Magyar jogi szemle, 1937 (18. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 4. szám - Az alföldi folyók partbirtokviszonyairól

160 déseiben a legnagyobb zűrzavart okozzák. Ezt a roppant bonyolult s a partbirtok területét és értékét óriási módon befolyásoló természeti állapotot a vízjogi törvény mindössze három szakaszszal próbálja jogilag szabályozni. A már fentebb ismertetett 4. §. nem vonatkozik a vizek mederváltozásaira. Az 5. §. szerint a természetes iszapolások és a mederben támadt szigetek a parti birtok növedékei. Szigeteknél a határt ugyanazon part birtokosainál az a merőleges vonal képezi, amely a birtok végpontjáról a vízfolyás középvonalára húzható. A 8. és 9. §§-ok pedig úgy rendelkeznek, hogy, — ha a víz ereje által valamely birtoknak felismerhető része elszakíttatnék és a szemben, vagy alább fekvő birtokhoz vitetnék, — a volt birtokos az ekként elszakított földnek továbbra is tulajdonosa marad, feltéve, hogy ezt a tulajdonjogát az elszakítás napjától számított egy év alatt igénybe veszi, — ellenkező esetben az annak tulajdonába megy át, akinek partjához azt a víz sodorta. Ha a folyóvíz medrét hirtelen elhagyja, egy éven belül úgy az elhagyott, mint az új meder birtokosai az eredeti folyást visszaállíthatják. Első olvasásra látszik, hogy a vízjogi törvénynek ezek a magánjogi rendelkezései a jogszerűség szempontjából sem megnyugtatók, — a partalakulások természetes folyamatára sincsenek tekintettel, amellett törvényszerkesztés szempontjából sem valami szerencsésen vannak fogalmazva. A törvény szerint a vizek medre a parti birtok elválaszthatatlan alkatrésze, az iszapolás pedig ugyanannak a növedéke. Hogy mennyire nem elválaszthatatlan a meder a partbirtoktól még jogi értelemben sem, azt a fent említett 5-ik törvényszakasz utolsó részében maga a törvény is kimondja azzal, hogy az ott említett esetben a régi medertulajdon ezután is fennmarad, de ezenkívül is találunk eseteket a külön tulajdonra. Pl. ha az állam folyamszabályozás céljából egy kanyart átvág, a holt mederré vált kanyar a kincstár tulajdonává válik és nem lesz a partbirtoknak az 5. §. szerinti növedéke. Vagy ha a Tisza, — amely most elég hosszú vonalon országhatárt képez, — medrét a Csehszlovák terület felé tolja el, a visszahagyott mederrészietet a magyarországi partbirtokos az országhatárt képező középvonalon túl nem tekintheti magáénak. Ezek tehát a törvénynyel szemben azt mutatják, hogy a meder a parti birtoktól a mai jog szerint sem elválaszthatatlan. Az meg a törvényszerkesztés hiányosságát mutatja, hogy a vízjogi törvény csak a szigeteknél mondja ki, hogy a partbirtok növedéke a mederben a birtok két végéről a vízfolyás középvonalára húzható két merőleges vonal közötti meder, illetve szigetterület, s csak joghasonlatosság folytán terjesztetett ki ez a szabály az áradványra és az iszapolásra is, ami aztán azt eredményezte, hogy bár a partbirtokok mesgyéje különféle beesési szög