Magyar jogi szemle, 1937 (18. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 9. szám - Az adós örökösének helyzete fizetésképtelenségi jogi vonatkozásokban

377 volna. E momentumok nem érvényesülnek akkor, ha a csőd megnyitására nem kerül a sor. A túlterhelt hagyatékkal jogsértő módon rendelkező örökös eléri célját; a károsult hitelezőknek pedig, akik a csődeljárásban rejlő garanciális előnyöktől elesnek, meg kell elégedni a kombinatív úton kiszámításra kerülő csődkvótával. E vonatkozásban a hagyatékból kielégítéshez nem jutotl hitelező helyzete különösen az esetben fog hátrányosan alakulni, ha követelése, természeténél fogva, másodosztályú. Ha itt a bíróság a tapasztalat szerint kialakuló csődkvótákat fogja a hitelezők számára megállapítani, úgy az eredmény a cikkben feltünteteít átlagkvótáknál jóval kedvezőtlenebb lesz. Az Országos Hitelvédő Egylet a M. Kir. Közp. Statisztikai Hivatal által rendelkezésre bocsátott adatok alapján 1927. év óta rendszeresen feldolgozza a csődök eredménystatisztikáját. Ennek adatai ez eljárás gazdasági eredményességéről igen siralmas képet mutatnak. Az 1927-től 1935. évig terjedő időszakban megszüntetésre került 3046 csődből csupán ő97, tehát az összesetek 22.8°/o-a végződött vagyonfelosztással. Az átlagadatok tanúsága szerint az L osztályú követelésekre nem egészen 12°/o ,a II. osztályú követelésekre pedig alig valamivel több, mint l°/o jutott. Ha azonban figyelembe veszszük azt a körülményt, hogy a felosztásban csak a bejelentéssel élő hitelezők részesülnek, úgy joggal állítható, hogy a tényleg fennálló, de bejelentésre nem került követelések számbavételével, a csődeljárás során átlagosan az I. oszt. hitelezők követelésük 10°/o-át, a II. osztályúak annak l°/o-át sem kapták meg. Ha bíróságaink a Kúria újabb gyakorlatának elveiből kiindulva, az itt mutatkozó átlagok alapján állapítanák meg a hagyatékból kielégítést nem nyert hitelezők járandóságait, úgy ez dr. Alföldy Dezső helyes megállapítása szerint, a jogsegélyt illuzóriussá tenné. Ennek elkerülése érdekében a cikk arra a felfogásra hajlik, hogy a valószínű csődkvótát felfelé kellene kerekíteni s abból kiindulva, hogy ez ügyek kevesebb költséggel nyerhettek volna lebonyolítást, az ily ügyekben érdekelt hitelezőknek az átlagnál kedvezőbb. 5—10% kielégítés lenne juttatható. Megnyugtatónak azonban ezt az eredményt sem találhatjuk. Csődeljárásunk lesújtó gazdasági eredményei egyfelől a csődértékesítés rendszerére vezethetők vissza, arra a súlyos értékrombolásra, amely a vagyontárgyak tekintetében a csőd elrendelése következtében áll be, másfelől az aránytalanul súlyos költséglerhekkel állnak összefüggésben. E két körülmény egyike sem érvényesül azonban, ha az örökös a hagyatékot maga bonyolítja le. Ha a kielégítéshez nem jutó hitelezők ennek ellenére a csődkvótának megfelelő teljesítést kapnak, úgy voltaképen oly helyzet alakul ki, mintha a csőd értékrombolásával és a felmerült jelentős költségekkel járó különbözetet a jogsértő magatartást tanúsító örökösnek bonifikálnák. Talán önkéntelenül is felmerülhet ill az az ellenvetés, hogy amikor fentiekben a csődök lesújtó gazdasági eredményeire mu