Magyar jogi szemle, 1939 (20. évfolyam, 1-9, 11. szám)

1939 / 8. szám - Jogalkotási kísérlet

290 A kiterjesztő magyarázatnak csaknem korlátlan voltára nézve bizonyítékul szolgálhát az 587. sz. elvi határozat is, amely még a köteles rész mennyiségét (a szükségörököst megillető minimumot) is leszállíthatónak találta harmadik (bár a szükségörökössel családi kapcsolatban, házastársi viszonyban álló) személy részére juttatott ajándék értékének beszámítása állni. Indokolás helyett ez a határozat is csupán utal a családi (kapcsolatra és a joggyakorlatra.*) Mindezek után arra a kérdésre igyekezzünk feleletet találni, vájjon az ilyen határozatok aJkalm<isak-e arra, hogy a jogalkotás terén érvényesüljenek? Szerény véleményem szerint aligha, sőt nem habozom kijelenteni, hogy nem alkalmasak. Mert soík-sok évtizednek — talán egy századnak is — kellene elmúlnia addig, amíg a közfelfogás és népünk jólismert jogi meggyőződése e téren megváltoznék s a mostani élő jog szabályait elavultság okából hatályukat vesztetteknek lehetne tekinteni; másfelől a mai mehéz helyzetben az sem várható, hogy a törvényhozás Magyarország magánjogi törvényikönyvének törvényjavaslatával rövidesen foglalkozhasson s még kevésbbé várható az, hogy ezt a törvényjavaslatot az ági öröklés tekintetében lényegesen megváltoztatva emelje törvényerőre. Mivel azonban a jelenlegi helyzet nem tartható fenn, ha cl akarjuk kerülni azt, hogy szaporodjék azoknak a feleknek a száma, akik a tételes szabályokkal összhangban nem álló és ingadozó joggyakorlat miatt joghátrányt szenvedtek: múilhatatlanul szükséges, hogy a jogegység megóvása céljából sürgősen megtétessenek azok a célra vezető intézkedések, amelyek már eddig is megteendők lettek volna. Evégből gondosan számba veendőik volnának mindama határozatok, amelyek egymással —, nemkülönben azok, amelyek tételes szabályainkkal, különösen a I. T. Sz.-kal, valamint a több évtizedes álland. joggyakorlattal (s a Magánjogi törvénykönyv javaslatával is) ellentétes s ép ezért téves döntéseket tartalmaznak. Ezt követően szabatosan megállapítandóik volnának azok a kérdések, amelyek az ellentétes döntések miatt vitásakként jelentkeznek s azok — csoportosítva — mielőbb a jogegységi tanács és ha szükséges a kir. Kúria teljes ülésének döntése alá volnának bocsátandók. Ezt pótlólagosan, abban az esetben t. i., ha az örökösödési tanács még mindig mellőzhetőnek vélné, a kir. Kúria Elnöke az 1912.LIV. t.-c. 71. és 73. §-a, valamint az 1930 XXXIV. t.-c. 128. §-a alapján saját hatáskörében elrendelheti, de ugyanezen rendelkezések alapján a m. kir. Igazságügyminiszter úr is szorgalmazhatja. Abban a nem váárt végső esetben pedig, ha netán ezen az *) L.: részletesebb bírálat: Jogt. Közlöny 1931. évi. 8. sz. 77. oldal.