Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1940 / 15. szám - A jogcímvédelem tanának kérdéséhez

312 sára (Ingatlan kétszeri elidegenítésére és a M. T. J., a Magyar Jogi Szemle 1931 márc. számának melléklete) es Reitzer Bélának éppen a Fejezetek vonatkozó részéhez írt mélyen szántó fejtegetéseire. (Tulajdonszerzés végetti megtámadás. Glossza, stb. Bp. 1932. 47—68.). A gyakorlat a Mtj. 512. §-ában kifejezni szándékolt intenciót a rosszhiszeműség és az azzal egy tekintet alá vont gondatlanság fogalmának kiterjesztő értelmezésével annyira magáévá tette, hogy a mai jogállapot szerint többé már nem a megtámadó félnek kell bizonyítania a telekkönyvi tulajdonos, vagy egyéb jogszerző rosszhiszemét, hanem fordítva, az utóbbinak kell magát negatívumok bizonyítására vállalkozással exkulpálnia a rosszhiszeműség vádja alól. A nem jogügylettel, hanem egyoldalúan, különösen végrehajtási úton kieszközölt jelzálogjogalapításoknál viszont a jogszerző rosszhiszeműsége sem kívántatik meg, elégséges a korábbi elkötelezés kimutatása. A legérdekesebb ezzel kapcsolatban az, hogy az ,,állandó gyakorlat" a telekkönvvi publicitás és jóhiszem — fentiek szerint régen figyélmen kívül, hagyott — elveire hivatkozik ebben a vonatkozásban, mondván, hogy ,,a telekkönyvi rendelet 150. §-ának és a 947/1888. I. M. sz. rend. 8. §-ának a rendelkezései csak azokra a jóhiszemű harmadik személyekre nyernek alkalmazást, akik a dologi jogot, vagy az ily jogot terhelő további jogokat jogügylettel szerezték.' (Kúria, V. 405/ 1931.). A jogcímvédelem tanának ez a messzemenő kiterjesztése sem elvi, sem praktikussági szempontból nem tekinthető indokoltnak. Az Optk. 440. §-ából levezethető és szokásjogi úton jogszabállyá vált tétel mindenben megfelel a telekkönyvi rendszert átszövő anyagi jogi szabályoknak, mert védi azt, aki ezt a védelmet egyedül megérdemli: a jóhiszemű telekkönyvi jogszerzőt. (Schuster, id. m. 3.). A rosszhiszemű szerző viszont e szerint sem részesülhet bírói oltalomban, értvén rosszhiszeműség alatt azt, hogy valaki tudatosan harmadik személyek jogainak kijátszásával, érdekeinek sérelmével szerez jogot. Az újabb gyakorlat ellenben, — a rosszhiszeműség mivel sem indokolt liberális kezelésével, — a jóhiszeműség megállapításának csak akkor enged teret, ha a jogszerző eljárása a körültekintésnek és gondosságnak oly fokát mutatja fel, amelyet a mai gyorslüktetésű életformában emberileg és vitális érdekek elhanyagolása nélkül szinte lehetetlen kifejteni. Grosschmid indokolásául az egyszerűbb falusi népnek a telekkönyvtől való idegenkedésére és arra hivatkozik, hogy a telekkönyv intézményének fontossága népünkben még nem érlelődött tudatossá. Ma már ez az indok nem helytálló. Nem is történik rá hivatkozás: az átmeneti időre mesterségesen kitermelt kisegítő szabály öncélúvá merevedett, és szinte természetjogi alapon, az örökérvényűség igényével lép fel, nem véve észre,