Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1940 / 1. szám - Az alkalmazottak joglemondásának érvényessége

11 ilyenek lenni, pl. az iparossegéd önállósította magát, a gazda pedig segéddé lett. Ha szerződnek, vagy megállapodnak egymással a megszűnt viszonyukból származó igény tárgyában, nem mint munkaadó és munkavállaló állanak szemben, hanem mint volt munkavállaló és volt munkaadó, mint adós és hitelező. Az ügyleti szabadságnak a 14. §-ban foglalt korlátozása nem terjeszthető ki a volt munkaadóra és a volt munkavállalóra, — ezt a §-nak kifejezetten kellene tartalmaznia, — kiterjeszthető magyarázatnak helye nem lehet. A szolgálati viszony megszűnése után, továbbá a munkavállaló javára a törvényben megállapított és a szolgálati szerződés kötelező tartalmát alkotó rendelkezések megszűntek a szerződés tartalma lenni, tehát nem állanak a semmisség védelme alatt. Jórészük nem is maradhat eredeti tartalmában, pl. fizetéses szabadság, maximális munkaidő, — hanem pénzköveteléssé alakul át. A munkavállalónak a szolgálati szerződés teljes vagy részleges teljesítése után is fennmaradó igényei az ő kifejezett vagy hallgatólagos lemondásának semmisségén alapulnak. Ezeket az igényeket egy bizonyos rövid elévülési időn belül tetszése szerint érvényesítheti vagy érvényesítésüket mellőzheti és ezáltal azokat megszűntékké teheti. Igazán semmiképen sem olvasható ki a §-ból, hogy ezen érvényesítés keretében köthető valamely ügylete semmisnek volna nyilvánítva. A szóbanforgó kérdést bármely queruláns munkavállaló bármikor felvetheti ugyan, a bíró, a jogász azonban csak az esetben találhatná megfontolandónak a kérdést, ha kétely merülhetne fel, vájjon a munkaviszony utáni megállapodások érvényessége nem hiusíthatja-e meg a törvény célját. De lege lata azonban ez a kétely sem tenné, mint fentebb kimutattam, a kérdést kérdéssé. Azonban ezt mégis bizonyítanom kellett. Ennek oka pedig az, hogy napjainkban az igazságszolgáltatás versenyre akar kelni a szociális gondoskodásban az államhatalommal. Ez nem feladata az igazságszolgáltatásnak. A bíró az eléje vitt ügyben figyelembe veheti, sőt sokszor figyelembe is kell vennie az egyik vagy másik fél gazdasági helyzetét, a jog intézkedéseivel szemben ellentállóbb vagy tehetetlenebb állapotát; ez vezet a szükséges, de kellő mérséklettel gyakorlandó méltányos igazságszolgáltatásra. Olyan bizonytalan alapokon nyugvó feltevéseknek azonban, hogy egyik társadalmi réteg erősebb vagy gyengébb, az egyikhez tartozót védeni kell, a másikkal szemben a törvény teljes szigorát, szinte más jogelveket kell alkalmazni, általánosságban behódolni nem szabad, mert ezt a jogegyenlőség sérelme nélkül tenni nem lehet. Az itt tárgyalt kérdésnél is megtéveszthet bennünket ez az elkalandozás a jogásznak idegen területre és megfeledkezésre kényszeríthet alapvető jogi elvekről és szabályokról. Mennyire megtéveszthet, azt be akarom igazolni annak a kimutatásával, hogy még de lege ferenda is szükségtelen és céltalan azzal a kérdéssel foglalkozni, vájjon a munka-