Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1940 / 13. szám - Tettazonosság - személyazonosság

277 gezte, mint annak, hogy a törvényszerkesztő ismerte volna e kánonjogi gyűjteményeket. Az egyházi személyek műveltsége és gondolkozásmódja pedig természetesen európaiszerte azonos, vagy legalább is hasonló volt. Mindebből Bónis helyesen vonja le azt a következtetést, hogy Szent István törvénye, ha annak egyes rendelkezéseiben felismerhető is a nyugati egyházjog hatása, lényegében önálló magyar alkotás, és semmiesetre sem egy nyugati törvénykönyv szolgai utánzata, hanem a keresztény szellembe beilleszkedett magyarság saját törvénye. A Decretum sorsát illetően megállapítja, hogy az Szent István halála után feledésbe merült, és csak a törvényhozó szenttéavatása után, amikor a szent király tisztelete nő, alakja legendássá változik, kezdenek hivatkozni a törvényre, de nem annak egyes konkrét rendelkezéseire, mert a valódi törvényszöveg már Szent László III. törvénykönyében is, de főleg Kálmán törvényeiben háttérbe szorul, hanem elvi jelentőségére. A minden jó törvény, szabadság és jog Szent Istvántól való származtatása, amellyel később a XIII. században oly gyakran találkozunk, tehát már a XI. század végén kezdetét vette. Erre egyébként a veszprémvölgyi kolostor alapítólevele is mutat, melynek Kálmán korabeli átirata már olyan adományokat is tulajdonít Szent Istvánnak, amelyekről az átirt görög nyelvű okiratban szó sincs. (Degré: Halászati jog 23. 1.) Megjegyzem azonban, hogy a törvény tételes rendelkezéseinek feledésbe merülése nem erősíti meg szerzőnek Illéssel szemben tett állítását. Első törvényeink sorsa (76 1.), hogy a törvényhozó halála után alkotását a másik jogalkotó folytatta volna, és a rendelkezések nem vesztették hatályukat az uralkodó halálával. Bónis ugyanis igen helyesen rámutat arra, hogy Szent Istvánnak az asylumra vonatkozó rendelkezései után Szent László az asylumjogot másként szabályozta, anélkül, hogy Szent István rendelkezéseiről megemlékezett volna. Azokat tehát nem tekintette hatályos jogszabályoknak. Két részletkérdésben utóbb mégis azt rendeli (III. 8. és 17.),-hogy azok Szent István törvényei szerint döntendők el. A két dolgozat a fentebbiekből is kitűnőleg számos érdekes kérdést vet fel, szellemes megoldásokat tartalmaz, így jogtörténeti irodalmunk nagy nyeresége. Degré Alajos. Eszláry Károly: Kísérleti bűncselekmény a pénzügyi jogban. A pénzügyi büntetőjog, ahogyan Eszláry nevezi, a nem kielégítően, jövedékinek nevezett büntetőjogi ágat, nem annyira kidolgozott jogterület mint a büntetőjog egyéb ága. A szerző művével valóban réstörő vagy réstömő munkát végzett, ahogyan ezt a régi magyar büntetőjogi írók mondanák. Művét általános és különös részre osztja. Az általános részben meghatározza a kísérlet fogalmát. Taglalja a pénzügyi jog határproblémáit. Megadja a magyar pénzügyi büntetőjog jogtörténeti vázlatát, s külön fejezetben tárgyalja a „pénzügyi viszaélések" kísérletét hatályos jogunkban. Már a legnagyobb magyar pénzügyi jogi és büntetőjogi tekintélyek sajnos hiába tették súlyos kritika tárgyává azt a rendeleti jogalkotást,