Magyar jogi szemle, 1939 (20. évfolyam, 1-9, 11. szám)

1939 / 11. szám - A sajtó igazmondási kötelessége

347 getni. Két csoportra oszthatók: represszív és preventív intézkedésekre. (Tágabb értelemben az előbbiek is preventívek, mert elrettentenek.) A) Represszív szabályok. Közös jellemzőjük, hogy a joghátránnyal sújtott valótlan tényállításnak valaminő — legtágabb értelemben vett — kárt kellett okoznia, mert egyébként a jogrendszer nem hajlandó megmozdulni. a) Büntetőjogi szabályok. A sajtó igazmondásának I. alatt vázolt fogalmából következik, hogy nem tartoznak ide az oly valótlan állítások, melyek csak egyes beavatottakhoz vannak intézve. (Pl. az újságban küldött hazug üzenet alkotóeleme lehet a csalási fondorlatnak.) A publikumot itt nem tévesztették meg. Már inkább érdekelnek minket azok a deliktumok, melyeknek a valótlan tényállítás nem lényeges eleme, de — a bujtogató tartalom hatásosabbá tétele végett — gyakori velejárója. (Sajtóizgatás, stb.) Vannak végül büntetőjogi szabályok, melyeknél lényeges kérdés az: való-e a sajtóbeli állítás, vagy valótlan. Idetartozik számos jogszabályunk, mely — sajtóban is elkövethető — deliktumot statuál. Ezek a deliktumok, — minthogy a sajtóbeli állítás valótlansága nem szokott magából a közleményből kiderülni, — túlnyomórészt nem a sajtó útján (St. 32. §.), hanem csak a sajtó felhasználásával elkövetett bűncselekmények. Kivétel a sajtó útján elkövetett rágalmazás, becsületsértés és meghalt ember emlékének meggyalázása, mert itt a valótlanság — noha a deliktum lényegéhez hozzátartozik — nem kifejezett tényálladéki elem. Itt az állítás valósága kifogásként érvényesíthető. Ez a sajátságos jogi szerkezet két ellentétes érdek küzdelmének eredője: egyik érdek az, hogy a publikum szabadon tudhasson meg igaz és közérdekű tényeket, a másik pedig az, hogy ne lehessen a mások becsületébe alapos ok nélkül belegázolni. További kivétel — a Kúria jogegységi döntvénye folytán — a nemzetrágalmazás, melynek tényállásában í,,Aki olyan valótlan tényt állít, vagy terjeszt. . .") a valótlanság már kifejezetten szerepel. A döntvény helyességél igazolja az a meggondolás, hogy a nemzetrágalmazó tényállítás valótlansága szabály szerint köztudomású, azt nemcsak felesleges, de rendesen nem is lehet bizonyítani, mert nem a nemzet ilyen, vagy olyan konkrét szervéről van szó, hanem magáról a nemzetről, a valótlanság tehát már magából a közlemény tartalmából kitűnik. A többi idevágó deliktum már nem sajtódeliktum. A valótlanság mindegyikben kifejezett tényálladéki elem. Elsősorban közérdek szolgálatában állanak a közszempontokból káros valótlan vészhír koholását, illetve álhír terjeszté-