Magyar jogi szemle, 1937 (18. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 10. szám - A törvényes zálogjog terjedelme

438 nem szeparált gyümölcs elpusztult, mert hiszen ez a felfogás a gyakorlati életben a legnagyobb abszurdumokra vezetne. Vegyük csak azt az esetet, amikor bérbeadott szőlő jégveréséről van szó, amelyet a szőlő pl. júniusban szenvedett. Köztudomású, hogy a szőlőnek júniusban meglévő termése még teljesen értéktelen, ha tehát a júniusi fructus pendentest vennők tekintetbe, akkor azt kellene megállapítanunk, hogy a szőlőben a jégverés következtében semmiféle kár nem volt, mert hiszen a függő termés mint olyan még semmiféle értéket nem képviselt. A gyakorlati élet tehát nem ragaszkodik ilyen betűszerinti magyarázathoz, hanem állandóan és következetesen kárnak azt a vagyoni hátrányt minősíti, amely a vevőt a beszedendő gyümölcs, tehát a függő termés elmaradása folytán érte s ezzel már el is értünk ahhoz a megállapításhoz, hogy a kár az a vagyonvesz tesség, amely valakit annak következtében ér, hogy a kilátásban lévő termést a jégverés következtében be nem szedheti s gazdaságilag nem értékesítheti, vagyis a szeparációt, a termés önálló vagyontárggyá való alakítását el nem végezheti. Nem vitatható jogszabály továbbá, hogy a szeparáció önálló tulajdonszerzési mód, a kár tehát ennek a tulajdonszerzésnek elmaradása folytán keletkezvén, kétségtelen, hogy a kár tárgya a szeparáció utáni új vagyontárgy elvesztése, nem pedig a szeparáció előtti, önálló jogi és gazdasági léttel nem biró tárgynak a megsemmisülése. Hogy ez a felfogás helyes, ennek bizonyítására hivatkozom a K. T. 481. §-ának utolsó bekezdésére, mely kimondja, hogy részbeni jégkár esetében a biztosító a kár megállapítását a termés beszedéséig elhalaszthatja. E szerint a törvény maga mutat arra, hogy a kár nem a függő termésben mutatkozik, hanem a beszedett termésben, vagyis abban az új vagyoni és jogi tárgyban, amely a szeparáció folytán a függő termésből keletkezett. A kifejtettek szerint tehát teljes nyugalommal szögezhető le ezek után, hogy a biztosítás tárgya nem a függő termés, hanem a beszedendő termés volt s így helyes a kúriai Ítélet azon megállapítása is, amely szerint a biztosítási összeg ennek a termésnek a helyébé lépett. Annál helyesebbnek kell tartanom ezt a felfogást, mert jogrendszerünk, de hozzátehetem még. hogy a világ egyetlen jogrendszere sem áll a kizárólagos damnum emergens alapján, vagyis nem tekinti kizárólagos kártérítési alapnak a már meglévő javak megsemmisülése, vagy értékcsökkenésében mutatkozó vagyoni hátrányt, hanem ilyennek fogadja el a még csak keletkezendő értékek elvesztésében s illetve értékcsökkenésében megnyilvánuló kárt is. Nincs és nem lehet tehát semmi gátló akadálya annak, hogy a jogrendszer által elfogadott alapon a jégverésnél is ne fogadjuk el azt a kárt, mely az akkor még