Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)

1943 / 3. szám - Újkantiánizmus és újhegeliánizmus a jogfilozófiában

KERESZTLEVÉL ÉS ÁTTÉRÉSI BIZONYÍTVÁNY 405 vezethető ez arra a köztudomású tényre is, hogy az egyházpolitikai törvények meghozatala idején általánosan uralkodó és az akkori jogalkotásokban is kifejezésre jutó közszellem nem tulajdonított az áttéréseknek különösebb fontosságot, nem fűzött ahhoz államjogi szempontból különösebb jogkövetkezményeket, kétségtelen azonban, hogy valamely valláshoz való tartozás több köz- és magánjogi vonatkozásban az anyakönyvi törvények meghozatala után is fontos maradt (gyermekek vallása, egyházi adózás, egyes alapítványok kedvezményében való részesedés, stb.). Ez az oka annak, hogy az áttérés közjogi szabályozását szükségesnek ítélte a törvényhozás és a Btk. 397. §-át nem helyezte teljesen hatályon kívül úgy, hogy az a gyakorlatban alkalmazásra nem került, nyugvó jogszabály maradt és gyakorlati alkalmazás lehetősége hiányában idevonatkozóan bírói joggyakorlat sem fejlődhetett ki. III. A zsidótörvény meghozatala óta azonban ez a helyzet is lényegesen megváltozott. Attól a ténytől, hogy a törvény értelmében ki tekintendő zsidónak és ki nem, számtalan jog létezése vagy megszűnte függ. Ennek a ténynek bizonyítása tehát az egyénre nézve nagy horderővel bír. Amikor tehát a zsidótörvény végrehajtási rendelete a 7720/1939. M. E. számú rendelet az áttérések igazolására többek között a keresztlevelet jelölte meg (7720/1939. M. E. sz. rend. 1. §. II. bek.: „Az izraelita hitfelekezetből keresztény hitfelekezetbe való áttérést az erre vonatkozó bejegyzést tartalmazó anyakönyvi kivonattal, keresztlevéllel kell igazolni"), illetve annak a lelkésznek bizonyítványát, akinél az áttérés befejeztetett (7720/1939. M. E. sz. rend. 1. §. III. bek.-e) és'" a lelkészt e rendelet 68. §-a e bizonyítványok kiállításáért egy pengő díj felszámítására is feljogosítja, őt olyan állami közigazgatási teendő elvégzésével bízta meg, amelynek betöltése keretén belül a lelkész a közhivatalnoki minőségre vonatkozó általános jogfelfogás szerint közhivatalnoknak tekintendő. Sem a Btk. 461. §-a, sem az 1940. évi XVIII. tc. 3. §-a az egyházak és felekezetek lelkészeit nem sorolja fel azok között, akiket közhivatalnoknak kíván tekinteni és ezek pusztán lelkészi minőségükben más törvényben sincsenek ilyenekül megjelölve, de nem tartja őket közhivatalnoknak pusztán lelkészi minőségükben a bírói gyakorlat sem (C. 8422/1928. B. H. T. IX. 940.). Erre a fentiekkel ellenkező azt a jogi álláspontot lehetne alapítani, hogy az egyházi anyakönyveket kiállító lelkész az anyakönyvi törvény hatálybalépte utáni időre vonatkozóan nem lehet közhivatalnok és éppen ezért az általa kiállított okirat sem lehet közokirat. Az 1940:XVIII. tc. 3. §-a körül kialakult bírói gyakorlat szerint azonban (C. L 2037/1940.) e törvényhely nem kimerítően és nem kizárólagosan sorolja fel a közhivatalnokokat, hanem emellett továbbra is hatályban maradtak más törvényhelyeknek azok a rendelkezései, amelyek az állami igazgatásban részes bizonyos személyeket közhivatalnoki jelleggel ruháztak fel. Kitűnik ez abból is, hogy sem az 1940:XVIII. tc. 3. §-a, sem e törvény más helye nem tartalmaz olyan különleges szabályt, vagy általános klauzulát, amely a Btk. 461. §-án kívül a közhivatalnoki minőségre vonatkozóan intézkedő más törvényes rendelkezéseket hatályon kívül helyezné. Az 1940:XVIII. tc. 3. §-ának miniszteri indokolása pedig azt mondja, hogy a mai jogfelfogás szerint mindaz a tevékeny-