Magyar jogi szemle, 1937 (18. évfolyam, 1-10. szám)
1937 / 9. szám - A nemzetközi magánjogi visszautalás. 1. [r.]
393 den törekvésemnek, akik ismerték minden érzésemet, minden gondolatomat, hogy a kir. ítélőtábla bírái között olyanok is vannak, akiket nemcsak ítélőtáblai bírói kinevezésre én terjesztettem fel, de én voltam szerencsés több évvel korábban bírói kinevezésre is felterjeszteni. Mindezt annak jellemzésére hozom tél, micsoda szálak tűztek engemet ehhez a testülethez, melyben bíróés tisztviselőtársaim részéről mindig szeretet és melegséget tapasztaltam. Mindig, de kivált válságos időkben, továbbá a megpróbáltatás szomorú óráiban. A természet rendjénél fogva sok idő már nem lehet elöltem, de amíg élek, hálás szeretettel fogok visszaemlékezni a bírói pályán kifejtett 1 elkes tevékenységemre, pályatársaimra, de elsősorban a kir Ítélőtáblára, annak bíráira és tisztviselőire Kérésem az, tartsanak meg szeretetükben, tartsanak meg jó emlékükben és kinevezendő utódom működését támogassák ugyanazzal a jóindulattal, mint amellyel az én működésemet támogatni szívesek voltak. Ezek után már csak egy kötelességem van, hogy még egyszer megköszönjem az igazságügyminiszter úr önagyméltóságénak kegyes megjelenését, hogy megköszönjem nagyrabecsült vendégeinknek, hogy megjelenésükkel teljes-ülésünk fényét emelni v azt reám nézve feledhetetlenné tenni kegyesek voltak s megköszönjem bíró- és tisztviselőtársaimnak, hogy a mai teljesülésen szép számban megjelenni kegyesek voltak. Ezzel hivatali működésem utolsó tényeként a mai teljesülést berekesztem." Dj felsőbírósági elnökök. A Kormányzó Úr ö Föméltósága dr. Töreky Géza m. kir. titkos tanácsost, a m. kir. Kúria másodelnökét a m. kir. Kúria elnökévé, dr. Lány-Miticzhy Ernőt, a szegedi kir. ítélőtábla elnökét a budapesti kir. ítélőtábla elnökévé, Hutás József kir. kúriai tanácselnököt a m. kir. Kúria másodelnöké nevezte ki. Új titkos tanácsosok. Az egész magyar jogászság nagy örömmel szerzett tudomást arról, hogy dr. Vladár Gábort, az igazságügyminisztériumba beosztott kúriai tanácselnököt egyik legmagasabb kitüntetés érte: megkapta a m. kir. titkos tanácsosi eímet. Vladár Gábor a magyar jogélet legfontosabb őrhelyéről, a kodifikáció műhelyéből irányítja a magyar jogot hatalmas tudásával és higgadt bölcseséggel. Lapunk büszke arra. hogy Madár Gábor barátságára és figyelmére méltatja. Ugyancsak a magyar titkos tanácsosi címet kapta dr. Berczelly Jenő igazságügyminisztériumi államtitkár a haza szolgálatában szerzett kiváló érdemei elismeréséül. Király Ferenc emlékezete. Mult év őszén távozott el az élők sorából az egész magyar ügyvédség nagy veszteségére fiata-