Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)

1943 / 3. szám - Újkantiánizmus és újhegeliánizmus a jogfilozófiában

ÜJKANTI, ÜJHEGELI JOGFILOZÓFIA 77 a történetileg adott, -változó jogi tartalomnak megítéléséhez egy általánosérvényű, változatlan, formai zsinórmértéket talájon. A megítélésnek azt az általánosérvényű módszerét kívánja tehát csupán felderíteni, amely szerint egy pozitív jogi tartalom helyességét vagy helytelenségét el lehet dönteni. A helyes jog nézete szerint nem természetjog, hanem maga is pozitív jog, egy „bizonyos fajta tételes jog": az a történetileg adott jog, amely az igazságosság vagy a „szociális ideál" formai zsinórmértékének megfelel. Igaz ugyan, hogy az ő számára az igazságosság vagy a „szociális ideál" gondolata nem erkölcsi értéket jelent, hanem csupán a tudományos rendezésnek egy formai módszerét, amellyel szerinte a jogi tartalmakat teljes összhangba lehet egymással hozni. Stammler ugyanis az erkölcs hatáskörét csupán az ember belső lelki világára korlátozta és a külső társadalmi együttműködést a jog kizárólagos hatáskörébe utalta s ezáltal elvágta annak a lehetőségét, hogy a jog helyességét az erkölcsi helyesség értelmében foghassa fel. Egy másik nehézség származott számára abból, hogy a „szociális ideállal" csupán a jogi tartalmak helyességét ítélte meg, nem pedig egyúttal a jogi forma helyességét is. Ily módon az anarchizmus kérdését, hogy t. i. a jog létezése önmagában — tekintet nélkül tartalmára — igazolt-e vagy sem. kénytelen volt egy külön vizsgálat során eldönteni. Megoldásainak hiányosságai ellenére is maradandó érdeme azonban Stammlernek, hogy módszertanilag megmutatta a lehetőségét a helyes jog egy olyan elméletnek, mely nem jelent" visszaesést a természetjogba. 2. Az újhegeli jogfilozófia. Az újkanti jogfilozófiának éppen módszertani, tisztán formai jellege volt az, ami a konkrét tartalmakkal teli jogfilozófia utáni törekvést újból életre keltette. Egy ilyen jogfilozófiát akart az újhegelianizmus megalkotni. Valóban úgy látszik, hogy Hegelnek a filozófiája, aki az „objektív szellem"-ről szóló tanításával a történeti és társadalmi létet helyezte a filozófiai érdeklődés központiába, s akinek jogfilozófiája filozófiai rendszerének nem a határán, hanem annak gyújtópontjában áll, jobb alap a jogfilozófia számára, mint a kanti ismeretkritika, mely kétségtelenül a természettudományok és a matematika felé van beállítva. Azzal az előnnyel szemben azonban, melyet Hegel filozófiája a történeti valóságban rejlő eszmék filozófiai megértése számára nyújt, hátrányként áll szemben önkényes metafizikai spekulációkkal való megterheltsége. Az a hegeli feltevés, hogy a magasabb „filozófiai" gondolkodás színe előtt a közönséges gondolkodás által megállapított ellent-