Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1940 / 15. szám - A német büntetőjogalkotás a háború alatt

302 csalárd kieszközlése, meg nem illető közellátási jegy öncélú felhasználása, közellátási jeggyel való üzérkedés, stb. A rendelet a rendes bíróságok hatáskörébe utalt büntetőbíráskodás mellett — ahol jelentős közérdek nem állapítható meg —, a hadigazdálkodási közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozó rend-bíráskodást is létesített. Az általános anyagi büntetőjog köréből nagyon érdekes a legújabb jogszabály, a hivatásos gépjáróművezető (Berufsfahrer) büntetőjogi felelősségét újból szabályozó 1940. április 2-i birodalomvédelmi minisztertanácsi rendelet. Az eddigi szabályozás valóban nem volt a német jogban szerencsésnek mondható és a korábbi német gyakorlat sem volt eléggé hajlékony ahhoz, hogy a jogszabály merevségét ellensúlyozza. A német bírói gyakorlat értelmében ugyanis a súlyosabb büntetési tételt maga után vonó fokozott büntetőjogi felelősség csak a valóságos „hivatásos gépjárművezetőt" — de nem az úrvezetőt is — terhelte a gondatlansági bűncselekményekért. A ,,hivatás gyakorlásában tanúsított gondatlanságot" a német bírói gyakorlat eddig úgy értelmezte, hogy mást, mint a hivatásos gépkocsivezetőt csak akkor terheli a fokozott büntetőjogi felelősség, ha a gondatlansági bűncselekmény szintén valamely hivatás gyakorlása közben követtetik el, pl. a betegét látogató orvos vagy üzleti utat tévő mérnök gépkocsijával elgázol valakit s neki testi sértést okoz. Ezt a bírói gyakorlatot, a nemzeti szocialista jogirodalom joggal bélyegezte az „egészséges népi jogérzékkel ellentétes"-nek, mert nem talált lehetőséget arra, hogy a tisztán kedvtelésből kocsizó vezetővel szemben a törvény szigorúbb rendelkezését alkalmazza, s amint az egyik szerző írta: a kormánykerék mellett flörtölő vezetőnek kedvezőbb helyzetet biztosított, mint a halálos betegéhez rohanó orvosnak. (Ehhez a gyakorlathoz képest a magyar bírói gyakorlat mindenesetre jobbnak mondható, amennyiben szinte kezdettől fogva azonos elbírálásban részesítette a gondatlan úrvezetőt a hivatásos gépjáróművezetővel, bár a vezetői jogosítvány nélkül vezető — tehát szükségszerűen ,,leggondatlanabb" — vádlottal szemben a mi gyakorlatunk sem talált módot a Btk. 291. §., illetve a 310. §. 2. bekezdése alkalmazására.) A Reichsgericht újabb gyakorlata már élesen szembefordult a „hivatásos vezető" (Berufsfahrer) megszorító értelmezésével és ennek a gyakorlatnak a szellemében rendelkezik az 1940. április 2-i minisztertanácsi rendelet is a következők szerint: Az új német jogszabály a hivatásos és az úrvezető hasonló szakképzettségére hivatkozással megszünteti a hivatásos vezető eddigi kizárólagos fokozott felelősségét és az úrvezetőt is ez alá helyezi. A jövőben a gondatlanság által okozott súlyos testi sértés magánindítványi cselekmény, azonban az államügyészségnek joga van a vádemelésre, ha ezt különös közérdek kívánja, ha a vezető ittas volt vagy különösen nagyfokú gondatlanságot tanú-