Magyar jogi szemle, 1939 (20. évfolyam, 1-9, 11. szám)

1939 / 6. szám - Harmadik személyek baleseti kárigénye

217 biztosítás következtében felmerülő megtérítési igényről természetesen egy szót sem szól, annál a fent említett oknál fogva, hogy a dologi kárigények szabályozása a törvény keretein kivül maradt. Az élet- és balesetbiztosítási szerződéssel kapcsolatban támasztható megtérítési igényről pedig szintén nem szól semmit, annak ellenére, hogy taxatíve felsorolja azokat a személyeket, akiknek kártalanításra igényük lehet. Testi sértés esetén ugyanis a 2. §. értelmében csak maga a sérült léphet fel kártalanítási igénnyel, nem jogos tehát pl. a munkaadó igénye balesetet szenvedett alkalmazottja jogán, akinek esetleg más jogszabály alapján még nyugellátást is kénytelen adni, tehát valóságos kára merült fel. Halálos balesetnél csak a tartásra törvénynél vagy bírói gyakorlatnál fogva jogosultak kártérítési igényét ismeri el a törvény, nem tarthat igényt tehát kártérítésre a balesetet szenvedett özvegy, ha a halál nem a baleset következtében állott be, sem a menyasszony, ha vőlegényét egy nappal az esküvő előtt halálos baleset éri. (A Magánjogi Törvénykönyv 'Javaslatának 1725. §-át a bírói gyakorlat nem vette át). Igen lényeges és szokatlan kivétel tehát a Kt. 483. §-a, melynél fogva a biztosító intézetek egy korábbi jogállapot (vétkességi felelősség általános uralmának) jogi és anyagi előnyeit élvezik ma is a veszélyes üzemmel szemben. A nyerészkedésre alakult biztosító társaságok ekként indokolatlan előnyben részesülnek a nem nyerészkedésre alapított, de a nyugellátási és hasonló igények folytán bizonyos mértékben a biztosítókhoz hasonló közintézményekkel, pl. az államkincstárral szemben. Ha állami alkalmazott — szolgálaton kívül — balesetet szenved és így jelentős dologi kiadások mellett — gyógykezelés, stb. — munkaképtelenség okából idő előtt nyugdíjazni kell, az államot kétségkívül károsodás éri, mert alkalmazottjának munkateljesítményétől elesik, ezzel szemben korábban kell neki a nyugdíjfizetést megkezdenie, mint az a baleset nélkül bekövetkezett volna. Az államkincstár visszkereseti joga a balesetet okozó harmadik személlyel szemben mégis csak kivételes esetben — szolgálatban 'bekövetkezett baleset — és akkor is csak az 1927:XXI. t. c. 201. §-ánalk szűk keretei között áll fenn, szemben a magánbiztosítók teljes megtérítési igényével. Mi lenne a méltányos megoldás? 1. A biztosító a vasúttal és általában a tárgyi felelősséggel tartozó harmadik személlyel szemben csak vétkesség vagy súlyos gondatlanság esetén léphessen fel. Az idegen személyeik vétkességének szerepe már eddig sem ismeretlen a biztosítási jogban, gondoljunk csak a családtagok mint harmadik személyek megtérítési kötelezettségének kizárására, ha szándékosság — esetleg súlyos gondatlanság — nem forog fenn. (Pl. az osztrák 1917. december 23-iki Versicherungsvertragsgesetz 62. §-ának 2. pontja. „Richtet sich der Ersatzanspruch des Versioherungsnehmers gegen einen mit ihm in (háusliöher Gemeinschaft le-