Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 6. szám - A bírói hivatásról

217 A bírói hivatásról. Dr. Bothos Gyula, a m. kir. közigazgatási bíróság másodelnökének székfoglaló beszédéből. A bírónak — hivatása gyakorlásában — más programmja nem lehet, mint a törvény és a bírói eskü tartalmának megvalósítása. A bíró működése a személytelenség jegyében folyik le. A legmélyebb ítélőképességgel, a legaprólékosabb lelkiismeretességgel, a legbúzgóbb odaadással és a legverejtékesebb szorgalommal létrehozott ítélet is nem a bíró, hanem a bíróság ítélete. A jó ítélet nem a bíró, hanem a bíróság tekintélyét emeli, a bíróság intézménye iránt kelt bizalmat, s a bíróság pártatlanságába és szakszerűségébe vetett hitet erősíti. A bírónak tehát nem a saját személye elismertetésére, a saját dicsőségére, hanem a bíráskodás eszméje fényének emelésére kell törekednie. Ezt a célt azonban csak akkor érheti el, ha az ítélkezésben — judiciumának, tudásának, képzettségének és szorgalmának teljes kifejtése mellett — a legteljesebb elfogulatlansággal, tárgyilagossággal és minden befolyástól mentesen vesz részt, ha felemelkedik arra a magaslatra, amelyet az emberi szenvedélyek, a politikai pártharcok, az egyesek iránt érzett rokonszenv vagy ellenszenv hullámai nem érnek el. Nem jelenti ez azt, hogy a bíró az élettől teljesen elvonatkozzék, mert hiszen a bíró is ember, s ugyanolyan életviszonyok között él, mint azok az embertársai, akiknek ügyében ítélkezik. Ezért a bírónak minél alaposabban kell az életet ismernie, mert enélkül a döntése elé kerülő életviszonyokat kellően megítélni és mérlegelni nem tudja, s ítélkezése talajtalan marad. De az ítélkezésben függetlenítenie kell magát a politikai és társadalmi élet béklyói alól. Nem szabad egész felfogását irányító exponált álláspontot elfoglalnia sem a politikai, sem a társadalmi mozgalmak terén. A tapasztalat azt mutatja, hogy az, aki valamely politikai vagy társadalmi eszmeáramlatnak teljesen átadja magát, az ettől az eszmeáramlattól irányított ideológia rabjává válik, s mindent, ami körülötte van, csak ebből a szempontból értékel. Ez nemcsak egyoldalúságot, de elfogultságot is eredményezhet. Ha van is olyan erős jellemű bíró, aki a saját emberi gyarlóságán győzedelmeskedve, az emberi lényének alkotó részét tevő ideológia hatalmától az ítélkezés művelete alatt magát kiszabadítani képes, az elfogultság látszatát nem háríthatja el magától olyan felekkel szemben, akik az övével ellentétes eszme-