Magyar jogi szemle, 1941 (22. évfolyam, 1-19. szám)

1941 / 11. szám - A szociális igazság a magánjogban

209 szempont elhanyagolásával három csoportba összefoglalva mégis érintenem kell a magánjog fejlődésében irányító szerepet játszó legfontosabb felfogásokat. Az első csoportba tartoznak az individualizmus különböző árnyalatú elméletei. Ezek köbbé-kevésbbé megegyeznek abban, hogy valósággal csak az egyének léteznek, minden egyén önmagában teljesen befejezett, önálló lény, maga alakítja ki egyéniségét, maga határozza meg a törvényeit, tehát autonóm. A társadalom hasznos és szükséges, de valóságos léte nincs, az egyének halmaza, gyakorlati, hasznossági megfontolások alapján mesterségesen megszervezett sokaság. Kétségtelen, hogy a történeti magánjogi rendszerekre eninek az irányzatnak volt a legnagyobb befolyása, de ki lehetne mutatni, hogy olyan magánjogi rendszer, amely mereven és kizárólagosan individualista lett volna, sehol sem alakult ki. Azok a magánjogi rendszerek, amelyek túlnyomóan individualista felfogású törvényekből alakultak, a társadalmat szabad, autonóm egyének mechanikus együttműködésének tekintik, az embert a közösségtől független egyénnek látják, igazságeszményük az, hogy minden egyénnek meg kell kapnia azt, amit az élet szabadversenyében magának szerződéssel vagy másként ki tudott harcolni, a magánélet terén nincs szükség a közösségi érdekek sui generis védelmére, mert a közérdek épp az, hogy az egyéni erők a versenyben szabadon mérkőzhessenek és a legjobb, a legerősebb érvényesüljön. Egészen röviden ez az individuális, egyéni igazságeszmény. Individuális igazság eszmény valósul meg magánjogunkban pl. az 1876. évi XIII. tc. 12. §-ának, az 1898. évi II. tc. 6. §-ának, 46. §-ának, az 1884. évi XVII. tc. 88. §-ának azokban az újabb törvények által meglehetősen megtépázott rendelkezéseiben, amelyek szerint a család és a gazda, a gazdálkodó és a mezőgazdasági munkás, az iparos és a segédje közti viszony szabad egyezkedés tárgya. Az individualizmussal szemben a másik szélsőséges felfogást a különböző kollektivista elméletek tanítják. A kollektivizmus tanítása szerint az elsődleges, eredeti valóság a társadalom, reális léte csak a társadalomnak van, az egyén a társadalomból levezetett másodlagos jelenség, az egésznek önállótlan része, öncélja nincs, rendeltetése a társadalomnak minden fenntartás nélküli szolgálata. Olyanféle az egyén és a társadalom viszonya, mint a biológiai organizmusban a sejtek és a szövetek kapcsolata az egész organizmushoz, vagy mint pl. a meduzaállamoknak is nevezett szifonoforákban az egész állat viszonya az egyéni életüket már elvesztett, még szerveikben is a közösség szolgálatára átalakult egyes meduzatagokhoz. Ennek a felfogásnak a kollektív igazságeszmény felelne meg, amely az egyéntől megtagadna minden öncélú szabadságot, jogot, az egyén teljes lelki, sőt jogi beleolvadását követélné a közösségbe. A magánjog és ez az igazságeszmény összeférhetetlenek, ott, ahol a kollektivizmus következetesen érvényesülne, magánjogról nem lehetne beszélni. Abból viszont, hogy pl. a szovjetnek is van magánjoga, nyilvánvaló, hogy legalább ezidőszerint merev kollektivista jogrendszer nincs és a kollektivizmus szótárából