Magyar jogi szemle, 1941 (22. évfolyam, 1-19. szám)

1941 / 1. szám - Dologiság - kötelmiség

21 lett vizsgálva a kérdést, nem tekinthető mindaz dolognak, amit a közhasználatban annak mondunk. Hiszen a közhasználatban mindent dolognak veszünk és mondunk, ami nem személy. A jogi jelentőség szempontjából fontos megkülönböztetésben nem sokkal jutott messzebb a közhasználatnál az Optk., amely 285. §-ában olyan meghatározást kodifikál, hogy „mindaz, mi a személytől különbözik és az embernek használatára szolgál, jogi értelemben dolognak neveztetik". Ez a tág és általánosságban tartott meghatározás a kétségtelenül szűkebb körű jogászi dologfogalom szempontjából nem kielégítő. Pedig a fogalmi tisztázottságnak és szorosan meghatároltságnak itt is megvan a maga nagy jelentősége. Hasonló tágasság mellett ugyanis a dolog fogalmi körébe csúsztak a jogok és egyéb elvontságok is, mint amilyen a vagyon, örökség, stb. és ez maga után vonta a dolog fogalmi körén belül a külön testetlen dolog megkülönböztetésének és kategóriájának beállítását is. A dolog ilyen tág fogalmi kezelése mellett erre szükség volt, viszont a testetlen dolog megjelölésben önmagában rejlő lényegi ellenmondás van. És ebből a lényegi ellenmondásból olyan labilitás következik, amely elmosódottá teszi ezt a fogalmi alapot és egyben alkalmatlanná, hogy arra jogintézményt konstruálni és köréje jogszabályokat létesíteni lehessen. A belső fogalmi ellenmondást azt hiszem nem kell bővebben magyarázni. Mindenki tudja és érzi, hogy ami fizikai uralma alá nem esik, az jogi értelemben nem lehet dolog. Ezért nem lehet dolog a vagyon, az örökség, mert ezek összesítő fogalmak csupán. A vagyonnak és az örökségnek egyes tárgyai azok, amelyek dolognak tekinthetők. Nem lehet dolog a jog sem, pl. a vadászati, halászati jog, hanem dolog csupán az a tárgy, amire ez a jog vonatkozik. (Földbirtok.) Nem lehetnek dolgok a szellemi javak sem. Ezeket jogfilozófiai és világnézeti okokból sem fogadhatjuk el dolognak. Mert mi, akik a dualizmus alapján állunk, nem engedhetjük elmosni és eltüntetni a test és a lélek, az anyag és a szellem közötti különvalóságot. Soha sem leszünk hajlandók egy írói műben, egy festményben, vagy egy szoborban csak dolgot látni. Hanem megkülönböztetjük a könyvet, ami dolog, annak tartalmától, ami már szellemiség, és amit már nem dologi, hanem személyiségi védelemben részesítünk. Éppen úgy a festmény és a szobor is dolog, de attól, amit a szoborban megfoghatunk és amit eladhatunk, vagy megszerezhetünk, külön létezik a művész szellemi megnyilvánulásaként szereplő elgondolás és ötlet, amelyet a kép és a szobor magába zár és megtestesít. Éppen úgy, mint az emberi testben is a lélek a testtel egyesülve és a testnek, mint kifejező eszköznek segítségével jelentkezik. De mégis a test és a lélek két különálló valami. A dologiság védi a kép vagy a szobor megvásárlóját, mint tulajdonost mindenki más behatásával (pl elvitelre irányuló tö-