Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1940 / 1. szám - Az alkalmazottak joglemondásának érvényessége

9 ez a jogszabály, ez a semmisség a munkaadó és a munkavállaló közöli a munkaviszony megszűnte után létesülő megállapodásokra, egyességekre is, — a bírói gyakorlatban felmerült ezt a kérdést vizsgálja dr. Szepes Gyulának a M. J. Sz. 1939. évi szeptemberi számában megjelent fenti című cikke. A jogásznak, az ítélkező bírónak, nézetein szerint, hosszabb tépelődés és aggodalom nélkül az a határozott felelet fog az ajkára jönni: nem. E felelet indokolása azonban kissé körülményesebb, miként a legtöbb magától értetődő megoldásé. Az alapvető tételeken nyugvó, szembeszökő igazságok megokolása, ha képtelen ellentételt állítanak szemben, sokszor nehezebb és nem ritkán ez térít le bennünket a helyes útról. Az 1937. XXI. t.-c. a „munkaviszony" egyes kérdéseinek szabályozásáról szól. Első §-a szerint ,,hatálya kiterjed a szolgálati viszonyra". Már ebből is megállapíthatók minden egyes rendelkezésének alkalmazási korlátai. A törvény 14. §-a pedig, mint a felek ügyleti szabadságát korlátozó rendelkezés, még a törvény hatályának körén belül is a lehető legszorosabban magyarázandó. A szakasz a munkavállaló és a munkaadó között létesülő megállapodásról beszél. Munkavállaló — jogi értelemben — az, aki szolgálati szerződéssel szolgálatok teljesítésére kötelezi magát, — munkaadó pedig az, aki ugyanilyen szerződésben a szolgálat ellenértékének fizetésére kötelezi magát. (M. J. T. 1550. §.) A személy a vonatkozó speciális jogszabályok alkalmazása szempontjából csak akkor munkavállaló, amikor szolgálatok teljesítésére kötelezi magát és csak addig munkavállaló, amíg ilyen kötelezettségben, vagyis szolgálati viszonyban áll. A szolgálati viszonyból származhatnak jogok, amelyeknek érvényesítése a szolgálati viszony megszűnése utáni időre marad, az ezek felől kötött ügyleteket azonban a szerződésben résztvettek már nem, mini munkaadó és munkavállaló kötik. A törvény a „munkaadó" és „munkavállaló" elnevezést nem nemzetgazdasági vagy szociológiai értelemben használja, — e szavak nem is ilyen, hanem elsősorban jogi nomenklatúrák, és nem általában olyan személyek kötelmeiről és jogairól beszél, akik rendszerint munkát vállalni, vagy munkát adni szoktak, hanem egy konkrét szolgálati szerződés alanyairól szól, ezeknek ügyleti jogait és kötelmeit szabályozza. Nem valamely gazdasági alapon alakult személy-csoport tagjait veti a törvény a maga szabályozása alá, •— ez nem a magánjogi jogalkotás feladata —, hanem a szolgálati szerződés szükségképeni alanyait. A törvény szabályai alá eső személyek körét tehát e szerint kell megállapítani. Tárgyi tartalmában a §. kétféle jogügyletről rendelkezik. A munkavállaló kifejezett lemondásáról a törvényben biztosított jogáról, továbbá a törvényesnél hátrányosabb munkafeltételek elfogadásáról. Az elsőnél a valódi értelemben vett ügyleti sem-