Magyar jogi szemle, 1939 (20. évfolyam, 1-9, 11. szám)

1939 / 11. szám - A fascista büntetőjogi reform

367 kodás szervezete és eljárása.'' Hozzászólnak: dr. kere.sztury Márton és dr. Barzó Livius m. kir. ezredes-hadWráik. 5. 1940. február 21. szerda- Előadó: dr. Paraszkay Gyula kir. büntető tvsz. bíró: ,,A politikai bűncselekmények feletti bíráskodás legújabb gyakorlatából." Hozzászólnak: dr. Szolnok Jenő kir. kúriai bíró ós dr. vitéz Széohy István kir. ügyész. 4. 1940. február 7. szerda. Előadó: dr. Ruff Lajos kir. tivszéki bíró: ,,A társasági szerződéssel összefüggő egyes kérdések a korlátolt felelősségű társaságnál.'* Hozzászólnak: dr. Orbán József kir. Ítélőtáblai bíró és dr. Sövényházy Ferenc m. Ikir. ig. tanácsos. 6. 1940. március 6. szerda. Nagy Lóránt kir. büntető tvszéki bíró: ..A sajtójog néhány időszerű kérdéséről.'" Hozzászólnak: dr. Zöldy Miklós kir. Ítélőtáblai bíró, egy. m. tan. és dr. vitéz Boronkay István kir. ügyészségi alelnök. Degré Alajos — egyetemi magántanár, örömmel adunk hírt dr. Degré Alajosnak a fiatal kiváló jogtörténésznek habilitációjáról. Degré Alajos lapunk szorgalmas munkatársa, akinek már számos, elmélyedéssel írt könyvismertetése jelent meg a Magyar Jogi Szemlében. Magyar Sajtó. Ilyen cím alatt bocsátotta útjára az Országos Magyar Sajtókamara hivatalos közlönyét. Végiglapozva az eddig megjelent két számot, meg kell állapítanunk, hogy a magyar újságírásnak ez az új, hivatalos orgánuma egyáltalán nem valami egyhangú, szürke, hivatalos adatok, rendeletek, felterjesztések közreadásában kimerülő közlöny, ellenkezőleg rendkívül élénken, tanulságosan iszerkesztetit, a sajtó minden kérdéséről tájékoztatást nyújtó, érdekes olvasmányokat hozó s tekintélyes részében érdekvédelmi lap, amely különösen az újságírói társadalom szociális érdekeinek ápolására fordít nagy gondot. A Magyar Sajtó felelős szerkesztője Gáspár Jenő az Országos Magyar Sajtókamara főtitkára. KRITIKAI SZEMLE. A Magyar Tudományos Akadémia nyelvművelő bizottsága Pintér Jenő elnöklete alatt, nagyon elismerésreméltó tevékenységet fejt ki a nyelvünkben szembeszökően felburjánzott magyartalanságok kiirtása körül. E téren máris nagy sikerrel dicsekedhető munkásságát nem csak az irodalmi és társadalmi nyelvre, hanem a közszolgálati és sok egyéb foglalkozási ágak „műszavaira és az ú. n. „hivatalos nyelv" soknemű magyartalanságaira is kiterjeszti. Erre gondolva, valóságos elemi erővel döbben elém az az elkedvetlenítő valóság, hogy a mi igazságszolgáltatásunk mai megszokott nyelvezetében is még mindig igen sok a kigyomlálni való s egyáltalán nem magyaros kifejezés mód. Ezért szeretném én a legjellegzetesebbeket időnként ezen a helyen, mint az illetékes fórum nagy ryilvánossága előtt szóvátenni. Itt van midjárt a bírói határozatokban, ügyészi indítványokban, ügyvédi beadványokban annyira közhasználatnak örvendő fogalommeghatározás, a témjálladék. Igazságszolgáltatásunk nyelvének ez a szinte kidobhatatlannak látszó „magyar" szava egyike azoknak a kifejezéseknek, melyek bírói pályafutásom alalt nem szűntek meg állandóan bosszantani. Nem is állhattam meg, hogy az akadémiai nyelvművelő-