené, akkor a valóságbizonyítás e címen a törvény értelmében ki lévén zárva, a rágalmazót büntetéssel sújtó ítéletnél teljesebb elégtételt, sértett becsületének tökéletesebb reparációját senkisem várhatja és senkisem mondhatja a sértettről, hogy azért nem járult hozzá a valóságbizonyítási indítványhoz, mert oka volt félni annak eredményétől. * A magyar magánjog 1928. márc. 1-én benyújtott törvényjavaslatának 1711. §-a szerint: „aki jogával él, az ebből másra háruló kárért nem felelős, kivéve, ha nyilvánvalóan csak károsítás céljából teszi". Miért ne lehetne ezt a jogelvet a büntetőjog terén is érvényesíteni — és büntetőjogilag felelőssé tenni azt, aki — anélkül, hogy a közérdek vagy jogos magánérdek előmozdítása vagy védelme szükségessé tenné — igazmondási jogával nyilván csak azért él, hogy más becsületének ártson? A jövő büntetőjogának feladata, hogy az igazmondás jogának ilyen nyilván jogellenes gyakorlását a valóságbizonyítás feltételeinek kellő szigorításával megakadályozza.