Magyar jogi szemle, 1942 (23. évfolyam, 1-19. szám)

1942 / 3. szám - Felsőbírósági elnökök évnyitó beszédei

51 1840:XX. tc. a maga összességében valóságos hiteljogi kódexet alkot. Az ugyanebben az évben keletkezett XXI. tc. a betáblázási rendszer átalakításával és kiterjesztésével, a telekkönyvi intézmény egyenes előfutára. Az 1840:XXII. tc.-be iktatott csődtörvény magas színvonalú jogalkotás. Nemzeti és politikai szempontból szinte fölmérhetetlen jelentőségű az 1844:11. tc, amely a társországokbeli követeknek biztosított kivételektől eltekintve, a magyart teszi az országgyűlés kizárólagos nyelvévé, a kancellária, a helytartótanács, valamint a bíróságok nyelvévé és szentesíti azt a királyi rendeletet, amely szerint az ország összes iskoláiban a magyar a tanítás nyelve, a kapcsolt részek középiskoláiban pedig rendszeres tantárgyként tanítandó. Széchenyi működésének tulajdonítható nagyrészben az 1844: IV. tc, amely megszünteti a nem nemesek birtokképtelenségét és ezzel hatalmas lépést tesz egyfelől a jogegyenlőség felé, másfelől föloldja az ingatlanok forgalomképességét gátló kötelékek legfontosabbjainak egyikét. Betetőzi ezt a fejlődést az 1848-as törvényhozás, amelynek különösen a jobbágyok fölszabadításáról rendelkező IX. és az ősiség elvi megszüntetését kimondó XV. tc.-e áll szoros kapcsolatban Széchenyi munkásságával. Talán nem érdektelen ezek után annak vizsgálata, mennyiben igazolta Széchenyit, a jogpolitikust a jogfejlődés későbbi iránya. Széchenyi eszmevilágában, amelyet az osztrák polgári törvénykönyv, majd az annak hatása alatt kialakult bírói gyakorlat egy darab ideig szintén vallott, az ingatlan főként mint a tőke egy neme és tényezője szerepel. Eszerint a fölfogás szerint az ingatlannak éppúgy kell hasznot hajtania és gyümölcsöznie, mint a tőke egyéb nemeinek. Az ingatlan forgalmát meg kell könnyíteni, biztosítani kell; az ingatlant minél erősebben bele kell vonni a hitelélet kereteibe. Ezzel szemben legújabb jogfejlődésünk mintha, közelednék ahhoz a régi magyar fölfogáshoz, amely az ingatlanban elsősorban az ország egy-egy darabját látta és amely fölfogás az ingatlan szerzéséhez és bírásához bizonyos érdemességet kívánt. Ez az alapeszme, amely a 48 előtti régi magyar birtokjognak bizonyos morális és közjogi színezetet adott, mintha életre kelne egyes újabb ingatlanjogi intézményeinkben: a haditelekben, a vitézi telekben és az 1936:XI. tc-ben szélesebb körre kiterjesztett hitbizomány intézményében is. Az a küzdelem, amelyet Széchenyi István az ősiség ellen vívott, 1848-ban teljes diadalra vezetett. De már az országbírói értekezlet sok tekintetben visszanyúlt az ősiségben rejlő helyes alapeszméhez, amidőn az ősiségét a forgalmat megbénító káros vonatkozásaitól megtisztítva, az intestát ági öröklés formájában ismét magánjogunk egyik alapvető tételévé tette. Az élők között