Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1940 / 3. szám

47 sok hátteréül és jogosultságául felállított úgynevezett élettérelmélettel*, azután a történelmi jogon alapuló államterjeszkedésnek ránk is vonatkozó elméletével kívánok foglalkozni. Én ugyanis úgy látom, hogy a napjaink minden gondját, izgalmát és fantáziáját lefoglaló legújabb államterjeszkedési törekvések jogi megítélésében csak úgy járunk a helyes úton, ha a rendszerezés munkáját e két főcsoportba osztással végezzük el. Nézzük először az élettér megszerzésében nyilvánuló hódítás erkölcsi és jogi igazolását. Az emberiség történelmének egy bizonyos szakaszát a népvándorlások koraként ismerjük. Az előttünk ismert akkori világnak egyik nagyobb részében egyszerre általános mozgolódás támad: a jobbára törzsi kötelékekben élő népcsoportok megindulnak megfelelőbb létfeltételek után. Milyen okokra kell visszavezetnünk a megfelelőbb létfeltételek keresésének általánosan felbukkanó tünetét? Annak a harmóniának a megbomlására, amely az egyes néptörzsek és környezetük között addig fennállott. Bizonyos, hogy a megbomlott harmónia helyreállításának feladata ezen az úton volt könnyebben elvégezhető, mert még ma is érvényesülő társadalomfizikai törvény, hogy az erők a legkisebb ellenállás felé törnek ki. Ez könnyebb út volt, mint a megbomlott harmóniát megfelelő szellemi fejlődés útján megteremteni. Alig hiszem, hogy tévednék, ha azt állítom, hogy a népvándorlás indítóoka a törzsi szervezeti fejlődésig eljutott népek szellemi fejlődésének pangására, csődjére vezethető vissza, amely ösztönös és ellenállhatatlan erővel hajtotta őket akkori állami életük extenzív és intenzív kiépítésére egyaránt. Ez a népvándorlásnak és az pzzei szükségképen velejáró hódításnak a morphológiája. Akkor még ennek a szellemi-fejlődési csődnek, mint hajtóerőnek, nem kellett szükségképen nagyobbfokúnak lennie, mert a megfelelőbb létfeltételek keresése az akkor gyéren lakott földön nem ütközött túlságos nehézségekbe. Ez volt az első élettérkeresés. Az új élettérbe került nép sorsa vagy az lett, hogy magába olvasztotta az ott talált népet, vagy maga olvadt be abba, aszerint, hogy a legfőbb összetartó erő: a morális erőfölény a két nép közül melyiknél volt. Ez és nem a katonai erőfölény irányította azt a folyamatot, amely szerint az egybeolvadás létrejött. Nézzük meg, mi volt az egyesülés alapvető feltétele? Erre csak egy lehet a felelet: az a nívókülönbség, amely a hódító és meghódított néptörzsek erkölcsi értéke között fennállott. A morál vonzóerejének érvényesülése ugyanis annál nagyobb, minél * Ez az elnevezés új és idegen eredetű, de annyira kifejező, hogy szívesen használom én is és pedig a történelmi korokra tekintet nélkül.