Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1940 / 15. szám - A jog és a méltányosság

290 nem minden jogszabály: keretszabály) melyen belül a méltányosság feladata azt a felmerült esetre egyéniesíteni. Staud Lajos szerint (Jogról, Igazságról, és Jogérzékről. Akadémiai székfoglaló) a jog, ha nem igazságos, értéktelen — a jog ugyanis, mely emberi produktum, nem egyenlő az igazsággal, mely isteni eredetű. A jog eszköz, az igazság a cél. A jogot tisztelem, az igazságot szeretem. A jogot és érzést ugyan nem szabad összekeverni, de nem is szabad őket egymástól elválasztani. Az érzés nem jelent gyengeséget, s mikor áthatja: inkább emeli, mint gyöngíti a jogot. Ugyanő másutt (Alkalmi írások) Az ész és szív együvé tartozó szárnyain kell emelkedni az igazság felé, mert ha az egyik szárny gyenge, vagy béna, nem fogja elérni az igazság eszményét. Egy szárnyon csak vergődni lehet. Dávid István barátom a Sopronban 1928-ban tartott közgyűlésen „A bírói hatalom korlátai" című előadásában elvi éllel állapította meg, hogy ,,dogmatikai értelemben véve méltányosság, mint rendelkező szabály nincs," hogy ,, a méltányosság dogmatikai értelemben soha sem jelentheti a törvénynek olyan parancsát a bíróhoz, hogy egy adott életviszonyt egyedül a méltányosság szerint kell elbírálnia." „A méltányosság dogmatikailag kizárólag methodikai, jogalkalmazási szabály", „A méltányosság annak felismerése, hogy mit rendel az általános szabály az egyes esetre, annak eszköze, hogy a jogszabály átlagos rendelkezésével szemben az egyes eset individuális természete érvényesüljön s az élettelen szabály az élet eleven szabályává váljék." Dr. Tury Sándor Kornél (Igazságellenes tényezők a jogban) azt fejtegeti, hogy a törvénynek természetszerűleg lehetséges hézagait ki lehet tölteni, vagy az analógia alkalmazásával, vagy a bíró igazságérzetével, mely az eset összes körülményeit mérlegelve erkölcsi és célszerűségi szempontoknk ad helyt. Főként az ú. n. nyújtható (kaucsuk) fogalmaknak és keret (blankettáris) szabályoknak megállapítása az a mód, mely tág teret enged a bíró önálló egyéni értékelése útján a konkrét eset individuális megítélésének s lehetővé teszi az érdekösszeütközéseknek az egyénesítő igazság szellemében való kiegyenlítését. Ez az érdekvé- 1 delmi jogtudományi irányzat annak a gondolatnak szolgálatában áll, melyet a magánjog területén szociális igazságnak, a büntetőjog körében pedig humanismusnak szokás nevezni. A kérdés alapos kutatója dr. Kauser Lipót („A méltányosságról") szerint az a törekvés, mely a jogszolgáltatásban a bíró jogérzetének vagy igazságérzetének kívánja juttatni a túlsúlyt a pozitív jog tételeivel szemben azért, mert a konkrét esetben egymással szemben álló érdekek méltányos mérlegelése a döntő: végeredményében a jogszolgáltatásnak a törvényhozástól való teljes függetlenítéséhez vezet. Legutóbb „A kártevés okozatosságáról" írt mély bölcseletű tanulmányában a méltányosság aként jelentkezik, mint egy tudat alatti érzés lázadása az ellen, hogy a cselekmény, tett elkövetője