Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 2. szám - A TVT. és az ipari tulajdonjogok

43 zel magát a bejegyző, a belajstromozó hatóságok fölé helyezte volna, mint egy rendkívüli fellebbviteli fórum vagy a rendes eljáráson kívüli semmitőszék. Említett dolgozatomban részletesen kitértem a tvt. gyakorlatában így előállott anomáliákkal foglalkozó irodalomra is. Itt csak azt kívánom kiemelni, hogy legutóbb, épp a most tárgyalt ítélet kapcsán dr. Schuster Rudolf nyilatkozott ismét a Hiteljog Tára XVIII. kötete 9., novemberi számának 141. oldalán e bírói gyakorlat ellen. Én az ipari tulajdonjogok legfőbb lényegét: a kizárólagosságot érintő, sőt szokszor megsemmisítő irányzatot, amely azonban eleddig csak a fent érintett kerülő utakon járt, már eddig is és e kerülő utak dácára is súlyos haiásköri összeütközésnek láttam, de főkép azt láttam ki belőle, hogy még súlyosabb és nyilt hatásköri összeütközésekre fog vezetni. Nem voltam hajlandó a tárgyalt eseteknek meghagyni az eladdig szokásois „collisio" megjelölést, hanem már említett dolgozatomban is kimutattam, hogy itt igen is hatásköri összeütközésekkel állunk szemben, amelyek nemcsak jogbizonytalanságot teremtenek, hanem amelyek alkalmasak arra is, hogy az államhatalom egyik ága megsemmisítse azt a jogot, amelyet az államhatalom másik ága törvényszerűen megad és biztosít. Még súlyosabbnak láttam ezt a hatásköri összeütközést azért, mert azon a területen állott elő: a rendes bíróság és a közigazgatási hatóságok között, amelyen a hatáskörök megfelelő szétválasztására, és illetve azok összeütközésének az elkerülésére külön törvényünk van: az 1907:LXI. t.-c. —• a hatásköri bíróságról. Már ebben a dolgozatomban is rámutattam arra, hogy ezen a területen a hatáskörök épségben tartása nemcsak jogszolgáltatási, hanem alkotmányjogi kérdés is: az államhatalom megoszlásának és megosztásának a kérdése. Az út, amelynek a lépéseit az említett dolgozatomban félve és aggódva figyeltem, elérkezett ahhoz a célhoz, és ahhoz az eredményhez, amelytől tartottam: a nyilt hatásköri összeütközéshez. Nem tudok elzárkózni annak a megállapítása elől, hogy a kir. Kúria fenti ítéletében foglali és fent idézett kijelentés nyilt hatásköri összeütközés a rendes bíróságok és az illetékes közigazgatási hatóság között és most már osak az a reményem van, hogy végre ez a nyilt összeütközés és annak a kellő megvilágítása és méltatása, amelyet e szerény sorok is szolgálni kívánnak, riasztóul fog hatni. Meg fogja talán mutatni, hogy hova vezet az eddigi bírói gyakorlat útja, amely feltétlenül eltért a szigorú „distinguation" elvétől. És meg fogja talán mutatni, hogy a mai indokolatlanul bonyolult helyzetből a tv. perek gyakorlatában csak úgy tudunk kikerülni, ha a rosszul begombolt kabátot teljesen kigomboljuk és újból gomboljuk be. Vagyis, ha visszatérünk arra az útra, amelyet a kir. Kúria gyakorlata a legel éjén követett: t. i. a közigazgatási hatóságoknak fenntartott kérdéshez nem nyúlt hozzá és a helyett, hogy abban maga döntött volna,