Magyar jogi szemle, 1939 (20. évfolyam, 1-9, 11. szám)

1939 / 6. szám - A malomellenőrök és a forgalmiadóellenőrök illetményeink lefoglalása

231 resk edelem, kevesebb az ipar, és legkevesebb a mező gazdaság körében munkálkodók sorából. Házas férfi és férjes nő sokkal kisebb számban szerepel a csalók között, mint a nőtlen, özvegy vagy elvált. Zsidók kétszer akkora számban sodródnak a csalás területére, mint a keresztények. Nagy városokban gyakoribb a csalás, és pedig leginkább december 'hóban. A visszaesés rendkívül nagy: az elité!leknek több mint 50 százaléka újból bíróság elé kerül. Osztom szerzőnek azt a nézetét, hogy a csalással szemben való védekezés nem merülhet ki a szigorú megtorlással. (32. 1.). De nehéz kérdés annak eldöntése, mik legyenek a küzdelem további eszközei. Abban tökéletesen igaza van, hogy ennek főeszköze a hazugság kiirtása volna. De éppen ennek mikéntjét nehéz megtalálni. A komoly vallás-erkö'lcsi nevelés látszik nézetein szerint az egyetlen célravezető eszköznek. A dogmatikai részben kiemelendő, hogy szerző a jövőben esedékes tényeket is a tévedés tárgyai közé sorozza (38. 1.), amely téléit rendkívül találó példákkal illusztrálja. A fondorlat kérdésiével természetesen sóikat foglalkozik. '48—55. 1.). Minden tételeit aláírom, úgy a fondorlat fogalommeghatározását (55. 1.) is magamévá teszem. Helyesem tanítja, hogy a fondorlat viszonylagos fogalom, melvnek fennforgása mindég csak in concretó állapítható meg. (61.' 1.). Magamévá teszem azt a tételt, hogy ha a szándék 100 pengőt meghaladó kár okozására irányult, de a bekövetkezett kár 100 pengőt vagy ennél kevesebbet tesz ki: ez esetben befejezett csalás vétsége állapítandó meg (113. 1.). Nézetem szerint azonban a nagyobb kár okozására irányuló szándék nyomatékos súlyosító körülményt képez. Természetesen, a mű tartalmaz számos tételt, mely vitatható, így például az a tétel, hogy az elérendő vagyoni haszonnak s a vagyoni kárnak viszonosságban kell állania (96. 1.), hogy biztosítási csalásnak tettese, aki más biztosított vagyonát semmisíti vagy rongálja meg, úgyszintén a harmadik személyt a rongálásra vagy megsemmisítésre reábíró tulajdonois (123. 1.), hogy biztosítási csalásnál csupán előkészület forog fenn, ha a biztosított az esetet be nem jelentette (125. 1.); hogy hitelezési csalásnál ia B. T. K. 384. §-ának „magának'' kifejezését mint feleslegeset a bíróságnak figyelmen kivül kell hagynia (142. 1.). Érdekes tétel, hogy csalás kísérlete állapítandó meg, mikor a tévedésbe ejteni célzott harmadik, annak ellenére, hogy a benne kialakult képzet valótlanságát felismeri, mégis megteszi a kérdéses vagyoni rendelkezésit (64., 71. 1.). Kérdésesnek látisiziik, hogy ily esetben forog-e fenn kísérlet, és nincs-e helye felmentésnek. Nézetem szerint azonban a helyzet ugyanaz, mint amikor a tévedésbe ejtés nem sikerült, amely esetben minden kétséget