Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)

1943 / 1. szám - Megilleti-e az egyetemet a doktori cím megvonásának joga? [A XXIII. évf. 1942. 19. sz. 361. oldalon megjelent ilyen című tanulmány kiegészítése.]

A JOGÉLET ESEMÉNYEI 367 is ez az elv ismerhető fel, de az esküdtbíróság mégis a bíráskodás torzképe lett: itt a sértett egy törvényszék területének egész lakossága s ez a széteső tömeg nem a rajta esett sérelmet érzi, hanem a vádlottban üldözött barátot lát, akit a csávából mindenáron ki akar húzni. A szociális eszme érvényesülése büntetési rendszerünkben címmel tartott előadást Dr. Zehcry Lajos az Országos Nemzeti Klub március 31-i összejövetelén. A szociális eszme érvényesítésének módja és mértéke minden kultúrállamnak főgondja. Attól, hogy az állam milyen körben és milyen mértékben valósítja meg azokat a követelményeket, amelyek a szociális eszme gyakorlati érvényesítésének körébe tartoznak, nagyban függ az az értékítélet, amelyet az államnak az emberi művelődés szempontjából megállapítható jelentősége felől alkotnak. Erre a körülményre mutatott rá az előadó, hangsúlyozva azt, hogy épen ennélfogva igen fontos a szociális eszme valódi jelentésének minél tisztultabb megvilágítása. Megítélése szerint a szociális eszme a társas közösségben élő ember emberminőségéből származó legegyetemesebb követelmények összefoglalása. Kölcsönös vonatkozásokat teremt az egyén és a közösség tekintetében, amelyek az emberi eszmény megvalósításának legegyetemesebb eszközéhez és módjához, a munkáhpz kapcsolódnak. A munka egyéni vonatkozásban az emberminőség legnemesebb kifejezése, az egyén és a közösség viszonylatában pedig az emberi közösség létének, fennmaradásának és fejlesztésének eszköze. Az egyén és a közösség között az emberminőség folyományaképen a munkával kapcsolatban kialakuló alapvonatkozásból az egyénre az a kötelesség származik, hogy emberi lényegének megfelelően részt vegyen a közösség céljait előmozdító, egyben az ő saját emberi lényegét is kifejezésre juttató munkában, a közösség pedig igényt szerez az egyén munkájának a megkövetelésére; az egyén kötelességével szemben áll az ő igénye arra, hogy munkájával hozzájárulhasson az általános emberi rendeltetés szolgálatához, amellett egyéniségének értékei alapján érvényrejuttathassa saját emberi lényegét; a közösségre pedig az a kötelesség hárul, hogy akképen állapítsa meg szervezetét és a szervezet keretében akképen rendezze az emberi életviszonylatokat, hogy a munka végzése valóban lehetséges is legyen. A munkához kapcsolódóan jelentkező szolgálat és igény tartalmát ekképen a kötelesség eszméje fogja egybe. Annak folytán pedig, hogy a kötelesség teljesítése javára, a kötelesség elmulasztása pedig terhére esik annak, akit a kötelesség terhel, a szolgálatot és az igényt összefogó kötelességteljesítést a felelősség eszméje látja el magasabbrendű tartalommal. Felelős az egyén önmagával és azzal a közösséggel szemben, amelyhez tartozik; a vonatkozások kölcsönösségénél fogva pedig a közösség felelős a közösséget alkotó egyénekkel szemben. Ebből a felelősségből folyik az erkölcsi világrend legmagasabbrendű életparancsa: az emberbaráti szeretet. —• A szociális eszme legegyetemesebb elemeit tehát az előadó a munkához kapcsolódó kötelességben és igényben látja, amelyeknek egyensúlyát a felelősség érzésében gyökerező emberbaráti szeretet irányítja, összhangját pedig az erkölcs parancsát, az emberiesség