Magyar jogi szemle, 1936 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6. szám - Közlési kötelesség és okozati összefüggés

238 nak és a szorgosan méltatandó tapasztalatoknak szem előtt tartásával. Az én felfogásom az újabb német törvény álláspontja felé hajlik. Azonban nagyon kívánatosnak tartom, hogy a 22. §. által említett csalás fogalma ne a magánjogi szabályoknak engedtessék át, hanem maga az új törvény állapítsa majd meg, hogy azt mikor látja megállapítandónak. Máskülönben e körül újulnak fel azok a jogviták, amelyek nehezen dönthetők el és amelyeket a lehetőség szerint ki kellene küszöbölni. Az elmélet és a gyakorlat a megtámadhatatlan kötvényeknél foglalkozott már evvel a kérdéssel. Az 1638/1904. sz. kúriai határozat szerint a megtámadhatatlanság kikötése a szerződő felet csalásra fel nem jogosítja, ámde a valótlan előadás vagy tudatos elhallgatás magában még csalást nem képez, mert ehhez megkívántatik a valótlanul nyilatkozó vagy a köteles nyilatkozattételt elmulasztó félnek olyan ténye, mely a való tényállás kiderítését a biztosítóra nézve lehetetlenné teszi, vagy legalább is lényegesen megnehezíti. — Közölve Csongrádi—Schopf: A biztosítás és a birói gyakorlat 71.1. — A Gróhnál—124.1. —lenyomtatott 1641/ 1902. sz. bpesti ítélőtáblai ítélet ugyanezeket mondja ki és példát is hoz fel a kiderítésnek lehetetlenné tételére vagy legalább is megnehezítésére: ,,Ha a biztosítandó helyett más személy állíttatik az orvos elé megvizsgálás végett". Az ugyanott közölt 844/31. sz. bpesti ítélőtáblai ítélet nem állapítja meg a csalást abban az esetben, amelyben a biztosított 1930. áprilisban veseés hólyagtuberkulózisban meghalt, a biztosítás két évvel azelőtt köttetett meg és a vizsgáló orvos a kötelező vizeletvizsgálat után sem látta fennforgónak a betegséget és így nem bizonyítható rá a bizosítottra, hogy ő akkor erről a betegségéről már tudott. Ebben az esetben tehát az ítélőtábla a csalárd megtévesztéshez elegendőnek tartotta a súlyos betegségnek elhallgatását. A 3406/ 28. sz. kúriai ítélet — Gróh 327. 1. — is idézi azt a tételt, hogy a valótlan előadás és tudatos elhallgatás magában még csalást nem képez, — annak előfeltétele a biztosítottnak oly ténye, mely a való tényállás kiderítését a biztosítóra nézve lehetetlenné teszi vagy legalább is lényegesen megnehezíti, a biztosított anyagi zavara azonban ily ténynek nem minősíthető és annak fennállása esetén sem vonható következtetés arra, hogy a biztosított az öngyilkosságot már a biztosítási szerződés kötésekor elhatározta. Ebből az indokolásból az folynék, hogy fennforog a csalás, ha bizonyítható, hogy a szerződés megkötésekor a biztosított már elhatározta az öngyilkosságot. Folyik ez tehát akkor is, ha ő mitse tett annak érdekében, hogy a biztosítónak lehetetlenné tegye vagy megnehezítse ennek a való ténynek a kiderítését. Sok kínos kétségnek és pernek vétetnék eleje, ha maga a biztosítási törvény állapítaná meg, hogy az ő szempontjából mi értendő csalás, csalárd megtévesztés, alatt.