Magyar jogi szemle, 1937 (18. évfolyam, 1-10. szám)
1937 / 1. szám - Serlegbeszéd
7 dekrétumain, a Hármáskönyvön és ;i Plánum Tabulare-n építette fel.10) Mintegy quo usque tandem hangzott el tanításából ama másik katedra tanítása ellen, hogy „csak a hazáját igazán szerető, annak eszményképeiben éló és álmait álmodó ember lehet a szó valódi és nemes értelmében jogász. Mert a jog egyszersmind az államok fennállásának és a nemzetek szerzett jogainak törvénye s éppen ezért a hazafiság nélküli idealizmus a jog terén olyan, mint a hajó, amely a nagy óceánnak végtelen mélységeiben akarna horgonyt vetni."11) Ma is, több mint három évtized távlatán át, különösen az utolsó évek sok lelki tusakodása és sok küzdelmei közepette hányszor mutatott irányt és adott erői kitartásra az akkor lelkembe vésődött axiómája, hogy „a jogalkotásban az egyéni tetszés vagy nemtetszés nem érvényesülhet odáig, ahol egy századok óta élő konszolidált jogrendszernek a tabula rasája kezdődik. Ez destruktív irány volna s a bátorság a létező hazainak lerombolásában, viszont az önszubordináció az idegennek utánzatában nem az az irány, amelytől akár jogunkra, akár művelődésünkre e téren üdvöt várhatnánk."12) Az Alma Mater, amikor kapuján az élei áljára kiléptünk, bőséges tarisznyát akasztott vállunkra. De senki abba annyi útravalót nem tett. mint Grosschmid Béni. És mint a mesebeli jó varázsló, még azután is módját ejtette, hogy időnkint új. meg új elemózsiával frissítse fel az útravalót. Még legutóbb is belelopott tarisznyánkba egy csodálatos könyvet, amelyiknek azt a címet adta, hogy ..Werbőczy és az angol jog*'. Sokan, nagyon sokan vagyunk, akik az ő útravalójával járjuk az élet útját; sokan, nagyon sokan vagyunk, akik mélységes hálával gondolunk a Mesterre, aki mint a jó anya, mindig csak ad. mindig csak ad és sohasem kér. Sokan, nagyon sokan vagyunk, akik ma. nyolcvanötödik születésnapján igaz szívünkből fakadó kéréssel fordulunk az Egek Urához: Tartsad meg őt Urunk és áldjad meg öt mind a két kezeddel! 10) Zsögöd Benő: A magyar magánjog tanítása a budapesti egyetemen és a nemzeti irány. Válasz Holló Lajos képviselő úr képviselőházi felszólalására. Budapest, 1896. február 18. Budapesti Hirlap nyomdája. n) Grosschmid Béni: Magánjogi előadások. Jogszabálytan. 7. lap. 12) Grosschmid Béni: Magánjogi tanulmányok, tervezetek és kisebb dolgozatok. I. K. Budapest, 1901. Politzer Zsigmond és fia kiadása iIY., Kecskeméti-u. 4.). 580—581. lap. •