Magyar jogi szemle, 1937 (18. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 9. szám - Bozóky Géza: Nemzetközi váltójog [Könyvismertetés]

400 ben nem is foglalkozik. Ketsennel szemben is elutasító állásponton van. Felmerülhető félreértés elhárítása végett azt is ki kell emelni, hogy a szerző egyáltalában nem az új nemzeti szocialista jogirodalom megnyilatkozásai alapján tárgyalja a pozitivizmus kérdését, hanem az okozatosság egész korábbi jogi irodalmának tükrében. Szerző konklúzióinak tehát nincs köze az újabb nemet büntetőjogi irodalomnak pozitivizmus-ellenes áramlatához és úgynevezett jelszavaihoz. A szerző álláspontja a pozitivista okfogalom tekintetében az, hogy annak a jog tudományában csak az — általában természettudományi jellegű — ú. n. büntetőjogi segédtudományok körében van alkalmazási területe. Ezen a körön kívül azonban a természettudományi induktív kutatások eredményeinek, jogi szempontból semmiféle jelentőségük nincs, legfeljebb az olyan büntetőjogász gondolkodásában, aki a büntetőjogból is természettudományt akar csinálni. Ez ellen azonban nagyon helyesen foglal állást a szerző, aki az egész embert tartja szem előtt, nem pedig annak olyan absztrakcióját, amely hozzáférhető a természettudományok dologias szemléletének. A természettudományi okfogalom alkalmazása főleg a szakértő működésének körébe tartozik, természettudományi vonatkozású kérdésekben, — és az ítélőbíróra. aki a szakértők véleményét mérlegeli és egyébként is sokszor kell a mai alkalmazott, — természettudományi beállítottságú — technikus világban, a bizonyítékok mérlegelése és főleg a bizonyítékokból vont ténybeli következtetés terén természettudományi vonatkozású kérdéseket eldöntenie. A szerzőtől távol áll, hogy mint azt, okkal vagy ok nélkül, az új német büntetőjogi tudomány szemére vetik, az irracionális elemek jelentőségének kizárólagossá válását hirdesse. Sőt éppen a racionális szempontok jelentősége mellett tör lándzsát, a mai jogalkalmazásban, a gépek mai világában. Hangoztatva, hogv senki sem szabhatja meg előre, vájjon egv későbbi, talán kevésbbé a természettudománvi technika eredményein épülő korban, a külső tapasztalatnak miiven lesz a jogalkalmazási szerepe. Ezért teljesen céltalan volna a pozitivista okfogalom örökérvénvűségét, jogdogmatikai feltétlenségét dekretálni. A szerző kimerítően foglalkozik az ok és feltétel mennyiségi különbségét valló — individualizáló és generalizáló — elméletekkel, így természetesen az olyan nagy szerepet játszott adakvát okoziatossági teóriákkal is. Gondosan feltárja ez utóbbiaknak szellemtörténeti kezdeteit. Barnái. Thonnál, Kriesnél és pontosan regisztrálja, hogy a tudós találékonyság az adekvát elv formulázásának minő változatait teremtette meg, egészen a Traeger-féle, véglegesnek tekinthető szövegezésig. Nem feledkezve meg az elmélet híveinél nem kevesebb elmeerőt felhasználó bírálókról sem (Liepmann, Müller M. L., Mihurko). Ez utóbbiakkal égyütt a szerző is, az adekvancia útjának elhagyásával, másirányú kutatásokat tart indokoltaknak. Az ok és fel-